Belföld, Hírek

Kunetz Zsombor: Orbán Viktor és Müller Cecília is hazudott

Az ATV Start című műsorában fejtette ki véleményét a kormány által közölt, majd Karikó Katalin által helyesbített és a Magyar Orvosi Kamara szerint is erősen pontatlan oltási táblázatáról Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő, orvos.

 

 

 




 

A táblázatban azt tüntették fel, hogy az itthon használt vakcinák beadása után hány megbetegedést és halálesetet regisztráltak. Karikó Katalin, a BioNTech alelnöke szerint félrevezető a táblázat, ezért ki is egészítette néhány információval, „amit sajnálatos módon lehagytak róla”.

Kunetz Zsombor szerint „ez egy kásleri igénytelenséggel összerakott táblázat”: fals metodika alapján készült, számos tényt nem vesz tudomásul, és számos tényt megpróbál összemosni. Szerinte

a kormány nem is valós adatokkal dolgozott, ugyanis a külföldi szakirodalom nem mutat ilyen számokat.

Ahogy a Koronavírus Tájékoztatási Központ – mint az a KSH-jelentésből kiderült – a halottak számát is megpróbálta kozmetikázni tavaly novemberben – mutatott rá Kunetz.

A külföldi adatokat ismertetve elmondta: az Amerikai Népegészségügyi Központ szerint 88 millió beoltottra 74 haláleset jutott, míg Magyarországon 1,5 millióra 273. Arról, hogy az eltérés mögött az állna, hogy nálunk más metodika alapján tartják számon a haláleseteket, Kunetz úgy vélekedett: a magyar járványkezelés nem néz szembe a tényekkel, hanem megpróbálja azokat úgy hajlítani, hogy az számára kényelmes legyen.

Hazugság, amit Orbán Viktor mondott. Hazugság, amit Müller Cecília mondott

– jelentett ki a szakértő. Mint azt felidézte: a járvány elején ők maguk függesztették fel a boncolást, mely során meg lehetne állapítani a halál okát. Kásler Miklós utasítása szerint, akinek amúgy is volt olyan betegsége, amiben meghallhatott volna, akkor azt a betegséget kell a halál okaként megjelölni, a koronavírus-fertőzést pedig csak kísérőbetegségként.

A szakértő úgy fogalmazott: a magyar járványkezelés kapcsán gyakran felmerül a kérdés, hogy a kormány vajon „tényleg ennyire amatőr”, vagy van valami „tudatos hátsószándék” az intézkedéseik mögött. Kunetz szerint a kormány ezzel a mostani táblázattal sem a járvány ellen beszélt, hanem mellette: az oltásellenesek táborát erősítette. Úgy véli egyébként, hogy ha ez a táblázat igaz is lenne, akkor is „nagy baj” van, mert akkor viszont azonnal be kellene zárni az országot.

A terasznyitás kapcsán szerinte ugyancsak felmerül az amatőrizmus-hátsószándék kérdése. Kunetz egyébként megérti azokat az embereket, akik a hétvégén a teraszokon megjelentek, már csak azért is, mert szerinte a legtöbbjüknek fogalma sincs arról, hogy valójában mi zajlik a kórházakban. „És ez megint a kormány bűne” – tette hozzá. Arról, hogy mindez elindíthat-e egy negyedik hullámot, azt mondta: az sem biztos, hogy a harmadiknak vége lesz.

 

 

 

 

forrás: 24.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?