Belföld, Celeb / Híresség, Hírek

Koltai Róbert: „Vidnyánszky szétveri a szakmát azzal a hatalommal, amit megszerzett”

A színészt felháborítja, ami egykori iskolájával, a Színművészeti Egyetemmel történik, szerinte ugyanis a színháznak nagyon messze kéne lennie a politikától.

 

 

 

 




 

Koltai Róbert az RTL Híradónak nyilatkozva mondta el, mit gondol a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyéről és Vidnyánszky Attiláról.

Azt mondta, egykori színművészetis diákként fel van háborodva, amiért visszamenőleg megkérdezőjelezik a tanárokat. Szerinte a hallgatók teljesen jogosan lázadtak fel az ellen, hogy „ilyen statáriális hirtelenséggel lerohanták az egyetemet mindenféle hazug ürügyekkel”.

Emlékeztetett arra, hogy rengeteg fantasztikus színész végzett ezen az egyetemen, a jelenleg is aktív színművészek 98 százaléka is onnan „jött ki”, akik közül most sokan ugyanúgy demonstrálnak, mint a mostani diákok. Sőt, Koltai szerint az is nagyon szép dolog, hogy a nem a Színművészetin tanult, díjnyertes színészek között is vannak, akik SZFE-s diákok pártján állnak.

A színész is nyíltan vállalja, hogy kiáll az egyetemisták mellett:

„Jóérzésből álltam melléjük, és jóérzésből tartok ki mellettük, még akkor is, ha ez bizonyos embereknek nem tetszik. Nagyon messze kéne lennie a színháznak a napi politikától” – mondta.

Vidnyánszky Attiláról azt mondta, nagyon tehetséges rendezőnek tartja, de úgy látja, nem jól használja fel a hatalmát.

„A darabjaiból tehetség és erő sugárzik. Ezt az erőt nem arra kéne használni, hogy még azok elkezdjenek vele szembefordulni, akik az ő darabjaiban játszanak és visznek sikerre dolgokat. Azok is fellázadtak” – mondta a színművész.




A teljes interjút itt nézhetitek, hallgathatjátok meg:

 

 

 

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?