Belföld, Hírek

Sehol Európában nem nőttek úgy az élelmiszerárak, mint Magyarországon

A szezonális élelmiszerek ára több mint 20%-kal emelkedett Magyarországon, ezzel is jelentősen meghaladjuk a többi európai ország adatát.

 

 

 




 

Most a Portfolio.hu is közölt egy összeállítást az Eurostat múlt heti adataiból, amelyből kitűnik, hogy

egész Európában Magyarországon volt a legmagasabb az infláció augusztusban, ezzel július után fenntartottuk első helyünket a listán.

A statisztikai hivatal kimutatása szerint az Unióban augusztusban 0,4%-kal emelkedtek az árak az egy évvel korábbihoz képest, az eurózónában pedig egyenesen 0,2 százalékkal csökkentek. Ebből is látszik, hogy erőteljes kettősség jellemzi az inflációt jelenleg a kontinensen.

Magyarországon júliusban ugrott meg váratlanul az infláció, akkor az előző havi 2,9%-ról 3,8%-ra emelkedett az éves áremelkedési ütem. Akkor az előző hónaphoz képest az idényáras élelmiszereken belül a friss hazai és déligyümölcsök 3,3%-kal drágultak, a dohánytermékek – jövedékiadó-növekedés miatt – 1,4%-kal, a parkolás díja 31,1%-kal, míg az üdülési szolgáltatásoké 7,6%-kal lett magasabb.

Az élelmiszerek és az alkoholmentes italok drágulásában vezetünk a legjobban: 7,9%-os áremelkedéssel még a második helyezett Románia 5,5%-ára is több mint két százalékot vertünk.

A szezonális élelmiszerek ára több mint 20%-kal emelkedett Magyarországon, ezzel is jelentősen meghaladjuk a többi európai ország adatát, a második cseheknél 11,4% volt ez az érték.

A még részletesebb adatok az Eurostatnál azt mutatják, hogy a legnagyobb mértékben a gyümölcsök drágultak az élelmiszereken belül, abban a termékkörben majdnem 40%-os volt az áremelkedés egy év alatt. Ott a második Csehország is csak 22,7%-os értéket mutatott.

Van több termékcsoport, ahol nem ennyire szembetűnő a drágulás, de összességében minden kategóriában az európai lista első felében tanyázunk. A belföldi turizmusra ösztönzést némileg árnyalja például az a kép, hogy hazánknál csak Lengyelországban drágultak jobban az ilyen jellegű szolgáltatások, Magyarországon 6,3%-os drágulással kellett számolni ebben a szektorban.

 

 

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?