Belföld, Hírek

Drogot venni ment a díleréhez, egy nyomozó nyitott neki ajtót

Egy közúti intézkedéssel indult az a keddi történet, aminek a végén egy vásárló egy nyomozótól próbált drogot venni egy drogdíler lakásán, miközben az házkutatást tartott. A Police.hu híre szerint a BRFK járőrei június 2-án közúti ellenőrzést tartottak az Izabella utcában. Mivel marihuánaszagot éreztek, átnézték a három utas csomagját és ruháikat. Egyikük, a 35 éves C. Dániel táskájában több kábítószergyanús anyagot találtak, az autóban ülő két másik férfi pedig elmondta a rendőröknek, hogy nem sokkal korábban drogoztak.

 

 

 

 




 

A járőrök mindhárom férfit elfogták és előállították. A nyomozók C. Dániel táskájában közel fél kiló marihuánát, 30 gramm kábítószergyanús anyagot, mérleget, dohánypapírt és 150 ezer forintot találtak. A férfi lakásán ezután házkutatást tartottak, ahol több mint egy kiló marihuánát, valamint 28 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le. A másik két utasnál a gyorsteszt pozitív lett: a 37 éves budapesti K. Gábort és a 41 éves szintén budapesti R. Gáspárt a rendőrök kábítószer birtoklásáért hallgatták ki gyanúsítottként.

A rendőrök eljutottak a 40 éves budapesti Sz. Balázshoz, akitől C. Dániel a kábítószert vette. Az erzsébetvárosi nyomozók a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály és a Kábítószerbűnözés Elleni Osztály munkatársaival közösen szerdán délután egy Murányi utcai lakásban el is fogták Sz. Balázst.

A díler lakásán a rendőrök egy kiló marihuánát, kábítószer értékesítéséhez használt precíziós mérlegeket, simítózáras tasakokat, mobiltelefonokat és majdnem 600 ezer forintot foglaltak le.

AZ AKCIÓ IDEJE ALATT A DÍLER EGYIK VEVŐJE IS MEGJELENT A LAKÁSNÁL: V. VIKTOR A NEKI AJTÓT NYITÓ NYOMOZÓTÓL SZERETETT VOLNA MARIHUÁNÁT VÁSÁROLNI. A GYANÚTLAN VÁSÁRLÓT A RENDŐRÖK ELFOGTÁK, ÉS MINTAVÉTELRE ELŐÁLLÍTOTTÁK.

Az illetékes nyomozók a 35 éves C. Dánielt és a 40 éves Sz. Balázst kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanújával hallgatták ki, és kezdeményezték letartóztatásukat.

 

 

 

 

forrás: index.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?