Egyéb

Így fogadták a villalakók a másodszor is visszatérő Bálintot: Renátó teljesen összeomlott – videó

Bár a sírás ezúttal elmaradt, szélsőséges érzelmekben most sem volt hiány: így fogadták társai a másodszor is diadalt aratott VV Bálintot.

 

 

 




 

Ahogy arról a Blikk is beszámolt, szédületes előnnyel a második párbaját is behúzta VV Bálint, aki ezúttal a kihívóját, Gábort ejtette ki.

Visszatérését vegyesen fogadták játékostársai: amíg az őt támogató csapat (előző párbajgyőzelméhez hasonlóan) hatalmas ünneplésben tört ki, addig a Gábor mellett álló felek döbbent csalódottsággal vették tudomásul, hogy Bálintot megint nem sikerült legyőzni. Bár a lányok ezúttal nem fakadtak sírva, ahogy azt tették VV Digó kiesése után, mindegyikük keserű szájízzel, visszafojtott dühvel állt a bejárat előtt.

Ezúttal leginkább VV Renátó borult ki, akinek nemrégiben majdnem tettlegességig fajuló vitája volt az egykori Éjjel-nappal Budapest-szereplővel.

„Sz*pjon f*szt” – fogalmazta meg röviden és tömören a véleményét Bálintot látva Renátó, akiben – elmondása szerint – egy világ dőlt össze.

Bár Fru és később Amanda is próbálták vigasztalni a hősszerelmest, elkeseredésüket nem tudták leplezni, főleg, hogy a százalékok megismerése után felmerült bennük a gondolat, miszerint nagyon rosszul mérték fel a benti erőviszonyokat.

„Nem értem a játékmenetet. A Gábor, aki egy akkora karakter volt, b*zd meg, kiesik?” – tette fel a költői kérdést Renátó.

„Akiről itt azt gondoljuk, hogy erős játékos, lehet, hogy egy nagy nulla” – válaszolta Fru, de abban egyetértettek, hogy szerintük Gábor top 3-as játékos volt.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?