Hírek

Vége: a görög határon lelőttek egy menekültet – Erdogan közben végzetes nyilatkozatot adott ki: Európa most megtudja…

Törökország úgy döntött, ráengedi Európára a menekülteket, hiába a korábbi megállapodás, Erdogan kevesli a pénzt. Törökország a Szíria felől érkező menekülteket átengedte a területén, így most több tízezer ember van a török–görög határnál, ahol kitört a csata a rendőrökkel. Görögország katonákat vezényelt a határára, egy halálos áldozat is van közben. Erdogan elnök döbbenetes hangvételű nyilatkozatban mondta ki: „Most ti is ki fogjátok venni a részeteket ebből a dologból”.

 

 

 




 

A török hatóságok átszállítják területükön a menekülteket, majd a határnál kiteszik őket. Görögország azonban úgy döntött, már senkit nem enged be. A törökök viszont a senki földjére kieresztett embereket nem fogadják vissza. Tízezrek állnak hát Európa határánál, s napok óta folyamatosak az összecsapások, amelyek során a görög rendőrök könnygázgránátokat is bevetettek.

Hétfőn reggel ismét kitört a balhé a határon, mire a görög rendőrök a levegőbe lőttek. Eddig tisztázatlan körülmények között egy lövedék a torkán eltalált egy fiatal szíriai menekültet – írja a cumhüriyet.com alapján a 24.hu. Ahmed Abu Amadi a helyszínen meghalt:

 

 



 

A BBC újságírója a halálos lövés utáni pillanatokban készített egy felvételt, amelynek a megtekintése kizárólag erős idegzetű olvasóknak ajánlott:

 

Erdogan döbbenetes nyilatkozata

A Nyugat is kiveszi majd a részét a migráció jelentette teherből – szögezte le Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn Ankarában civil szervezetek képviselői előtt.

Beszédében Erdogan úgy fogalmazott: „Hónapokkal ezelőtt megmondtam, ha a Nyugat nem veszi ki a részét e teherből, megnyitjuk a kapukat”.

„Ezek nem vették komolyan a dolgot, úgy gondolták, blöffölök, aztán amikor megnyíltak a kapuk, egymás után kezdtek el jönni a telefonhívások, hogy zárjuk be” – mutatott rá a török elnök, hozzátéve: „Mi pedig megmondtuk, hogy a téma le van zárva, a kapuk már nyitva állnak, és most ti is kiveszitek majd a részeteket ebből a dologból”.

Erdogan a török–görög határra érkező migránstömegekre utalva jelezte: „a tegnapi nappal a számok nagymértékben növekedtek, s majd nőnek még tovább”.

Jelezte: hétfő este Bojko Boriszov bolgár miniszterelnököt fogadja az ankarai államfői palotában, később pedig telefonon beszél Angela Merkel német kancellárral.

Ankarai illetékesek pénteken közölték: Törökország már nincs abban a helyzetben, hogy feltartóztassa a menekülteket, ezért megnyitotta a határokat az Európa felé igyekvők előtt.

 

 

 




 

 

 

 

Eközben nálunk

Szijjártó Péter szerint Magyarország minden körülmények között megvédi a határait.

A magyar határ védelme továbbra is elsődleges feladat, a Magyar Honvédség teljes mértékben felkészült a feladat ellátására – ezt pedig a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a hercegszántói határvédelmi bázison tartott hétfői sajtótájékoztatón mondta.

Ausztria közben újabb rendőröket küld Magyarországra, a magyar–szerb vasúti forgalom megfigyelésére – jelentette be Karl Nehammer belügyminiszter az ORF Zib2 című műsorában. A tárcavezető zt mondta: Ausztria kész arra, hogy szükség esetén megvédje a határait.




Süleyman Soylu török belügyminiszter vasárnap hivatalos Twitter-fiókján azt állította, este 19 óra 40-percig 100 ezer 577 migráns hagyta el az országot az Európai Unióval határos török Edirne tartományon keresztül. Ezt a görög és a bolgár hatóságok is cáfolják, miután mindkét ország megerősítette keleti határa védelmét.

A görög rendőrség szerint péntek óta több mint 15 500 illegális határátlépési kísérletet akadályoztak meg, de például Kraszimir Karakacsanov bolgár védelmi miniszter vasárnap egyenesen úgy nyilatkozott, hogy az országba egyetlen migráns sem érkezett, a határon nyugodt a helyzet.

 

 




 


 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?