Belföld, Hírek

Készüljön! Viharos széllel tör be az országba a hidegfront – Strandolást ne nagyon tervezzen, heves zivatarokra, sőt, jégesőre is van esély

Nem árt felkészülni, szombat délután ugyanis megérkezik az országba a hidegfront, mely helyenként 10-15 fokos lehűlést hozhat magával. A jövő hét azonban jóval kedvezőbb lesz, 30 fok fölé nem fog emelkedni a hőmérő higanyszála.

 

 

 




 

Az omsz információi szerint szombat délutántól erős szélre és zivatarokra lehet számítani. Főleg északnyugat felől egyre nagyobb területen fordul át a délies irányú szél északnyugati, északi irányba (a délkeleti országrészben csak az esti órákban), megerősödik, délutántól a Dunántúlon, estétől pedig északkeleten viharossá (70-90 km/h) is fokozódik. Kiemelten a Dunántúli-középhegység területén és a Balaton térségében 90 km/h körüli széllökések is előfordulhatnak. Késő estére némileg veszít erejéből a szél, de erős lökések (40-60 km/h) még vasárnapra virradó éjszaka is lehetnek. Vasárnap főként a nap első felében lehet még Zemplén és Szabolcs térségében néhol viharos erejű a szél, estére viszont országszerte csillapodni fog.

Délutántól északnyugat felől elszórtan számíthatunk zivatarok kialakulására – estig nagyobb számban a Dunántúlon, a Duna-Tisza közén, illetve északkeleten, éjjel már inkább ettől keletebbre. Legnagyobb eséllyel az ország északkeleti negyedén heves zivatarok is kialakulhatnak. Vasárnap reggel a front kelet felé távozik, ezt követően zivatarokra már nem kell készülni.

A zivatarokat elsősorban szélrohamok (60-90 km/h), jégeső, a heves zivatarokat 90 km/h feletti lökések és felhőszakadás is kísérheti.

Az ország minden megyéjére riasztás van kiadva a közelgő zivatarok miatt. /Fotó: Országos Meteorológiai Szolgálat

 

 

 

 

 

Vasárnap hajnalban a középső, reggel a keleti tájakon várható eső, zápor. A késő délelőtti órákra a Tiszántúlon is megszűnik a csapadék, és országszerte napos, gomolyfelhős idő alakul ki. Fokozatosan a szél is mérséklődik. 20 és 25 fok közötti felfrissülő idő lesz, írja a metkep.hu.

Hétfőn és kedden napos, gomolyfelhős időre számíthatunk kissé hűvös reggelekkel (6-15°C), és kellemesen meleg (23-29°C) nappalokkal. Csapadék nem valószínű.

Szerdán sok napsütésre, délután gomolyfelhő-képződésre van kilátás, és már elszórtan előfordulhat zápor, zivatar. 24 és 30 fok közé melegszik a levegő.

Csütörtökön és pénteken gyakran növekszik meg a gomolyfelhőzet, de zápor, zivatar továbbra is csak elszórtan fordul elő. A maximumok 23 és 29 fok között alakulnak.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?