Belföld, Hírek

Felháborító: valaki feljelentett egy mentőtisztet, mert megállt ebédet venni magának

Egy szokatlan bejelentés érkezett nemrég a budapesti mentőkhöz húsvét napján. Egy férfi sérelmezte, hogy az életmentők ebédet vásároltak.

 

 

 


A sértett még egy fényképet is készített az esetről, amelyen egy mentőtiszt – a kötelező távolságot betartva – egy hamburgert vásárolt elvitelre egy Szentendrén található büfénél. Az éhes mentősök természetesen az állomásuktól nem messze lévő étkezdében álltak meg egy pillanatra, ez azonban a kis távolságnak köszönhetően nem volt hatással a munkavégzésükre, hiszen ez a riaszthatóságukat nem akadályozta és még az eredeti útvonalukat sem változtatták meg.

A bejelentő szerint a bisztróban való vásárlás hosszú percekig tartott, azonban a mentőben lévő számítógép alapján ez csak 1 perc 51 másodpercet vett igénybe. Mellesleg a megvétel után a mentők nem tudtak egyből nekiállni enni, hiszen utána egy riasztást is kaptak, ezért az ebédjüket csak később fogyasztották el.

Az Országos Mentőszolgálat főigazgatója is reagált a panaszra, megértést kért, ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, milyen áldozatos munkát végeznek a mentők, továbbá mekkora terhelésnek vannak kitéve.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?