Celeb / Híresség, Érdekes

Hogy néznek ki és mit csinálnak napjainkban azok az énekesek, akik egyetlen számmal váltak világhírűvé

Évekig adhatsz ki zenéket, és utazhatsz, hogy gyönyörű videoklipeket készíts a világ szebbnél-szebb pontjain, akkor sem valószínű, hogy valaha is bekerülsz majd a zenetörténelembe. Ez csak azért is kellemetlen, mert előfordult már nem is egyszer, hogy az énekesek egyetlen számmal váltak világhírűvé, ráadásul annyira, hogy a zenéjük generációkon átívelő slágerré vált. Az ilyen hirtelen jött siker után azonban nem mindig van folytatás, és bár a zenéket még ma is játsszák a rádiók, az előadóik szépen csendben eltűntek, és senki sem tudja, hogy mi lett velük.

 

 

 

12 A Bomfunk MC és a „Freestyler”.

Freestyler

2000-ben a finn duó dala szinte az összes rádiós és MTV-listát vezette, és számos díjat is bezsebelt. A csapat kétségkívül nem állt készen erre a hirtelen jött sikerre, ezért rögtön utána alkotói szabadságra mentek. Koncerteken és talk show-kban szerepeltek, majd később sok zenét is csináltak, ám egyikkel sem tudták megismételni a Freeystyler sikerér.

2019-ben a leghíresebb slágerük 20. évfordulójának tiszteletére elkészítették a Freestyler című dal videokliojének modernizált változatát. Az együttes ma is koncertezik és zenei fesztiválokon vesz részt, bár ezekre kétség kívül csak az ikonikus daluk miatt kíváncsi a közönség.

11 A Los del Rio és a „Macarena”.

33652f5380b4e42481a56e0278

Az eredetileg Sevillából származó spanyol duó 1996-ban vált híressé, és nem is annyira a kultikus dal hozta meg a hírnevet számukra, sokkal inkább annak a Bayside Boys-os remixe, melynek köszönhetően a szórakozóhelyeken is elterjedt a zenéjük. 2002-ben a Macarena vezette a VH1 csatorna „legnagyobb slágerhősei” listáját, 10 évvel később pedig a 7. helyet szerezte meg a Billboard „minden idők 100 legjobb dala” ranglistáján.

1996 óta a Los del Rio 8 albumot adott ki, de egyik sem tudta még csak megközelíteni sem a Macarena sikerét, ami egyébként a mai napig hatalmas bevételt generál Antonio Romero Monjének és Rafael Ruiz Perdigoneznek.

10 Az LMFAO és a „Sexy and I know it”.

Sexy and i know it

A botrányos Los Angeles-i duó nagy feltűnést keltett 2011-ben, a „Sexy and I Know It” című számuk pedig a Billboard Hot 100 lista első helyén állt. A zenekar számos díjat is kapott, és később volt még néhány többé-kevésbé sikeres daluk, mint például a „Party Rock Anthem”, de 2012 óta egyetlen számot sem adtak ki.

Sőt, a duó úgy döntött, hogy feloszlatja magát a kreatív nézetkülönbségek miatt, ezért DJ RedFoo és unokaöccse, Sky Blu külön karrierbe kezdtek, ám egyedül nem értek el említésre méltó eredményt.


9 Vanilla Ice és az „”Ice Ice Baby”.

390b1556b4936fb729f4264a68

Az 1990-es években váratlanul Robert Winkle (a művész igazi neve) ugrott a Billboard listák élére, köszönhetően legújabb rap kislemezének. Későbbi albumait rock stílusban készítette, és bár nem szerzett vele nagy örömöt a rajongóinak, mégis nagy szeretettel fogadták az újabb és újabb slágereit, melyek meg sem közelítették az Ice Ice Baby sikerét.

A művész most 53 éves és a zenélés mellett filmszerepeket is vállal, általában vígjátékokban, melyekben magát alakítja.

8 PSY és a „Gangnam Style”.

Gangnam style

2012-ben ez a sláger szó szerint felrobbantotta az internetet és a rádiókat. A dél-koreai énekes, Park Jae Sang elsőként érte el a milliárdos nézettséget a YouTube-on, amire a videomegosztó portál sem volt felkészülve, ezért az egymilliárdodik néző után egyszerűen kiakadt a számláló. PSY azóta még 2 albumot is kiadott, de nem sikerült vele megismételni a „Gangnam Style” sikerét.

2018-ban PSY felmondta az YG Entertainment céggel kötött szerződését, majd később megalapította saját lemezvállalatát, a P Nation-t. Az énekes 2012 óta egy több mint egymillió dolláros kastélyban él Beverly Hills közelében a feleségével és 2 lányával együtt.

7. 4 Non Blondes és a „What’s Up”.

be6f66593c931ad8d83a4c10f0

Közel 30 év után is népszerű slágernek számít a What\’s up, mely váratlanul tette híressé ezt a San Francisco-i rockzenekart. A lányok csak egy albumot adtak ki, és 1994-ben, az énekes Linda Perry távozása után fel is oszlottak. Az énekesnő azonban szólókarrierbe kezdett, és nemcsak énekelt, de zenéket is szerzett. Az ő nevéhez fűződik például Christina Aguilera „Beautiful” című száma, és Pink „Get the Party Started” című száma is.

2014-ben a zenekar egy éjszakára újra összeállt, hogy egy kis jótékonysági koncertet adjon Los Angelesben.

6 MC Hammer és a „U Can’t Touch This”.

29c038584abb5ec42ed1f1d453

A semmiből jött sláger a 90-es évek egyik legnagyobb sztárjává tette MC Hammer-t. A dal az egész világon ismertté vált, és MC Hammer lett a történelem első rap-sztárja, akinek az albuma gyémánt minősítést kapott. Ezekben az években a művész, valódi nevén Stanley Kirk Burel nagyon meggazdagodott, ám sajnos nem sokáig. Miután a rapper megpróbált saját feltételeket diktálni a zenei kiadóknak, a népszerűsége gyorsan zohanni kezdett. Olyannyira, hogy végül teljes csődöt kellett jelentenie: 1996-tól pedig már 13 millió dolláros tartozása is volt.

A művész azóta több albumot is kiadott, de egyik sem közelítette meg a karrierjét meghatározó szám sikerét.

5 Tanita Tikaram és a „Twist In My Sobriety”.

57d7e1566a9cb376d96da09228

A brit énekesnő diszkográfiája 11 albumot tartalmaz, de a legtöbb ember számára a „Twist In My Sobriety” című sláger jut eszébe a nevéről. Ezt a számot 1989-ben Brit Awards-ra jelölték, és a mai napig számos filmben halható.

Az énekesnő most 51 éves, Londonban él, és továbbra is zenével foglalkozik. Utolsó lemeze 2019-ben jelent meg.

4 Baha Men és a „Who Let The Dogs Out”.

76cc0452b38cc38a2ba76ef3c0

A 2000-es évek elején minden hangszóróból ez a kutyákról írt sláger szólt. A Bahama-szigeteki együttes még Grammy-díjat is nyert a legjobb táncfelvétel kategóriában. Azt azonban kevesen tudják, hogy milyen nagy harcot vívott ezért a számért két rajzfilmóriás: a Disney arról álmodott, hogy a 101 kiskutya című meséjük főcímdala lesz, a Nickelodeon pedig „A fecsegő tipegők Párizsban” című mesefilmben szerette volna lejátszani.

Végül a Nickelodeon győzött, és a korábban említett mesefilm mellett olyan világhírű hollywoodi filmekben is hallható volt, mint például a Men in Black 2. A zenekar továbbra is zenél és turnézik, utolsó albumjuk 2015-ben jelent meg.

 

 

 

 

3 Smash Mouth és az „All Star”.

cfd68a56ad90946c741bff1c38

Az 1994-ben alapított kaliforniai alternatív rockzenekar csak néhány évvel később vált népszerűvé, az „All Star” című számuknak köszönhetően, mely a Shrek című rajzfilm egyik fő filmzenéje lett.

A „Fush Yu Mang” és a „Smash Mouth” című lemezek sikere után a zenekar még több albumot dobott piacra, ám ezek egyre kisebb eladásokat generáltak és teljes kudarcot vallottak. A csapat még ma is turnézik, bár 2012 óta nem adtak ki új albumot.

2 Gotye és a „Somebody That I Used to Know”.

63766f50d08035719e8980d068

2012-ben az új-zélandi énekessel, Kimbrával közösen felvett sláger nemcsak világhírűvé tette az ausztrál énekest, de a zenei listák első helyére is beverekedte magát. A „Somebody That I Used to Know” című szám vezette többek között a Billboard Hot 100-as listáját, de 2 Grammy-szobrocskát is nyert, a videoklipjét pedig több mint egymilliárdan látták.

Meglepő, de az akkoriban rekordnézettségnek számító megtekintések ellenére Gotye nem volt hajlandó bevételszerzésre használni a videót, ezért nem keresett azzal semmit sem a YouTube-on. A művész azóta is aktívan zenél, de egyetlen kislemezének sem sikerült megközelítenie a „Somebody That I Used to Know” sikerét.

1 Aqua és a „Barbie Girl”.

e7fec85ca6927303d1eb3730f4

1996-ban a „Roses are Red” és a „My Oh My” című dalok is előkelő helyet szereztek maguknak a toplistákon, de a zenekar fő slágerévé mégis a „Barbie Girl” című szám vált. Neve egybe olvadt az Aqua együttes nevével, ami később számos botrányt szült. A dalszöveg miatt például a Barbie babákat gyártó Mattel beperelte a zenekart a védjeggyel való visszaélés miatt, ám a dán zenekar nem ijedt meg ettől, és rágalmazás miatt visszaperelték a Mattelt, amit végül meg is nyertek.

2001-ben a zenekar úgy döntött, hogy feloszlatja önmagát, majd 7 év szünet után újra egyesültek. Az együttes 2018-ban dobta ki utolsó, „Rookie” című kislemezét.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?