Celeb / Híresség

„Azt hittem, menten elájulok” – Gáspár Bea teljesen összeomlott, amikor ezt észrevette

Izgalmakban nem volt hiány Gáspár Bea második szakácskönyvének a bemutatóján! Kiderült ugyanis, hogy sajnálatos módon az egyik receptnél a mértékegységet elírták, amikor tördelték a könyvet, így dekagramm helyett gramm került a recepthez.

 

 

 




 

„Egyik olvasóm jelezte felém, hogy gond van a recepttel, mert nem lett jó a kenyér! Amikor megtudtam, hogy tévesen jelentek meg benne az arányok azt hittem menten elájulok, rendesen rosszul lettem. Hiába kezdtem el telefonálgatni a kiadónak, már nem lehetett mit tenni, hiszen a könyvek már a boltok polcain vannak!” – mondta szomorúan Gáspár Bea, aki jelenleg minden fórumon megpróbálja tájékoztatni a közönségét, hogy aki vett a BOOOK Kiadó által kiadott könyvből az figyeljen a mértékegységek helyes használatára a szendvicskenyér receptjénél.

Megjelent Gáspár Bea második szakácskönyve/ Foto: BOOOK Kiadó Kaszás Gergely

 

 

 

 

„Azóta már egymilliószor átnéztem a könyvet, mert nagyon elkeserített, hogy előfordult ez a hiba, de hála a jó égnek a többi receptnél már minden rendben van! Olyannyira, hogy rengeteg fotót kaptam azoktól, akik a könyvem alapján megfőzték az ételeket, ez számomra a legnagyobb elismerés és visszaigazolás arról, hogy az emberek szeretik azt, amit csinálok.” – mondta a Blikknek Gáspár Bea.

Gáspár Bea exkluzív interjút adott a Blikk újságírójának második szakácskönyvének bemutatója után/ Foto: BOOOK Kiadó Kaszás Gergely

 

 

 


 

Győző egyébként korábban nem hitt felesége sikereiben, ami Beát egyáltalán nem keserítette el, sőt még inkább be akarta bizonyítani, hogy igenis sikerre viszi a kitűzött céljait, ami olyan jól sikerült, hogy a Bea Konyhája 2-t hamarosan újabb könyv követi majd.

„Elmúltunk 46 évesek, ebből 43-at Győzővel töltöttem, aki már az óvodában sem hitt bennem, de én sem hittem Győzőben! Ez volt az a kapocs talán, ami sikerre vitte a családunkat, hiszen folyamatosan egymásnak akartunk bizonyítani. Ez volt az, ami minket igazán megerősített.” – meséli őszintén Gáspár Bea a Blikknek adott interjúban, amiben azt is elmondta, hogy következő könyve lehet, hogy csak sütemény és torta recepteket tartalmaz majd.

Megjelent Gáspár Bea második szakácskönyve / Fotó: RAS Archiv

Bea második szakácskönyve azért is érdekes, mert minden recepthez tartozik egy-egy családi történet. A Hentestokányé például az, hogy Gáspárék 2 millió forint kölcsönt adtak annak a családnak, akik Bea szerint a legfinomabb tokányt főzték a világon.

Nem véletlenül került bele ez a fantasztikus recept a könyvembe! Ilyen isteni tokányt még tényleg nem ettem, bár az tény, hogy nem ért meg a recept kétmillió forintot!

– mondta nevetve Bea, majd hozzátette, hogy a pénzt azóta sem kapták vissza.

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?