Celeb / Híresség

Hatmillió forintos büntetést fizethet Curtis a TV2-nek

Komoly szankciókra számíthat a rapper, amiért nem jelent meg vasárnap a Sztárban Sztárban.

 

 

 




 

Komoly kártérítést kell fizetnie Curtisnek, amiért vasárnap nem jelent meg a Sztárban sztár forgatásán, és erről nem tájékoztatta a stábtagokat – írta meg a Bors.

A rappert természetesen kizárták a versenyből a távolmaradása miatt, pedig akár még a fődíjra is esélyes lehetett volna, a TV2 ugyanis elárulta, hogy az ő egyik produkciója érte el a legjobb eredményt az applikációs szavazás során.

Az utóbbi napokban nagy visszhangot váltott ki Curtis kizárása a versenyből. Azzal, hogy nem jelent meg az elődöntőben, cserben hagyta a rajongóit, a Sztárban sztár nézőit és stábját – nyilatkozta a TV2 sajtóosztálya.

A TV2 ennek ellenére úgy döntött, Curtis a következő adásban is szerepelhet, bár már nem versenyzőként: ha Curtis nyilvánosan bocsánatot kér a nézőktől és a stábtól, akkor a csatorna lehetőséget biztosít számára, hogy előadjon egy közös produkciót a többi versenyzővel.

Ugyanakkor a sztárnak anyagi kártérítést is kell fizetnie, hiszen azzal, hogy nem ment el a forgatásra, szerződésszegést követett el.

A TV2 sajtóosztálya elmondta, hogy megteszik a szükséges jogi lépéseket, ugyanis Curtist szerződés kötelezte a showban való részvételre. A Sztárban sztárhoz hasonló produkcióknál ugyanis a résztvevők olyan szerződést írnak alá, mely azt is tartalmazza, hogy a szereplő nem veszélyeztetheti a produkció sikerét, így például köteles készülni, figyelni a titoktartásra, és természetesen mindig megjelenni a forgatásokon, különösen akkor, ha élő a műsor.

A Bors értesülései szerint Curtis ez utóbbi elmulasztásáért a szerződés szerint nagyjából 6 millió forintot köteles fizetni a csatornának.

A rapper egyébként valószínűleg nem is gondolt bele, hogy milyen szankciókra számíthat, ha nem megy el a Sztárban sztár forgatására. Curtis a távolmaradását azzal magyarázta, hogy a halottak napja miatt olyan fájdalmat érzett, ami miatt képtelen volt elmenni a műsorba.

„Ilyen vagyok” – magyarázta a rapper, aki azonban arra nem tudott választ adni, hogy miért nem szólt senkinek arról, hogy otthon marad.

 

 

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?