Belföld, Hírek

Döntött a Kúria: Bayer Zsoltnak 300 ezret kell fizetnie Hadházy Ákosnak

A publicista korábban azt ígérte, ötforintosokkal fogja kifizetni az összeget.

 

 

 




 

Helybenhagyta a Kúria a másodfokú ítéletet Bayer Zsolt újságíró, publicista és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő perében, amelyet utóbbi indított személyiségi jog megsértése miatt. Ezzel pedig kötelezték Bayert arra, hogy kifizesse a már korábban megítélt 300 ezer forintot Hadházynak.

A publicista korábban azt mondta, ötforintosokban fizeti majd ki ezt az összeget a politikusnak, ehhez pedig azt kérte az emberektől, hogy segítsenek neki elegendő ötforintost gyűjteni.

„Egy szép nagy zsákban fogom tanúk jelenlétében behajítani a kertjébe, szedegesse csak össze szorgalmasan, és vegyen zoknit a büdös lábára” – írta a blogján Bayer.

Akkor azt is kijelentette, hogy bár a bíróság arra kötelezte, hogy kérjen bocsánatot levélben Hadházytól, és azt 30 napon át elérhetővé kell tennie a blogján, ő ezt nem fogja megtenni addig, amíg Hadházyék bocsánatot nem kérnek Orbán Viktortól és Áder Jánostól.

Most, hogy a Kúria döntésével a per véget ért a bíróságon, Hadházy Ákos a Facebook-oldalán közölte a végeredményt. Mint írta, Bayer Zsoltnak az eddigieken felül az államnak 70 ezer, a képviselőnek pedig 15 ezer forint perköltséget is fizetnie kell.

„Nem tudom, hogy a bíróságnak is ötforintosokkal akar-e fizetni, de ha nekem így szeretne, akkor üzenem a művész úrnak a következőket: 1) Társasházban lakom, közös udvarban két pedagógussal. Ők rendes emberek, gondolom, ha egy halom aprót találunk az udvarunkon, segítenek összesöpörni és megőrizni, amíg a tulajdonosa nem jelentkezik érte. 2) A nekem megítélt sérelemdíjat kérem két héten belül átutalni, amennyiben nem érkezik meg az utalás, kénytelen leszek végrehajtást indítani!” – üzente Hadházy a publicistának.

Bayer Zsolt a Kúria döntése szerint is megsértette a becsülethez és emberi méltósághoz való személyiségi jogomat. A…

Közzétette: Hadházy Ákos – 2020. szeptember 16., szerda

 

 

 

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?