Életmód, Érdekes

15 tapasztalt utazó elmondta, hogy mely híres látnivalókat érdemes elkerülni messziről

Nagyszerű dolog, ha egy ember képes megtalálni az apró szépségeket a körülöttünk lévő dolgokban, még nagyszerűbb, ha esetleg a negatív dolgokban is képes észrevenni az apró pozitívumokat. Amikor azonban valaki nyaralni indul és a kemény munkával megkeresett pénzét költi azért, hogy személyesen is láthasson egy népszerű turistalátványosságot, akkor azt várja, hogy a rengeteg pénzért cserébe az éppen olyan lesz majd, mint amilyennek az Instagramos fotók mutatták, miközben a számítógép előtt ülve ábrándozott a várva-várt utazásról. Sajnos az emberek azonban nem mindig térnek haza elégedetten a legnépszerűbb turista helyekről. Most egy érdekes csevegésre bukkantunk, ahol a tapasztalt utazók megosztották egymással, hogy mely népszerű látnivalók okozták számukra a legnagyobb csalódást, és azt is elmondták, hogy az elsőutazók helyében hová mennének inkább helyettük.

 

 

 

  • Pisában a kis tornyos teret leszámítva, ahol egy rakás ember próbál úgy tenni, mintha ő támasztaná meg a ferde tornyot, illetve az utcai árusokon túl, akik mindenféle hülyeséget akarnak rád sózni, semmi más látnivaló sincs. Ha Olaszországban jársz, inkább Toszkánába utazz, ott bármelyik kis városban sokkal jobban fogod magad érezni. © patch173 / Reddit
  • A thaiföldi Phiphi-szigeteken található Maya Bay-re valószínűleg sokan emlékeznek Leonardo DiCaprio “A part” című filmjéből. Tény, hogy gyönyörű, de ebben az apró öbölben elképzelhetetlenül sok a turista. Még egy fényképet se lehet készíteni anélkül, hogy 50 másik ember ne legyen rajta a képen. A turistaáradat miatt a strandot környezeti katasztrófa fenyegeti, így most nem is lehet oda utazni. © B *** rJ *** ky / Reddit
A filmben:

Dicaprio thaiföldön

A valóságban:

Maya Bay

  • Jaj, a Stonehenge. A jegyvásárláson túl 40 fontot kellett fizetnem egy városnéző buszon, hogy eljuthassak hozzá, mert nem volt kocsim, amivel oda tudtam menni. Amikor megérkeztem, nagyon sokan voltak, de közvetlenül az építmény mögött van egy autópálya, ami rendkívül illúzióromboló. Összességében ezek csak kövek, amik pont ugyanolyanok, mint a képeken. Utólag már bánom, hogy nem inkább mást néztem meg Angliában. © madame-de-merteuil / Reddit
  • Egyik szilveszterkor New Yorkban voltam, és az egyik barátom sírva könyörgött, hogy menjek el vele a Times Square-re. Még pénzt is ajánlott! Nemet mondtam neki, ezért másik társasággal ment, de éjfél előtt visszajöttek, mert a téren egyetlen vécét sem lehet találni! Utólag megtudtuk, hogy sokan (felnőttek!) pelenkában mennek megünnepelni a szilvesztert a Times Suqare-re, mert akkora a tömeg és olyan kevés a nyilvános WC, hogy más megoldás nincs.
  • Szivárvány-hegység Peruban. A hegyek színei sajnos egyáltalán nem olyan élénkek, mint az Instagram-fotókon, így ha ide utazol, csak a szamártrágya illatával és egy elmondhatatlan csalódással leszel gazdagabb. © flofficial / Reddit


Instagram:

Rainbow Mountain

Valóság:

Szivárvány kanyon

  • Velence. Természetesen vannak nagyon festői helyek és finom kávézók, de a csatornákban bűzlik a víz. Rengeteg látnivaló van Olaszországban, és utólag visszanézve habozás nélkül lemondtam volna a velencei utamat, hogy valami mást válasszak helyette. Egyébként a helyi kávézókban és éttermekben extra díjat számítanak fel, ha az asztaluknál ülve étkezel, ezért jobban jársz, ha elviszed magaddal az ételt. © nexusofthoughts / Reddit
  • Örökké kísérteni fog az emlék, amikor felszálltam a zsúfolt kompra, ami a Szabadság-szoborhoz vitt. Amint leszállsz a szigeten, azonnal csodálatos látvány nyílik valaki másnak a hátára, mivel annyi hely sincs, hogy egy normális fotót csinálj a családodról. Visszafele a kompon ugyanez: úgy éreztük magunkat, mint a szardínia a konzervdobozban. Jobban jársz, ha az ingyenes komppal elmész a Staten Island-re, ahonnan nagyszerű kilátás nyílik a Szabadság-szoborra. © awerm / Reddit
  • Egykoron 20 percre laktam Hollywoodtól, így hát pontosan ismertem. Nemrég a feleségemmel visszatértünk Kaliforniába, hogy meglátogassuk a családomat, és ragaszkodott hozzá, hogy látogassunk el Hollywoodba. Próbáltam meggyőzni, de hajthatatlan volt, úgyhogy elmentünk. A csalódása nem ismert határokat. Minden nagyon koszos és büdös, a Hírességek Sétánya pedig tele van szeméttel. © LasagnaFarts92 / Reddit

Hollywoodi hírességek sétánya

  • Seychelle-szigetek. Igen, vannak csodálatos strandok, de semmi különleges. Az utazást meg lehet úszni olcsón, de a szállodaárak már nagyon magasak, az ételek undorítóak, a búvárkodás pedig nem olyan lenyűgöző, mint várnád. Ha pedig lány vagy és egyedül utazol, akkor készülj fel arra, hogy a helyi férfiak nem fognak békén hagyni. © revital9 / Reddit
  • Ne menj Dubajba, hacsak nem akarod az egész napot egy légkondicionált hotelszobában tölteni, majd lemenni a légkondicionált szálloda hallba, vagy beszállni egy légkondicionált taxiba, hogy egy másik légkondicionált épületbe menjél. © tehrmuk / Reddit
  • Ami a legjobban megdöbbentett a Louvre-ban, az az volt, hogy némelyik műalkotás milyen hatalmas! Az internetes képeket nézegetve azt hinné az ember, hogy átlagos méretűek a festmények, mondjuk olyanok, amiket otthon is ki tudnánk akasztani a falra, néhányuk azonban nagyobb, mint egy autó! Eláll tőlük a lélegzeted! Aztán bemész a szobába, ahol a “Mona Lisa” van, és úgy néz ki, mint egy apró papírdarab a többi festményhez képest. © Ginnigan / Reddit

Mona lisa és más festmények

 

 

 

 

  • Egyiptom. Az ősi civilizáció szépségét és titokzatosságát beárnyékolja az undorító modern építészet és infrastruktúra. Mintha India egyik homokkal borított nyomornegyedébe tévednél. © PublicOccasion / Reddit
  • Taj Mahal. Igen, gyönyörű, de a rengeteg turista egyszerűen tönkreteszi ennek a helynek minden varázsát és hangulatát. Ráadásul minden, amit ott látsz, már ezerszer láttad az internetes fotókon. Semmi újat sem tud mutatni ez a hely. Ha Indiában jársz, jobban jársz, ha inkább az Agra-erődöt látogatod meg, ami nem kevésbé lenyűgöző, de mégis érdekesebb és sokkal több élményt nyújt, mint a Taj Mahal. © misringuette / Reddit
  • Néhány héttel ezelőtt Balin nyaraltam, és nem volt a legkellemesebb. Olyan érzés, mintha valami influencer csajban élnél az Instagramon. Egyáltalán nem volt olyan érzésem, mintha Indonéziában járnék. © ismeretlen szerző / Reddit
  • A koppenhágai Kis hableány szobor gyakorlatilag egy semmiség. Ráadásul nagyon messze van a városközponttól. Különösen a hideg évszakban biztosan nem éri meg ellátogatni hozzá, inkább vegyél magadnak egy finom kávét, süteményt, meg egy kis hableányos képeslapot, és ennyivel zárd is le a koppenhágai kis hableány sztorit. Maga Koppenhága egyébként hihetetlenül gyönyörű, ezt mindenkinek látnia kell. © I_hate_traveling / Reddit

Copenhagen - Little Mermaid

Te melyik utazásod alkalmával csalódtál a legnagyobbat? Szerinted melyik az a népszerű utazási célpont, ami a leginkább túlértékelt?

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?