Egyéb

Idea Intézet: 3 százalék a különbség az ellenzéki tömb és a Fidesz között

Az Idea Intézet 2021. április 27. és május 4. között készített közvélemény-kutatása különálló kérdéssel vizsgálta az ellenzéki pártok közös listájának és a Fidesz–KDNP listájának támogatottságát. A mérés szerint az ellenzék listája három százalékponttal vezet a teljes, választókorú népesség körében a kormánypártok listája előtt. Az ellenzéki pártok egymás közötti belső erőviszonyai kis mértékben módosultak.

 

 




 

2021. április végén, május elején az Idea Intézet mérése szerint a hat együttműködő ellenzéki párt (DK+Momentum+Jobbik+MSZP+LMP+P) közös listája a teljes, választókorú népességen belül 38 százalék volt, a kormánypárt pedig 35 százalékon állt. Az elmúlt hónaphoz képest mindkét tömb egy-egy százalékponttal alacsonyabb támogatottsággal rendelkezik.

A legaktívabbnak számító, biztos szavazó pártot választók körében a két nagy politikai tömb távolsága még szűkebb, két százalékpont. Míg az ellenzék listájára 48, a Fidesz–KDNP-re 46 százaléka szavazna. Az ellenzéki lista vonatkozásában nem történt elmozdulás, a kormánypártok listájának támogatottsága pedig 2 százalékponttal növekedett.

Ebben a szűk választói rétegben a parlamenten kívüli kisebb pártok együttesen 6 százalékot szereznének, úgy, hogy a Magyar Kétfarkú Kutyapárt 2, a Mi Hazánk Mozgalom pedig 4 százalékos támogatottsággal rendelkezik.

Ha az egyes pártok támogatottságát külön-külön vizsgáljuk, kitűnik, hogy a Fidesz–KDNP 31 százalékon áll, ami egy százalékponttal magasabb, mint egy hónappal korábban. A biztos szavazó pártot választók körében pedig 46 százalékot kapna, ami két százalékponttal magasabb, mint március végén volt.

Az ellenzéki pártok közül 2021. április végén, május elején a Jobbik támogatottsága 11, a Demokratikus Koalíció támogatottsága 10 százalékon állt a mérés idején. A biztos szavazó pártot választók körében továbbra is a DK áll az élen (16), amelyet a Jobbik követ (14). A Momentum Mozgalom 2021. április végén, május elején 6, illetve 9 százalékot kapna egy most esedékes parlamenti választáson.

A teljes népességet tekintve nincs más párt, amely bejutna a parlamentbe, de az MSZP ehhez nagyon közel áll (4 százalék), míg a biztos szavazó pártot választók körében továbbra is 5 százalékos támogatottsággal rendelkezik. A parlamenti pártok közül a teljes, választókorú népességen belül, valamint a biztos szavazó pártot választók körében a Párbeszéd 2–2, míg az LMP 1–1 százalékot kapna.

 

 

 

 

forrás: 24.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?