Életmód, Érdekes

23 fotó, amin az ismerős dolgok rejtélyesebbnek tűnnek, mint a vadidegen tárgyak

A világunk tele van olyan szokatlan dolgokkal, melyek örömöt, meglepődést vagy épp félelmet képesek okozni. Néha még a legismertebb dolgok is képesek váratlan alakot ölteni, olyat, amely kapcsán teljesen más megvilágításba kerülnek a róluk alkotott elképzeléseink. Ehhez elég csak kiragadni őket a jól megszokott környezetükből, vagy szokatlan, úgy szemszögből tekinteni rájuk, és máris minden új értelmet nyert.

 

 

 

1 Egy manikűrös kéz, röntgen alatt.

2 Az eső elmosta a homokot, kivéve azon a részeken, ahol egy nagyobb kavics volt a felszínén.

3 Így néz ki egy villa, aminek a fogait elfelejtették kivágni a gyártási folyamat során.


4 A legtöbb madárnak nincs szempillája, a kígyászkeselyű azonban egy ritka kivétel.

5 A napfogyatkozás miatt a fák levelei között átszűrődő fény is a Hold által kitakart Nap alakban jelenik meg.

6 A várandós mókusok úgy néznek ki, mintha az egész telet dióevéssel töltötték volna.

7 Hóangyal? Nem éppen. Ez egy bagoly lenyomata, aki elkapta a zsákmányát a hóban.



8 Így néz ki az emberi idegrendszer. Két orvostanhallgató 1500 órányi munka árán állította ezt össze, még 1925-ben.

9 A harkályok gyakran makkokat tömnek a kivájt lyukakba, ami egész furcsa hatást képes kelteni.

10 Különbség egy madár testén és szárnyán lévő toll között.

11 Jódba mártott kézről készült röntgenkép. A jódtól átlátszóvá válik a csontok körül lévő bőr a röntgenképeken.

12 A nagyítás alatt lévő hópehely megmutatja, mennyire szereti a természet a geometriát.

13 Amikor egy kaktusz teljesen elszárad, és csak a tövisek maradnak meg utána.

14 Mindannyian hallottunk már az idegsejtek elhalásáról, de csak kevesen láttuk, hogyan is néz ki ez a valóságban.

15 Így néz ki egy kopasz mosómedve. Az állat egy bőrbetegség miatt teljesen elvesztette a szőrét.

16 Ha elég hideg van, akár egy pókháló is megfagyhat.

17 A kivi madarak sokkal nagyobbak, mint gondoltuk.

18 Ez a kép segít megérteni, hogy mennyire veszélyesek is a fegyverek.

 

 

 

 

19 A macska nyelve mikroszkóp alatt nézve épp olyan, mint sok kis nyelv egy rakáson.

20 Egy kés, amit 60 éven át folyamatosan éleztek és használtak.

21 Sötétben a malachit drágakövek egészen varázslatosak.
22 A bálnakoponya épp úgy néz ki, mint egy hatalmas madárkoponya.

14471065 I4hJYLU9QCie if 599D0UJKAm3rWH7Z4TS3mm4xxIo 1577440523 728 8908de2fc8 1578556886

23 Mikroszkóp alatt nézve a cápák bőre egyáltalán nem sima.

14470965 lzrg4kv2peu21 1577440270 728 f7e49d4d92 1578556886

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?