Belföld, Hírek

Müller Cecília megszólalt a 39 évesen meghalt, koronavírusos tanár esetéről: ezért nem került fel még a hivatalos listára

Szombaton elhunyt egy 39 éves tanár koronavírusban, ám ilyen idős áldozat nem szerepel a kormányzati oldalon feltüntetett elhunytak között. Müller Cecília az operatív törzs tájékoztatóján elmondta, miként lehetséges ez.

 

 

 




 

Tegnap a 444.hu írta meg, hogy egy vidéki covid-osztályon meghalt egy 39 éves tanár. Felesége szerint a zárójelentésben is az áll, hogy a fertőzés volt a halál oka. A tanár szervezete a múlt hét szombaton adta fel a harcot, ennek ellenére nem szerepel a hivatalos statisztikában.

Müller Cecília tiszti főorvos azt mondta, természetesen ismerik az esetet, de a vizsgálat még folyamatban van, ezért nem került fel a tanár a hivatalos listára.

„Törekszünk arra, hogy csakis valid adatokat közöljünk” – hangzott el az operatív törzs tájékoztatóján.

Elmondta, hogy a zárójelentést, illetve a halottvizsgálati jelentést minden esetben kikérik az adott kórházból. Ezek a hiteles dokumentumok, amelyek alapján meg lehet állapítani azokat a betegségeket, amik a halálhoz vezettek, illetve azt is, hogy milyen kísérőbetegségek voltak. Ha a vizsgálat azt az eredményt hozza, hogy a koronavírus-fertőzés miatt hunyt el a férfi, akkor felkerül a hivatalos listára.

Müller Cecília ugyanezen a sajtótájékoztatón mondta el korábban, hogy több európai országban is hirtelen kapacitáshiány lépett fel, ezért pontosabb és valós idejű adatszolgáltatásra kérte fel a kórházakat. „Hiszen nagyon fontos, hogy naprakész, azt kell mondjam, órára kész információval kell, hogy rendelkezzék az egészségügyi hatóság annak érdekében, hogy a szükséges lépéseket megtegyék” – idézte Müller szavait a 444.hu.

 

 

A Pedagógusok Szakszervezete is megszólalt a tanár halálával kapcsolatban

Követeléseiket fogalmaztak meg a kormányhoz, amiben szerepel:

  • abban a közoktatási intézményben, amelyben megjelenik a vírus, azonnal rendeljenek el tanítás nélküli munkanapokat, és ha a megbetegedések száma nő, rendeljenek el tantermen kívüli oktatást
  • mindenki, aki oktatásban dolgozóként karanténba kerül, kapja meg a teljes fizetését, mint ahogyan Kásler Miklós miniszter bejelentette
  • az őszi szünet után, novembertől az általános iskolák felső tagozatán és a középiskolákban hibrid oktatást kell bevezetni: az osztályokat két csoportra bontanák, az egyik összesen 3 napot járna iskolába, kettőt otthon tanulna, a következő héten cserélnének, így csökkenthető lenne a találkozások száma, ezáltal a fertőzés veszélye
  • vezessenek nyilvános adatbázist arról, hány tanuló és hány oktatásban dolgozó került karanténba, hányan fertőződtek meg, kerültek kórházba, haltak meg a koronavírus-fertőzés következményeként
  • követelik, hogy október 12-ig közölje a kormány, a közelgő őszi érettségi időszakában milyen biztonsági intézkedéseket tervez. A PSZ szorgalmazta, hogy ezek a biztonsági intézkedések legalább olyan szigorúak legyenek, mint a tavaszi érettségi időszakában

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?