Belföld, Hírek

Jakab Péter újra kihúzta a gyufát – Kövér és az ellenzék csatája miatt megint állt a bál a parlamentben

Jakab Pétertől elvette a szót, Szabó Tímeának virágcsokrot adna Kövér László.

 

 

 

 


A pártok képviselői kedden napirend előtt szólalhattak fel az Országgyűlésben. A képviselők szerdán kezdhetnek tárgyalni az önkormányzati bérlakások megvásárlását lehetővé tevő kormánypárti javaslatról, a zárónapon pedig a budapesti diákváros megvalósításáról és a Fudan Egyetem alapítvánnyá alakításáról is elmondhatják a véleményüket.

Az Országgyűlésben elsőként a Párbeszéd társelnöke, Szabó Tímea szólalt fel, aki többek között a Fudan Egyetem miatt ekézte a kormányt. A felvetésekre Schanda Tamás reagált, mire Szabó Tímea hangosan kommentelte az elhangzottakat. Kövér László megjegyezte, ha a politikusnő egyszer kibírja csöndben a felszólalására adott reakciót, akkor kap tőle egy csokor virágot.

A DK-s Varju Lászlót is megillette a szó, aki a felszólalásában azt mondta Kövérnek:

Ha Jakab Péter barátomat ma nem bünteti meg, akkor én is hozok önnek egy csokor virágot.

Utalva ezzel arra, hogy Jakab Péter 10 milliós büntetést kapott amiatt, mert ficsúrnak nevezte a fideszes képviselőket. Kövér ezt követően keményen visszaszólt Varjunak, ugyanis elmondta, ez az utolsó alkalom, hogy megtűrte ezt a hangnemet.

Szót kapott Jakab Péter, a Jobbik elnöke is, aki úgy kezdte mondandóját, hogy legutóbbi felszólalásánál Kövér László már sokadjára kapcsolta ki a mikrofonját. Ekkor Kövér közbeszólt és azt mondta Jakabnak, fogadjon szakembert, ha nem tudja felfogni, mik a házszabályok.

„Szándékosan provokál hétről hétre” – jelentette ki Kövér, mire nagy hangzavar tört ki amiatt, mert elvette a szót Jakabtól.

„Ne hőbörögjenek” – intette rendre Kövér a politikusokat, majd azt mondta Jakabnak, ő a kocsmai kötekedőket akarja bevinni a közösbe.

Azt kérem öntől, hogy legyen csöndben, nem sértegethet senkit, ha erre képes akkor folytathatja, ha nem akkor, elveszem a szót

– tette hozzá, majd így folytatta: „Ez nem a kocsma, ahova ön előszeretettel jár”.

Jakab ugyan ekkor visszakapta a szót, de egyből kihúzta a gyufát, ugyanis ezt a mondatot intézte Kövér felé: „Akármit is tesz, soha semmilyen körülmények között nem fog elhallgattatni”. Kövér a kijelentést követően egyből kikapcsolta Jakab mikrofonját arra hivatkozva, hogy nem tartotta be a házszabályokat, nem bírálhatja az ülésvezetést.

„Remélem az urak még nem ittak és képesek higgadtan viselkedni” – jelentette ki Kövér, miután az ellenzéki politikusok amiatt kezdtek el hőzöngeni, mert Jakabtól ismét elvették a szót.

Nem tehetek mást, kénytelen vagyok elvenni a szót, a jövő héten majd talán újra megpróbálhatja

– zárta rövidre Kövér a témát.

 

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?