Belföld

„Előttem haldokoltak, de nem tudtam segíteni!” – Borzalmas részleteket árult el a Balatonnál karambolozó kamion sofőrje

Még mindig válságos az állapota annak a négy férfinak, akik tegnap hajnalban öt társukkal egy kisbusz utasaként egy 40 tonnás teherautóval karamboloztak a Balatonnál, a 710-es úton. A sofőr és három utasa a kisbuszban, egy férfi az ablakon kizuhanva szörnyethalt.






A parti 71-est elkerülő úton sokan ugyanolyan lendületesen mennek, mintha még a sztrádán hajtanának, pedig ott csak 110 km/óra a megengedett sebesség. A legtöbb helyen jól belátható, de van néhány emelkedő és kanyar, ahol figyelni kell. Az egyik ilyen részt nézhette el a munkásokat balatoni megbízásra szállító kisbusz sofőrje.

Grafikánk azt mutatja, hogyan történt a tragikus baleset
Grafikánk azt mutatja, hogyan történt a tragikus baleset | blikk.hu







 

– A kisbusz késve kezdett előzni, s amikor észrevette, hogy előtte vagyok, ráfékezett, de megpördült és elkapott – idézte fel a szörnyű reggeli pillanatokat a Blikknek Tamás (40), a téglaszállító sofőrje. – Pedig mindent megtettem, hogy kivédjem a bajt, a padkára lehúzódtam, már nem volt hova menekülnöm, attól féltem, hogy a 25 tonnás rakomány is a nyakamba szakad.

 

Amikor a csattanás után Tamás kiugrott a fülkéből, a padkán a buszból kieső utas holttestébe botlott. A roncsban haldokló, jajgató, segítségért könyörgő utasokat látott. És voltak, akik már nem mozdultak.

– Még most sem fogom fel a látottakat. Szörnyű érzés volt, előttem haldokoltak, de nem tudtam segíteni! Mindent megpróbáltam, de képtelen voltam kinyitni a roncs ajtaját. Szerintem sok idő kell még, hogy kiheverjem ezt a sokkot – révedt el a vétlen férfi tekintete.

A hosszú féknyom mutatja, Tamás próbálta kikerülni a csattanást /Fotó: Fuszek Gábor
A hosszú féknyom mutatja, Tamás próbálta kikerülni a csattanást /Fotó: Fuszek Gábor

 

A tűzoltók nyolc perc alatt a helyszínre értek. Feszítővágóval egyszerre két oldalról kezdték el a roncsban rekedt utasok kiszabadítását.

 

A mentők a négy túlélőt életveszélyes állapotban szállították a győri, a veszprémi és egy budapesti kórházba. Információink szerint egyiküknek eltört a gerince, egy 17 éves fiúnak a combcsontja, míg van köztük, akinek a koponyája és a mellkasa is megsérült. Cikkünk elkészültekor még életben voltak, de az állapotuk életveszélyes volt.





Kevesebb a baleset
Kevesebb a baleset

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?