Belföld, Hírek

Deutsch Tamás a Szájer-ügyről: Ez egy botrány

Szájer József a történteket követően helyes döntést hozott akkor, amikor lemondott a EP-képviselői tisztségéról. Az a határozott véleményem, hogy az egyedül helyes döntést hozta, tudomásul vettük a döntését

 

 




 

– mondta Deutsch Tamás az ATV Híradónak. Arra a kérdésre, hogyan fér össze a keresztény értékrenddel a lemondott EP-képviselő ügye, a politikus úgy vélekedett, hogy „megérne végre egy misét, hogy szót váltsanak a nyilvánosság előtt arról, hogy amit a Fideszt gyűlölő pártok állítanak, hogy ők mit gondolnak, az nem felelnek meg annak, hogy mik az ő nézeteik”.

Deutsch ezt követően hangsúlyozta: szerinte ma Magyarországon a Fidesz az a párt, aki nem akar a senki hálószobájában kutakodni, a baloldal pedig a saját ideológiáját rá akarja erőltetni.

Ez egy botrány, nyilvánvaló, hogy ez árt annak a politikai közösségnek, amely politikai közösségnek az illető részese. Szívből jövő volt Szájer József nyilatkozatában az a rész, hogy személyes volt az ő hibája. Neki kell ezért a felelősséget vállalni. Azt mondta, hogy ne akarja ezt senki az ő politikai közösségére vagy a magyarok széles körébe kiterjeszteni. De ilyenkor így működik, hogy a politikai ellenfeleink ki akarják terjeszteni a politikai botrány hullámait Szájer József személyén túl. Ilyenkor higgadtan, nyugodtan végig kell hallgatni a kárörvendő hullámot

– közölte Deutsch, aki azzal kapcsolatban, hogy kezdeményezték a néppárti frakcióból való kizárását, elmondta, agresszív és képtelen fellépésnek tartja, és szerinte politikai büntetést akarnak vele szemben megfogalmazni, véleménye mellett pedig továbbra is kiáll.

 

 

 

forrás: 24.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?