Celeb / Híresség, Érdekes

Miért viselt egyre kisebb ruhákat Michael Jackson a koncertjein és még 8 érdekesség, amit mindenki tudni akar róla

Michael Jackson nagyon válogatós volt a ruháit illetően, mivel mindig ki akart tűnni a tömegből. Ennek egyik eredményeképp minden ruháján tengernyi apró részlet volt, ami boldog-boldogtalant gondolkodóba ejtett, hogy vajon miért van ott és mi a jelentése. Például a Michael Jackson által hordott majdnem minden kabát jobb ujján egy karszalag volt, és a „777”-es szám is számos ruhadarabján megtalálható volt.

 

 

 

1 Miért viselt egyre kisebb ruhákat a fellépésein?

Michael Jackson megmutatta nekünk, hogy milyenek is azok a koncertek, amik fizikailag is nagyon erőigényesek. Minden koncertjén odatette magát, és nem volt ritka, hogy egyetlen előadás során akár 2 kg-ot is veszített. Mivel fontos volt, hogy a ruhája tökéletesen álljon, és egyre többet mutasson a közönségnek, ezért a show haladtával minden ruha valamivel kisebb volt, mint az előző.

2 Hogyan működött a híres cipős trükkje

A híres Michael Jackson cipő lehetővé tette a gravitáció törvényeinek megsértését, legalábbis látszólag, egy apró titoknak köszönhetően: a cipők sarkaiban egy speciális V-alakú bevágás volt, amikbe tökéletesen illeszkedtek a színpadból kiálló szögek és segítettek megtartani az énekes és a táncosok testét, miközben bemutatták a látványos 45°-os előredőlést. Ettől függetlenül ez a korántsem volt gyerekjáték, hihetetlen lábizom és fizikum kellett hozzá, hogy egyenesen tartsák közben a testük.

3 Miért csak egy kesztyűt viselt?

Michael Jackson vitiligo betegségben szenvedett, ez pedig egy olyan bőrbetegség, amitől a bőr pigmentvesztesége miatt fehér voltok jelennek meg a különböző testrészein. Az énekesnek ez a jobb kezén kezdődött, és ezért próbálta leplezni. Mivel azonban úgy gondolta, hogy a dupla kesztyű viselése túl „átlagos”, ezért csak egyet viselt.


4 Miért volt karszalag a legtöbb kabátja és zakója jobb ujján?

Mint már említettük, Michael Jackson mindig is egy kicsit ki akart tűnni a tömegből. Ehhez volt tökéletes kellék számára a kabátok ujjára húzott karszalag, ami egyszerűen kiemelte és különlegessé tette azokat. Michael egyenesen élvezte, hogy a rajongóit lázban tartja ez az érdekes karszalag.

5 Miért volt a 777-es szám a zakóira varrva?

Michael a család 7. gyermeke volt. Ezen túlmenően pedig 1958-ban született, és ha összeadjuk a 19-et és az 58-at, akkor 77-et kapunk.

6 Miért nem polírozta soha a cipőit

Egy napon Michael Jackson menedzserei aggódni kezdtek a cipője miatt, ezért felkérték a kellékest, hogy polírozza meg őket. Megcsinálta, de Michael borzasztóan pipa lett rájuk. Elmondta, hogy ezeket a cipőket pontosan olyan állapotban kell viselni, ahogy ő tartja őket, mivel felpolírozott állapotban jobban csúsznak és emiatt nem tudja megfelelően végrehajtani bennük a táncmozdulatait.

7 Miért viselt fehér zoknit?

Michael több okból is szerette a fehér zoknikat. Egyrészt, mert senki nem hordott fehér zoknit fekete cipővel rajta kívül, másrészt pedig mert a fehér zokni szinte rikított a szettjén, és ezzel a lábaira vonzotta az emberek tekintetét, miközben táncolt.

8 Miért voltak mindig leragasztva az ujjai?

A kézmozgások szintén fontos részét képezték Michael Jackson koreográfiájának. Ezért Michael úgy döntött, hogy a zoknis megoldást a kezein is alkalmazza, vagyis fehér ragasztószalaggal tekeri be őket, hogy jobban vonzzák a nézők tekintetét. Hogy még szokatlanabbá tegye a dolgot, az énekes mindig csak három ujját, a mutatót, a gyűrűset és a kisujját kötötte be.

9 Mit jelentett a CTE felirat a kabátjain

Ezek a betűk igazság szerint semmi különöset sem jelentettek. A 90-es években Michael tervezői új ruhákat készítettek számára, amiket egyedivé szerettek volna tenni. Ehhez néhány ruhának a vállára három betűt varrtak. A betűket úgy választották ki, hogy az ABC összes betűjét egy kalapba dobták, majd véletlenszerűek kihúztak közülük hármat. Így jött ki a „CTE” felirat.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?