Belföld, Hírek

Párbeszéd: Karácsony Gergely a miniszterelnök-jelöltünk

A Párbeszéd Magyarországért közleményben jelentette be, hogy küldöttgyűlésük felkérte Karácsony Gergely társelnököt: 

miniszterelnök-jelöltként széles körű társadalmi koalíciót létrehozva képviselje a párt programját, a zöld- és szociális fordulat esélyét az ellenzéki előválasztáson.

A Párbeszéd küldöttei a politikai helyzetértékelés során arra jutottak: a koronavírus-járvány és a gazdasági válság pusztító következményeiből adódóan Magyarországon zöld- és szociális fordulatra, a kiváltságos kevesek 1 százalékának uralma helyett a többség 99 százalékának szolgálatára van szükség.

 

 

 




 

 

A demokratikus ellenzéki pártok együttműködése megteremtette a kiváltságos kevesek trónfosztásának, vagyis az Orbán-rezsim leváltásának feltételeit. A többség akaratának képviseletéhez, a stabil és kiszámítható kormányzáshoz azonban ennél többre van szükség: növelni kell a változást akarók, a változásban érdekelt polgárok táborát

– írják.

A Párbeszéd szerint a miniszterelnök-jelölti előválasztás „méltányos és demokratikus versenyében” már nem csupán az a tét, ki vezeti az ellenzéki pártok szövetségét, hanem az is eldőlhet: ki vezeti ki Magyarországot a válságból és a megosztottságból.

„Ezért olyan miniszterelnök-jelöltre van szükség, aki képes arra, hogy összetartsa a sokszínű ellenzéki szövetséget; aki személyében is hitelesíti, elkötelezettségével megerősíti a zöld- és szociális fordulat esélyét; akinek személye nem megosztja, hanem erősíti az ellenzéki egységet; aki az ellenzéki pártokon is túlnyúló közösséget tud teremteni a változásért tenni akaró nemzeti konzervatív, szabadelvű, szociáldemokrata és zöldelkötelezettségű polgárokból, civil és társadalmi szervezetekből; aki képes arra, hogy újraegyesítse az Orbán-rezsim által tudatosan, hatalmi szándékból kettészakított Magyarországot” – áll a Párbeszéd közleményében.

Az ellenzéki előválasztáson miniszterelnök-jelöltként már bejelentette indulását Márki-Zay Péter, Fekete-Győr András, Jakab Péter és Dobrev Klára.

Tegnap számoltunk be róla, hogy Karácsony Gergely rejtélyes Facebook-posztja alapján szombaton válhat hivatalossá az indulása.

A Partizán adásában a momentumos Berg Dániellel vitázó párbeszédes Tordai Bence már egy Karácsony Gergely képével ellátott kitűzőben vett részt. A vita végén a párbeszédes politikus a záróbeszédében megjegyezte, szeretné, ha Karácsony Gergely – ha esetleg elindul az előválasztáson miniszterelnök-jelöltként – számíthatna a választók támogatására.

Korábban az MSZP és az LMP is jelezte, hogy ha Karácsony Gergely elindul miniszterelnök-jelöltként, akkor őt támogatják az előválasztáson.

Most jutott el oda, hogy a többség őt szeretné Orbán Viktorral szemben látni. Ezt kutatások is jelzik, és az én meggyőződésem is ez

– mondta Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke az Index Kibeszélő című műsorában

Türelmesen várunk, szerintem meg fogja hozni a döntését, és mi ott leszünk rögtön a jelölésnél

– nyilatkozta Kanász-Nagy Máté, az LPM társelnöke nemrégiben az Indexnek.

Én továbbra is azt mondom, hogyha nekem tétet kéne tennem, akkor azt mondanám, hogy Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt lesz, és hogy fokozzam az izgalmat, meg fogja nyerni ezt az előválasztást, majd meg fogja nyerni a választást is

– jelentette ki Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója az ATV Start című műsorában. Azt is hozzátette, hogy „jövő ilyenkor már jó eséllyel Karácsony Gergely lesz Magyarország miniszterelnöke”.

 

 

 

 

 

forrás: index.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?