Belföld, Hírek

Ferencvárosban ingyenes tesztelést indítanak – jelentette be a polgármester

Baranyi Krisztina ma délután jelentette be Facebook-oldalán, hogy ingyenes tesztelést indítanak Ferencvárosban.

 

 

 




 

Olyanok jelentkezését várják, akik munkájuk során sok emberrel találkoznak, így fokozottan veszélyeztetettek, a munkahelyükön nincs lehetőség tesztelésre: bolti eladók, futárok, postások, sofőrök, gyrososok, szolgáltatók. A tesztelésre a kerület honlapján lehet jelentkezni.

Valamint biztosítják még a Covid antigén tesztet krónikus betegeknek, időseknek is, akik egészségi állapotuk miatt veszélyeztetettek.

 

Az Index.hu megkereste Ferencváros polgármesterét, aki elmondta, hogy „Az önkormányzat annyi antigéntesztet vásárolt, amennyiből a tanárokat is le tudnák tesztelni, ha kérik”.

Ferencvárosban 1600 gyorstesztet vásároltak a lakosságnak, 4500-at pedig az önkormányzathoz tartozó intézmények alkalmazottainak szánnak.

Baranyi az is elmondta, hogy mennyibe kerültek a tesztek: „Nagy tételben vásároltunk, darabja körülbelül 3000 forint volt. Ezek antigén gyorstesztek, amelyek a szuperfertőzőket szűrik ki, akiknek még nincs tünetük, vagy csak nagyon enyhe tüneteikkel rendelkeznek”.

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?