Belföld, Hírek

Szlávik János: elképzelhető, hogy szigorítani kell

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa elképzelhetőnek tartja, hogy szigorítani kell a koronavírus-járvány elleni védekezésért hozott intézkedéseken, mert a vírusmutánsok miatt egyre többen fertőződnek meg, illetve kerülnek kórházba.

 

 

 

 


A főorvos kedden az M1 aktuális csatornán kiemelte, hogy az intézkedéseken kívül egyelőre csak védőoltással lehet védekezni a járvány ellen, ezért fontos, hogy minél többen minél hamarabb megkapják az első oltást.

Mivel még nem áll rendelkezésre elég oltóanyag, több országban is elkezdték kitolni az első és a második oltás közötti időt az adott vakcina alkalmazási útmutatójában leírt maximális időig, így több ember kaphatja meg az első adagot, amely már ad valamennyi védettséget – mondta. Véleménye szerint ez helyes módszer, amíg nincs elég vakcina.

Szlávik János beszélt arról is: egyes országokban azzal is kísérleteznek, hogy a második oltáskor nem ugyanazzal a vakcinával oltanak, mint az első alkalommal, ezzel próbálva magasabb hatékonyságot elérni. Ezek még csak kísérletek, amelyeknek nem ismertek az eredményei, ezért egyelőre ragaszkodni kell ahhoz, hogy mindkét oltás ugyanazzal a vakcinával történjen – érvelt a főorvos.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?