Belföld, Hírek

Kritikus a kereskedelmi dolgozók helyzete: fél év alatt kimerültté váltak a vírus miatt – Más is növeli a gondjaikat

A koronavírus-járvány miatt a kereskedelmi dolgozók kritikus helyzetbe kerültek.

 

 

 




 

„A járványügyi szabályok betartása mellett is nehéz helyzetben vannak az ágazatban dolgozók, mivel a kockázati tényezők fokozottabban érintik őket” – nyilatkozta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke.

A szervezet elnöke többek között elmondta, hogy a mai napig gondot okoz, hogy a vásárlók igyekeznek kibújni a maszkviselési kötelezettség alól, valamint az is nehezíti a járványügyi szabályok betartását, hogy a vásárlók nagyobb számban jelennek meg boltokban, áruházakban, ha van egyetlen zárvatartási nap, mint ezt a múlt hét is igazolta. Emiatt a távolságtartási szabályokat szinte lehetetlen betartatni. Jellemzően a kisebb üzletekben, ahol nincs biztonsági őr, a kereskedelmi dolgozókra hárul a feladat, hogy betartassák a szabályokat.

A kereskedelmi dolgozók a járvány bő fél éve alatt kimerültté váltak, amire még az influenzaszezon is ráerősít. Ráadásul a kereskedelemben jelenleg is létszámhiány van.

A szakszervezeti vezető utalt az év végi ünnepek előtti kihívásokra is„Nem akarok jóslatokba belemenni, de jelenleg sem a legjobb a helyzet, és várhatóan ez még rosszabb lesz.”

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?