Hírek, Külföld

Korrupció gyanújával házkutatást tartottak az osztrák pénzügyminiszternél

A gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó államügyészség (WKStA) csütörtökön házkutatást tartott Gernot Blümel pénzügyminiszter, valamint két másik, meg nem nevezett személy lakásán, írja az MTI. A házkutatás a miniszter beleegyezésével történt, és oka a Novomatic szerencsejáték-nagyvállalattól az Osztrák Néppártnak (ÖVP) juttatott feltételezett pártadományok utáni nyomozás. Az ellenzék a pénzügyminiszter lemondását követeli.

 

 

 

 


A WKStA egy úgynevezett „önkéntes alapon” elvégzett ellenőrzést tartott a miniszter lakásán, miután a kaszinók ügyében kihallgatások történtek. Ennek tényét a minisztérium titkársága is megerősítette.

Blümel kijelentette, hogy a vádakat csak a médiából ismeri, illetve az ennek nyomán született beszélgetésből az államügyészséggel. Önként hozzájárult a házkutatáshoz, megkönnyítendő a nyomozást, hisz „a vádak néhány szóban tisztázhatók”.

Semmiféle adományt nem fogadtam el a Novomatic-tól

– hangsúlyozta a tárcavezető. A gyanú alapját egy 2017-ből származó üzenet képezi, miszerint a Novomatic akkori elnök-vezérigazgatója, Harald Neumann arra kérte Blümelt, hogy segítsen egy találkozó létrejöttében Sebastian Kurz jelenlegi kancellárral, akkori külügyminiszterrel, a beszélgetés egyik témája az adományozás, másik sarkalatos pontja „egy olaszországi probléma” lett volna.

A Novomatic olaszországi érdekeltségei révén akkoriban több problémás területtel küzdött: egyrészt konfliktusai adódtak az adóügyi szabályozással, másrészt egy függőben lévő eljárás miatt 150 millió eurós büntetés is fenyegette a céget. Nyilvánvalóan tanácsot vagy segítséget vártak volna a külügyminisztériumtól. Ez a terv azonban elsikkadt.

Neumann az ügyvédjén, Norbert Wess-en keresztül kiállt amellett, hogy „sem tőle személyesen, sem a Novomatic-tól semmilyen párt, így az ÖVP sem, kapott semmilyen adományt. Ilyen ígéret, kiváltképp Olaszországot érintő tematikával, sem hangzott el soha.”

Az ÖVP köreiben is az az egyöntetű vélemény, hogy soha nem érkezett pártadomány a Novomatic-tól a pártkasszába. Kurz kancellár egy tavaly nyári vizsgálóbizottsági meghallgatáson is hangsúlyozta, hogy pártja, elvi okokból, soha nem fogadott el adományt szerencsejáték-, dohány- vagy fegyvergyártó cégektől.

A Blümel elleni nyomozásról kedd óta folytak találgatások az osztrák sajtóban, melynek kirobbantója a csak „iratgyűjtő újságíró” néven emlegetett Ashwien Sankholkar volt, aki egy Twitter posztban tette közzé az ügyben szerinte érintettek, köztük Blümel, nevét. Az ügyészség csak annyit közölt, hogy állami tisztségviselő megvesztegetésének gyanúja ügyében folyik a nyomozás.

Blümel elmondta, hogy készségesen átadott minden iratot és elektronikus eszközt a hatóságnak, valamint hozzátette:

Kész vagyok a továbbiakban is bármit megtenni, ami szükséges az ügy gyors tisztázásához, és a hamis vádak cáfolatához.

Az ellenzék a pénzügyminiszter lemondását követeli.

Egy olyan pénzügyminiszter, akinél szerencsejáték-ügyben házkutatás történik, nem lehet sokáig miniszter, és le kell vonnia a következtetéseket

– mondta Beate Meinl-Reisinger, a Liberális Fórum (NEOS) elnöke. Christian Deutsch, a Szociáldemokrata Párt (SPÖ) szövetségi ügyvivője is lemondásra szólította fel Blümelt: „A mai házkutatás után, mely feltételezhető pártadományok miatt zajlott, a miniszter azonnal lépjen vissza.”

Ha ez nem kellő ok a lemondásra, akkor a kancellár is kellemetlen helyzetbe kerülhet. Fiatalkori barátság ide vagy oda, fel kell állnia a székéből

– jelentette ki a történtek ismeretében az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) főtitkára, Michael Schnedlitz.

 

 

 

 

 

forrás: 24.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?