Életmód

16 ártatlannak tűnő hétköznapi szituáció, ami ezúttal komplikáltabb lett, mint szokott

A mindennapi rutin feladataink során ritkán jut eszünkbe, hogy mekkora bajt is okozhatunk a legapróbb figyelmetlenségünkkel. Legyünk akár kamionsofőrök, autószerelők, vagy csak átlagos, munkába igyekvő autósok, elég egy pillanatnyi szétszórtság, és máris kész a baj. Az alábbi szerencsétlen flótásokkal is éppen valami hasonló történt…

 

 

 

Nem, ez nem az autópálya lehajtó…😪

Csak egy olajcserét szeretett volna, de ahogy így elnézem…nem ússza meg ennyivel.

Sose kövessük vakon a GPS utasításait.


Nem is tudom, kit sajnáljak jobban, a kamionsofőrt, vagy az ártatlan autós, aki premier plán követte nyomon az egészet.

Egy limuzinnak is megvannak a maga hátrányai.

Ezután minden másodperc számít egy örök életnek tűnik majd…



>
Leparkolt vele a jégen, nem gondolt bele, hogy ebből még baj lehet.

Félreérthette kicsit a ,,Drive In” fogalmát.

Mondanom sem kell, hogy a KRESZ szerint mindig az a hibás, aki hátulról belerohan a másikba.

Még hogy az autók nem tudnak repülni…tudnak azok, csak kellő sebesség kell és egy BMW, amolyan ,,dobbantóként”.

Drága mulatság lesz ez a fent felejtett pótkocsi.


Nem kalkulálták bele a rakomány súlyát.

Ez a kerékcsere némileg komplikáltabb lesz, mint szokott.

 

 

 

 

 

Egy újabb felnyitva felejtett pótkocsi, ami még komoly fejtörést okozhat majd a tulajdonosának.

És kezdődhet a fair küzdelem…3…2…1.

Csak egy újabb nyomós érv, hogy miért ne másszunk bele a másik seggébe az úton.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?