Celeb / Híresség

A könnyeivel küszködve vallott fájdalmáról Aurelio: volt párja elvetette közös gyermeküket

Megdöbbentő vallomást tett Aurelio a Life TV műsorában: egykori párja elvetette közös gyermeküket.

 

 

 




 

A Life TV Vacsorakirály című műsorában csütörtökön az állatbefogó Both Zoli látja vendégül Gáspár Beát, Sebestyén Ágit, Aureliót és Dietz Gusztávot. A főzőtudományok mellett azonban Aurelio életének egy fájó pontjára is fény derült.

Dietz Gusztáv ugyanis rákérdezett Aurelionál vacsora közben, hogy mi van most az egykori párjával, Dominikával, hiszen Dietz Gusztáv és felesége, Laky Zsuzsi, valamint Aurelio és volt menyasszonya együtt versenyeztek a Legbátrabb páros második évadában.

A valóságshow-sztár a kérdésre elárulta, hogy 4-5 hónapja egyáltalán nem beszél egykori párjával, majd sírva úgy folytatta:Az az igazság, hogy történt velünk egy olyan dolog, amiről nem is akarnék úgy beszélni. Azzal kapcsolatos, hogy – most azt a legfinomabban tudom fogalmazni – én július 17-től elvileg apuka kéne, hogy legyek, és ez nem úgy történt aztán.

Tudom, hogy én is gyerek vagyok még, tudom, hogy fel kell rá készülni. Számtalanszor végigjátszottam a gondolattal, hogy milyen lenne apukának lenni. Mivel én is elég korán elveszettem, nagyon szeretném ezt az apa-fiú viszonyt. Sok barátnőm volt már, de vele úgy éreztem, hogy rendben lehet– folytatta a Való Világ győztese, aki apja elvesztése miatt nagyon vágyott egy saját gyerekre.

 

 

A műsorból aztán az is kiderült, hogy az idilli családi képet Aurelio rontotta el, ugyanis egy régi barátnője levelére nem úgy válaszolt, ahogy kellett volna, mint aki épp közös gyermekre készül.

Úgyis voltak nekem mindig félreérthető szituációim, de egy időben azt hittem, már elfogadja, hogy ez nekem egy szerep tulajdonképpen, hogy Aureliótól megszokták, hogy csajozik, mert ez egy énem. Mert én a nőkért élek. Én tartom azt, hogy a férfi nő nélkül nem boldog. Bármennyire hihetetlen, én a nőt mindennél előbbre helyezem. Itt is azt kellett volna, sokszor nem ezt tettem, aztán ez lett– hangzott el a Vacsorakirályban.

A további beszélgetések során arra is fény derült, hogy Dominika végül nem tartotta meg a gyermeket, ráadásul minderre tavaly karácsonykor, december 24-én került sor.

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?