Belföld, Hírek

Operatív törzs: Teljes szigor, két hónapra zártak be egy panziót, egy vendég miatt

Szerdán is megtartotta napi tájékoztatóját a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs.

 

 

 




 

A tájékoztató azzal indult, hogy Kiss Róbert rendőr alezredes felhívta a figyelmet rá, hogy a sajtóban téves információk jelentek meg a járványügyi intézkedések hatályának meghosszabbításával kapcsolatban.

Ahogy a Blikk is megírta, egy az éjjel megjelent új kormányrendelet több, november 4-i kormányrendelet hatályát is meghosszabbítja, de a Kormányzati Kommunikációs Központ és az Operatív törzs tájékoztatása szerint is arról van szó, hogy nem a jelenleg hatályos intézkedések időtartamát, hanem az elrendelt veszélyhelyzetet hosszabbítják meg, február 8-ig. A jelenlegi korlátozó intézkedések december 11-ig maradnak érvényben egyelőre.

A rendőri intézkedések adatai:

Az elmúlt 24 órában is ellenőrizték az intézkedések betartását.

Maszkviselés

  • A maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt összesen 432 személlyel szemben intézkedtek rendőrök
  • 330 személlyel szemben intézkedtek, mert a 10 ezer főnél nagyobb népességű település területén az önkormányzati rendeletben elrendelt maszkviselési kötelezettségnek nem tettek eleget a közterületen illetve a meghatározott nyilvános területen
  • 111 személy esetén figyelmeztetés, 152 személy esetén helyszíni bírság lett kiszabva, 64 személlyel szemben tettek szabálysértési feljelentést
  • tömegközlekedési eszközön és azok várakozóhelyein 48 személlyel szemben, a kereskedelmi üzletekben és a bevásárló központokban 54 személlyel szemben intézkedtek rendőrök maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt
  • az előző naphoz képest maszkviseléssel kapcsolatban több volt az intézkedés

Vendéglátó helyek, egyéb szolgáltató létesítmények

  • a vendéglátó helyeken ezen kívül ellenőrizték a korlátozott nyitvatartásra, illetve a létesítmények szolgáltatási helyek nyitvatartási tilalmára vonatkozó szabályok betartását
  • a rendőrök közigazgatási hatósági intézkedésként 8 esetben döntöttek vendéglátó illetve szolgáltatási hely ideiglenes bezárása mellett
  • a hatálybalépés óta összesen 54 üzlet, létesítmény, illetve szolgáltatási hely bezárásáról döntöttek
  • a Fejér megyei rendőrök ismételten ellenőriztek egy edzőtermet, amit korábban 3 napra bezárattak – több mint 10 személy tartózkodott ott és testedzést végzett, közülük ketten tudták igazolni, hogy versenyszerű, egyéni sportot végeznek, 12 személlyel szemben szabálysértési feljelentést tettek, és 30 napra bezáratták a termet
  • tegnap összesen 6 üzlet bezárásáról döntöttek Budapesten a rendőrök
  • egy berzencei panziót is ellenőriztek a Somogy megyei rendőrök, ahol a egy vendég nem viselt maszkot, nem is volt neki és a jelenlévő tulajdonos nem kötelezte arra, hogy maszkot hordjon – a panziót 60 napra bezárták

Kijárási tilalom, közterületi magatartás

  • összesen 309 személlyel szemben intézkedtek a rendőrök
  • 306 személy ténylegesen megszegte a kijárási tilalmat, ebből 11-en szegték meg a kutyasétáltatásra vonatkozó 500 nm2-es körzeti szabályt
  • november 4 óta eddig 3747 személlyel szemben intézkedtek kijárási korlátozás illetve tilalom megszegése kapcsán

Magyarországra személyforgalommal történő tranzitálási szabályának betartása

  • a korridorokon tegnap 43 rendőri intézkedést hajtottak végre
  • a szeptember 1-je óta hatályban lévő beutazási korlátozás kapcsán eddig összesen 6034 rendőri intézkedést hajtottak végre

Hatósági házi karantén:

  • tegnap 14733 helyszíni ellenőrzés volt
Müller Cecília tisztifőorvos asszony elmondta:

A járvány rendkívüli mértékben, dinamikusan emelkedik Európában. Intenzív terjedésnek vagyunk még tanúi. Egyre nő a kórházban ápoltak száma is. 581 ember van lélegeztetőgépen jelenleg. Már a települések 88 %-a érintett, ahol igazolt fertőzött személyt azonosítottak. Nem zárja ki egy település sem a pozitív személy lehetőségét. gyakorlatilag bárki lehet fertőzött és fertőző személy egyaránt. Fontos, hogy a járványgörbét laposítsuk, csökkentve az egészségügy terhét. A fertőzöttség eloszlását tekintve Budapesten és Pest megyén túl elsősorban a nyugati országrész érintett, ott van jelentős mértékű fertőzöttség. Győr-Sopron megye és Vas megye rendkívül érintett.

A járvány dinamikájának megfelelően az egyre több megbetegedés egyre több fertőzöttséget generál, ezért fontos, hogy betartsuk a szabályokat. Annak ellenére, hogy nyugaton van a legtöbb fertőzött, de a 46. héten nagyon intenzíven nőtt a fertőzöttek száma Heves megyében is. Somogy megye az, ahol stagnál az elmúlt két hétben az egymáshoz képest azonosított fertőzöttek száma. Fejér és Zala megyében kevesebb fertőzöttet mutattak ki a 46. héten az előzőhöz képest.

Naponta 3906 és 6497 között változott a napi pozitív esetek száma a 46. héten. November 15-én diagnosztizálták a legtöbb fertőzöttet, 6497 esetet. A 40-49 éves korosztály a legérintettebb, a legtöbb fertőzött (az összesnek kb a negyede) ebben a korosztályban van. Magyarországon a 46. héten 1509 fő pozitív személy esett 100000 lakosra vetítve. Betegek esetén a nemek szerinti eloszlás picit változott: 54 %-ban reprezentálták magukat a nők a 46. héten.

 

 

 

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.


 

A megelőzés mellett a megfelelő gyógyszeres kezelés is fontos a védekezésben. Az antibiotikumokkal óvatosan kell bánni, mert egy idő után nem hatnak bizonyos kórokozókra. Koronavírus esetén az antibiotikumok hatástalanok. Csak orvos által rendelten szedjen antibiotikumot mindenki. Ha valaki meggyógyult, ne szedje tovább a gyógyszert, dobja ki, semmiképp se szedjük később magunktól semmire.

Újságírói kérdések:

Önkéntes munkát végzők, például szociális munkások dolgozhatnak-e 20 óra után?

Válasz: Igen, természetesen dolgozhatnak. A jogszabály nem tesz különbséget a munkavégzési tevékenységek kategóriája között. Szociális munkás is végezhet ilyen tevékenységet 20 óra után, természetesen rendelkeznie kell a jogszabályban meghatározott előírt igazolással.

Több esetben előfordul, hogy a PCR teszt eredménye kétes, bizonytalan. milyen arányban születnek eredménytelen teszteredmények, mik lehetnek az okai, mit tehet a tesztalany ennek elkerülése érdekében?

Válasz: Minden vizsgálatnak van módszertana, metódusa. A laboratóriumi vizsgálat mintavétellel kezdődik, fontos, hogy helyesen tegyék. Amit a páciens tenni tud, hogy betartja, hogy a mintavétel előtt sem ételt sem italt nem fogyaszt, hogy megfelelő sejteket tudjon a mintavevő nyerni. Nem nagy az arány, ha bizonytalan az eredmény. De ez bármely más laborvizsgálatnál igaz. Ebben az esetben értesítik a pácienst és meg kell ismételni a mintavételt.

Az önfoglalkoztató vállalkozóknak ki igazolja, hogy jogosan tartózkodnak az utcán 20 óra után?

Válasz: Az önfoglalkoztató vállalkozók önmaguknak igazolják a kijárási tilalom alóli mentesülést. Az igazolásban meg kell jelölni, hogy munkavégzés, annak helyére történő közlekedés vagy onnan távozás miatt kérik az ez alóli mentesülést. Az egyéni vállalkozók tehát önmaguknak igazolják és állítják ki az igazolást.

Az utóbbi időben a kórházba kerültek száma folyamatosan nő, napi átlag 200 fővel és emelkedik a lélegeztetőgépen lévők száma is. Az elhunytaké stagnálni vagy akár csökkenni látszik. Mi ennek az oka? Esetleg olyan terápia, ami segíti a gyógyulást? Ha igen, mi az?

Válasz: Fontos a megelőzés, hogy elkerüljük a betegséget, csökkentve a terhet az egészségügyön. Már sok tapasztalatunk van, több az ismeretünk a járvány kapcsán, ami alapja a sikeres gyógyításnak is. De a folyamatos képzés azért szükséges.

Milyen eredményt hozott a szűrőbuszos tesztelés, folytatják-e tervezik-e bővíteni a települések körét?

Válasz: 6 szűrőbusszal vesz részt a Nemzeti Népegészségügyi Központ a mintavételezés miatt ebben a feladatban, hiszen nagy az igény a háziorvosok részéről a mentőszolgálat felé, hogy a késlekedés kiváltására besegítenek. Azok, akiknek a háziorvos laborvizsgálatot kér, a mentőszolgálat munkatársai megkeresik és eldöntik, hogy a közeli szűrőbuszon vagy máshol történjen a mintavétel. A buszok tevékenysége a napokban nagyban hozzájárult, hogy a mintavételi kérelemhez képest gyorsabban meglegyen a mintavétel, hiszen a nagy igény miatt erre szükség volt. a gyanús személyek közül, akit háziorvos küld, 30%-os pozitivitást találtak. Tervezik, hogy vidéken is lehetőséget biztosítanak erre.

Megengedett-e hogy többen sétáltassanak egy kutyát?

Válasz: A jogszabály értelmében a tilalom alóli mentesülést az egyes személyek tekintetében tezsi lehetővé a jogszabály, így e tekintetben kizárólag egy személy mentesülhet a korlátozás alól, ezért a kutyasétáltatást este 8 és reggel 5 óra között csak egy személy végezheti.

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?