Celeb / Híresség

Felháborító: savval akarták leönteni Rubint Réka arcát

Egyre hevül a helyzet a Schobert családot gyűlölő Facebook-csoportban, egyesek már arról posztolnak, hogy savval szeretnék leönteni Réka arcát.

 

 

 

 


Mint ahogyan arról a Blikk is beszámolt, Schobert Norbi feljelentést tett az őt és családját gyalázó, 20 ezres követői táborral rendelkező Facebook-csoport alapítói és tagjai ellen, mert amellett, hogy jelentős anyagi veszteséget okoznak a család vállalkozásának, a tagok meglehetősen erőszakosan viselkednek.

Norbi a Ripostnak mesélt az eddigi legdurvább esetről.

„Ennek a csoportnak a tagjai megjelentek Réka edzésén, ahonnan egy fenyegetésnek szánt posztot tettek ki az oldalukra. Az egyik tagjuk lefényképezett egy palackot, amit a kezében tartott, közölve, hogy sav van benne, majd megkérdezte, arcon öntse-e vele a színpadon tornázó feleségemet” – mondta, majd egy másik ijesztő esetet is felidézett.

„Egy másik alkalommal az egyik tag azzal büszkélkedett a csoportban, hogy a feleségem előtte ment át a zebrán, neki pedig megfordult a fejében, hogy a fék helyett inkább a gázra lép. Ijesztő volt olvasni ezeket a sorokat, de még ijesztőbb volt látni, hogy hány ember kérte számon az illetőn, hogy végül miért a féket választotta” – fogalmazott Norbi, hozzátéve: magát sokkal kevésbé félti, mint Rékát, hiszen ő annak idején kemény kiképzést kapott rendőrként.

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?