Belföld, Hírek

Jutalmat kaptak az őrjöngő késelőt megfékező rendőrök

Az újpesti önkormányzat jutalomban részesítette a Kassai utcai véres karácsonyi események során példás helytállásról tanúbizonyságot tevő rendőröket.

 

 

 




 

Mindenekelőtt a két rendőrnek mielőbbi felépülést kívánunk, és köszönjük tisztes helytállásukat, Újpestért végzett munkájukat! Az ünnepek után pedig Újpest Önkormányzata nevében méltóképpen szeretnénk megköszönni helytállásukat

– írja Facebook-bejegyzésében Déri Tibor. A polgármester az Újpest Médiának elmondtaHajdú Károly IV. kerületi rendőrkapitánnyal még december 24-én beszélt, és az újpesti polgárok nevében köszönetét fejezte ki.

A két rendőrnek elismerését és háláját fejezte ki Délegyháza önkormányzata is. „Sajnáljuk, hogy az elkövető – bár nem tudjuk személy szerint ki az – délegyházi illetőségű. A lehető legelső alkalommal – önkormányzatunk képviseletében – döntést fogok hozni arról, hogy a sérülést szenvedett rendőrt és az életét megmentő járőrtársát megfelelő anyagi elismerésben is részesítse községünk” – írja Facebook-bejegyzésében a Pest megyei település polgármestere, Dr. Riebl Antal.

A rendőrséget csütörtökre virradóra többen is értesítették, hogy egy garázda férfi őrjöng egy lépcsőházban, több lakásajtót is rugdosott. A BRFK tájékoztatása szerint egy Kassai utcai társasház lépcsőházában hangoskodó férfii miatt mentek ki reggel a rendőrség munkatársai. A bejelentésre kiérkező járőrpár egyik tagját az agresszív férfi egy késsel többször megszúrta, ezért társa életének védelmében a másik rendőr lelőtte a támadót, aki a helyszínen meghalt.

A megszúrt rendőrt azonnal kórházba vitték, tegnap már magához is tért. Első kérdése az volt:

Mikor mehetek dolgozni?

 

 

 

 

forrás: 24.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?