Belföld, Hírek

Kötelező lehet a koronavírus elleni védőoltás? Ezt gondolja dr. Novák Hunor

Nem kizárt, hogy idővel kötelező lesz a koronavírus elleni oltás.

 

 

 




 

Dr. Novák Hunor gyermekorvos kiáll az észérvek és a tudomány mellett. Elmondta, hogy szerinte kötelező lehet majd a Covid elleni oltás.

Metropolnak adott interjúban beszélt az emberekben felgyűlt agresszióról, az oltás lehetséges kötelezővé tételéről, illetve arról is, milyen sok támadást kap Gődény György híveitől.

A gyermekorvos hasznos és fontos információkat oszt meg nap mint nap a koronavírussal kapcsolatban. Ő úgy fogalmaz, ez egy misszió, hiszen csak így lehet felvenni a harcot az összeesküvés-elméletekkel szemben. Az emberi butaság nem ismer határokat – jelentette, annak kapcsán, hogy még mindig vannak olyanok, akik nem hiszik el, hogy a koronavírus létezik, mások pedig megvannak róla győződve, hogy Bill Gates akar chipet ültetni belénk az oltással.

„Erről mindig az a mém jut eszembe, amikor megkérdezik Bill Gateset, hogy mire gondolt akkor, amikor megalapította a Microsoftot, mire ő azt feleli, hogy ‘chipet akartam ültetni a máriapócsi Kovács Bélánéba’. Már kimondva is abszurd, mégis sokan hisznek ezekben az őrültségekben, főként Gődény hívei közül, akiktől támadásokat kaptam szimplán azért, mert elmondtam az igazat. Félelmetes, ahogy az emberekben fokozódik az agresszió, emlékezzünk vissza, hogy már azoknak a mentősöknek is a halálát kívánták, akik szimplán a józan érvekre hagyatkozva beoltatták magukat” – mondta a gyermekorvos.

 

 

A gyermekorvos szerint lehetséges, hogy valahogy „kikényszerítik” az oltás beadását, ez azonban sokak számára ijesztő lehet, viszont, ha a vírus újra tombol majd, az oltási hajlandóság pedig rossz lesz, akár kötelezővé is tehetik, vagy hozhatnak olyan intézkedéseket, mint a mostani védettségi igazolvány.

Hozzátette azt is, hogy sokan a mellékhatásoktól rettegnek, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy ez teljesen alaptalan.

„Láz, fejfájás, végtagfájdalom, gyengeség – ezek a tünetek jelentkeznek leggyakrabban az oltást követően, és várhatóan ez a gyerekeknél sem lesz másképp, ezek normális oltási reakciók” – mondta a gyermekorvos. Azt is hozzátette, hogy sok oltottnál semmilyen normális oltási reakció nem jelentkezik, a mellékhatás vagy bármilyen szövődmény kialakulása nagyon ritkaA gyerekek könnyebben átvészelik a vírusfertőzést, viszont a nyájimmunitáshoz nekik is védetté kell válniuk.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?