Belföld, Hírek

Már Magyarországon is gyártanak koronavírus elleni gyógyszert

Már Magyarországon is gyártják a koronavírus elleni egyik leghatékonyabb bizonyuló, remdesivir hatóanyagú gyógyszert.

 

 

 




 

A Richter 5 hónap munka eredményeként megoldotta a súlyos stádiumban lévő koronavírus-fertőzöttek kezelésére jelenleg leghatékonyabbnak bizonyuló remdesivir hatóanyag szintézisét, melyet sikeresen legyártott – értesült az Index. A lap értesüléseit megerősítette Beke Zsuzsa, a Richter gyógyszergyár kommunikációs és kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatója.

Beke elmondta, “a gyógyszer szeptemberben már minőségellenőrzési vizsgálaton is átesett, és így körülbelül 260 kórházi beteg kezelését teszi lehetővé egyelőre. Ezt a mennyiséget folyamatosan tudják növelni”.

A kommunikációs igazgatója szerint a remdesivir az első olyan szer, amely klinikailag igazoltan gyorsítja a betegek gyógyulását és trendszerűen csökkenti a halálozási rátát. Közölte azt is, hogy a kormánytól kapták a megbízást, és a fejlesztést is a kormányzat finanszírozza. Hangsúlyozta, hogy a gyógyszergyártó cég a legyártott gyógyszereket átadja, azok kereskedelmi forgalomba nem kerülnek, így nem „keresnek rajta”.

A Richternél jelenleg öt olyan kutatás-fejlesztési téma is fut, amelynek célja a koronavírusos betegek gyógyítását szolgáló terápia kifejlesztése vagy nagyüzemi gyártása. A remdesivir az egyetlen olyan hatóanyag, amelynek hatékonyságát legalább egy tudományosan megalapozott klinikai vizsgálatban sikerült igazolni.

Beke Zsuzsa kiemelte, hogy a gyógyszer-fejlesztési projektjeik egyértelműen terápia fókuszúak, tehát a fertőzés kezelésére irányulnak. A Richternek az oltóanyag előállítás nem profilja, ezen a területen nincs hagyományos tudásuk, így a vakcina várható elérhetőségéről sem is tudnak nyilatkozni.

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?