Belföld, Hírek

Itt a lista, ebben a 101 hazai kórházban lehet oltakozni az oltási akcióhéten – Minden fontos információ egy helyen

November 22. és 28. között a kórházak országszerte – Budapesten kiemelten – megemelt oltási kapacitással és időpontfoglalás nélkül is várják az érkezőket akár az első, az elmaradt második, vagy a harmadik oltásra.

 

A kórházak országszerte – Budapesten kiemelten – megemelt oltási kapacitással és időpontfoglalás nélkül is várják az érkezőket akár az első, az elmaradt második, vagy a harmadik oltásra. Az oltatlanok a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon történő előzetes regisztráció nélkül is érkezhetnek az oltópontra, ez esetben regisztrációjukat a helyszínen végzik el. Akik időpontfoglalás nélkül érkeznek, azokat érkezési sorrendben fogják beoltani. Aki előzetesen regisztrált a www.eeszt.gov.hu honlapon és foglalt az interneten időpontot az elkerülheti a várakozást.

Az oltásra érkezőket arra kérik, hogy hozzák magukkal személyi irataikat (személyi igazolvány, TAJ-kártya), második és harmadik oltás esetén a korábbi oltást igazoló dokumentumokat. Nagyban meggyorsítja az oltást, ha az oltakozók magukkal hozzák kinyomtatva, kitöltve és aláírva a Regisztrációs lapot és a Hozzájáruló nyilatkozatot (3. oltás esetén is kell). Illetve azt is kérik, hogy ne felejtsék otthon a maszkot sem.

A kórházi oltópontokon öt féle vakcina áll rendelkezésre: Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Janssen és Sinopharm. A Szputynik már elfogyott. Az oltóorvosok segítenek a legmegfelelőbb vakcina kiválasztásában.

Az Oltási akcióhéten azok is érkezhetnek időpontfoglalás nélkül a kórházi oltópontokra, akik a megerősítő harmadik oltásukat szeretnék felvenni. Mindenkinek ajánlott a harmadik oltás felvétele, aki elmúlt 18 éves és már több mint 4 hónap eltelt a legutóbbi oltása óta. Hozzájáruló nyilatkozat 3. oltáshoz.

Az Oltási akcióhéten a még oltatlan 12-17 éves gyermekek oltására is lehetőség van, ez esetben javasolt a szülői kíséret is az oltásra. Szülői hozzájáruló nyilatkozat védőoltáshoz 12 és 18 év közötti személyek részére.


Íme az Oltási akcióhéten (2021.november 22-28.) résztvevő oltópontok listája:





Budapest        
Budapest Károlyi Sándor Kórház Budapest Budapest IV. 1041. Nyár utca 103. minden nap 7-19 óra között
Budapest Magyar Honvédség Egészségügyi Központ HONVÉDKÓRHÁZ Budapest 1134. Budapest, Róbert Károly krt. 44.; REGISZTRÁLTAK A B ÉPÜLETBEN, NEM REGISZTRÁLTAK A K ÉPÜLETBEN JELENTKEZZENEK. minden nap 7-19 óra között
Budapest Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet Budapest 1. sz. oltópont – Budapest, Laky Adolf u. 44, 1145 (volt OKITI) minden nap 7-19 óra között
Budapest Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet Budapest 1. sz. oltópont – Budapest, Lehel u. 59, 1135 „C” épület (volt Nyírő Gyula-OPAI) minden nap 7-19 óra között
Budapest Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet Budapest 2. sz. oltópont – Budapest, Lehel u. 59, 1135 II. épület-Cooper minden nap 7-19 óra között
Budapest Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet Budapest 3. sz. oltópont – Budapest, Lehel u. 59, 1135 II.épület-Cooper minden nap 7-19 óra között
Budapest Uzsoki Utcai Kórház Budapest 1. oltópont – Róna utcai „B” ép földszinti aula: 1145 Budapest, Róna utca 196. I-es főbejárat minden nap 7-19 óra között
Budapest Uzsoki Utcai Kórház Budapest 2. oltópont – Róna utcai „B” ép földszinti aula: 1145 Budapest, Róna utca 196. I-es főbejárat minden nap 7-19 óra között
Budapest Uzsoki Utcai Kórház Budapest 3. oltópont – Róna utcai „C” ép földszinti aula: 1145 Budapest, Róna utca 196. II-es főbejárat minden nap 7-19 óra között
Budapest Uzsoki Utcai Kórház Budapest 4. oltópont – Róna utcai „C” ép földszinti aula: 1145 Budapest, Róna utca 196. II-es főbejárat minden nap 7-19 óra között
Budapest Uzsoki Utcai Kórház Budapest 5. oltópont – Róna utcai „C” ép földszinti aula: 1145 Budapest, Róna utca 196. II-es főbejárat minden nap 7-19 óra között
Budapest Uzsoki Utcai Kórház Budapest 6. oltópont – Róna utcai „C” ép földszinti aula: 1145 Budapest, Róna utca 196. II-es főbejárat minden nap 7-19 óra között
Budapest Szent Imre Egyetemi Oktatókórház Budapest 1115 Budapest, Tétényi út 12-16. minden nap 7-19 óra között
Budapest Országos Mozgásszervi Intézet-Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Budapest 1121 Budapest, Szanatórium utca 19. főépület földszint minden nap 7-19 óra között
Budapest Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet Budapest 1204 Budapest, Köves u. 1. minden nap 7-19 óra között
Budapest Országos Mozgásszervi Intézet / ORFI telephely Budapest 3. oltóhely – 1023 Budapest, Frankel Leó út 25-29., földszint minden nap 7-19 óra között
Budapest Országos Onkológiai Intézet Budapest 1122 Budapest, Kék Golyó utca 5. minden nap 7-19 óra között
Budapest Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Budapest 1097 Budapest, Albert Flórián út 5-7 8-as pavilon minden nap 7-19 óra között
Budapest Országos Korányi Pulmonológiai Intézet Budapest 1121 Budapest, Korányi Frigyes út 1. minden nap 7-19 óra között
Budapest Országos Sportegészségügyi Intézet Budapest 1113 Budapest, Diószegi út 64. (Oltási Akcióhét fő oltópontja) minden nap 7-19 óra között
Budapest Országos Sportegészségügyi Intézet Budapest 1113 Budapest, Diószegi út 64. (Oltási Akcióhét 1. pót oltópontja) minden nap 7-19 óra között
Budapest Országos Sportegészségügyi Intézet Budapest 1113 Budapest, Diószegi út 64. (Oltási Akcióhét 2. pót oltópontja) minden nap 7-19 óra között
Budapest Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet Budapest 2. oltópont – 1106 Budapest Maglódi út 89-91. S épület Földszint minden nap 7-19 óra között
Budapest Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet Budapest 3. oltópont – 1107 Budapest Maglódi út 89-91. S épület Földszint minden nap 7-19 óra között
Budapest Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet Budapest 9. oltópont – 1108 Budapest Maglódi út 89-91. S épület Földszint minden nap 7-19 óra között
Budapest Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet Budapest 10. oltópont – 1109 Budapest Maglódi út 89-91. S épület Földszint minden nap 7-19 óra között
Budapest Szent Margit Kórház Budapest 1032 Budapest, Bécsi út 132. minden nap 7-19 óra között
Budapest Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet Budapest 1096 Budapest, Haller utca 29. Fehér holló utcai bejárat minden nap 7-19 óra között
Budapest Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Budapest 1089 Budapest, Üllői út 86. minden nap 7-19 óra között
Budapest Észak-Közép Budai Centrum Új Szent János Kórház és Szakrendelő Budapest 1125 Budapest,Kútvölgyi út 4. minden nap 7-19 óra között
Budapest Észak-Közép Budai Centrum Új Szent János Kórház és Szakrendelő Budapest 1023 Budapest, Bolyai u 5-.9. minden nap 7-19 óra között
Budapest Péterfy Kórház- Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet Budapest 1076 Budapest, Péterfy Sándor u. 14. Szakrendelő I. emelet /14 minden nap 7-19 óra között
Budapest MAZSIHISZ Szeretetkórház Budapest 1145 Budapest, Amerikai út 53-55. minden nap 7-19 óra között
Budapest Bethesda Gyermekkórház Budapest 1146 Budapest, Hermina út 57. minden nap 7-19 óra között
Budapest Betegápoló Irgalmasrend Budai Kórház (BIK) Budapest 1023 Budapest, Frankel Leó út 54. minden nap 7-19 óra között
Budapest Szent Ferenc Kórház Budapest 1021 Budapest, Széher út 73. minden nap 7-19 óra között
Budapest SOTE Szent Rókus Klinikai Tömb Budapest 1085 Budapest, Gyulai Pál u. 2. minden nap 7-19 óra között
Budapest SOTE Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Budapest 1122 Budapest, Városmajor u. 68. minden nap 7-19 óra között
Budapest SOTE I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika Budapest 1083 Budapest, Bókay J. u. 54. minden nap 7-19 óra között
Budapest SOTE Külső Klinikai Tömb Budapest 1082 Budapest, Üllői út 78/A november 24-28. 7-19 óra között
Bács-Kiskun        
Bács-Kiskun Bajai Szent Rókus Kórház Baja 1-6 oltópont 6500 Baja, Rókus u. 10. Belgyógyászat épület minden nap 7-19 óra között
Bács-Kiskun Bajai Szent Rókus Kórház Baja 8-9 oltópont 6500 Baja, Rókus u. 10. Foglalkozás eü rendelő minden nap 7-19 óra között
Bács-Kiskun Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Kalocsai Szent Kereszt Kórház Telephelye Kalocsa 6300 Kalocsa, Kossuth Lajos utca 34-36. Régi SZTK épület minden nap 7-19 óra között
Bács-Kiskun Bács-Kiskun Megyei Oktató Kórház Kiskunfélegyházi Telephelye Kiskunfélegyháza 6100 Kiskunfélegyháza, Fadrusz János utca 4 minden nap 7-19 óra között
Bács-Kiskun Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Kecskeméti telephely Kecskemét 11. oltópont – 6000. Kecskemét Nyíri út 38. Rendelőintézet minden nap 7-19 óra között
Bács-Kiskun Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Kecskeméti telephely Kecskemét 12. oltópont – 6000. Kecskemét Nyíri út 38. Rendelőintézet minden nap 7-19 óra között
Bács-Kiskun Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Kecskeméti telephely Kecskemét 13. oltópont – 6000. Kecskemét Nyíri út 38. Rendelőintézet minden nap 7-19 óra között
Bács-Kiskun Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Kecskeméti telephely Kecskemét 14. oltópont – 6000. Kecskemét Nyíri út 38. Rendelőintézet minden nap 7-19 óra között
Bács-Kiskun Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Kecskeméti telephely Kecskemét 15. oltópont – 6000. Kecskemét Nyíri út 38. Rendelőintézet minden nap 7-19 óra között
Bács-Kiskun Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Kecskeméti telephely Kecskemét 16. oltópont – 6000. Kecskemét Nyíri út 38. Rendelőintézet minden nap 7-19 óra között
Bács-Kiskun Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Kecskeméti telephely Kecskemét 1. oltópont – 6000. Kecskemét, Csabay Géza körút 21. Bőrgondozó minden nap 7-19 óra között
Bács-Kiskun Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Kecskeméti telephely Kecskemét 2. oltópont6000. Kecskemét, Csabay Géza körút 21. Bőrgondozó minden nap 7-19 óra között
Bács-Kiskun Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Kecskeméti telephely Kecskemét 3. oltópont – 6000. Kecskemét, Csabay Géza körút 21. Bőrgondozó minden nap 7-19 óra között
Bács-Kiskun Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Kecskeméti telephely Kecskemét 4. oltópont – 6000. Kecskemét, Csabay Géza körút 21. Bőrgondozó minden nap 7-19 óra között
Bács-Kiskun Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Kecskeméti telephely Kecskemét 6000. Kecskemét, Nyíri út 38. A épület Gyermek oltópont minden nap 7-19 óra között
Bács-Kiskun Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a SZTE Oktató Kórháza Kiskunhalas 1. oltópont – 6400 Kiskunhalas, Dr. Monszpart L. u. 1. minden nap 7-19 óra között
Bács-Kiskun Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a SZTE Oktató Kórháza Kiskunhalas 2. oltópont – 6400 Kiskunhalas, Dr. Monszpart L. u. 1. minden nap 7-19 óra között
Bács-Kiskun Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a SZTE Oktató Kórháza Kiskunhalas 3. oltópont – 6400 Kiskunhalas, Dr. Monszpart L. u. 1. minden nap 7-19 óra között
Baranya        
Baranya megye Harkányi Termál Rehabilitációs Centrum Közhasznú Nonprofit Kft. Harkány 7815 Harkány, Zsigmondy sétány 1. minden nap 7-19 óra között
Baranya megye Komlói Egészségcentrum, Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium Egészségügyi Központ Komló 7300 Komló, Majális tér 1. szám minden nap 7-19 óra között
Baranya megye Mohácsi Kórház Mohács 1. oltópont – 7700 Mohács, Szepessy tér 7. Reumatológiai Szakrendelés minden nap 7-19 óra között
Baranya megye Mohácsi Kórház Mohács 2. oltópont – 7700 Mohács, Szepessy tér 7. Reumatológiai Szakrendelés minden nap 7-19 óra között
Baranya megye Mohácsi Kórház Mohács 3. oltópont – 7700 Mohács, Szepessy tér 7. Reumatológiai Szakrendelés minden nap 7-19 óra között
Baranya megye Mohácsi Kórház Mohács 4. oltópont készenlét – 7700 Mohács, Szepessy tér 7. Reumatológiai Szakrendelés  
Baranya megye Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Pécs 7623 Pécs, Rákóczi út 2. minden nap 7-19 óra között
Baranya megye Siklósi Kórház Nonprofit Kft. Siklós 7800 Siklós, Baross Gábor u. 6. minden nap 7-19 óra között
Baranya megye Szigetvári Kórház Szigetvár 7900 Szigetvár Szent István LTP. 7- Háziorvosi Ügyeleti rendelő minden nap 7-19 óra között
Békés        
Békés BMKK Dr Réthy Pál Tagkórház Békéscsaba 1. oltóhely – 5600 Békéscsaba, Kórház utca 3 (időpont alapján) minden nap 7-19 óra között
Békés BMKK Dr Réthy Pál Tagkórház Békéscsaba 2. oltóhely – 5600 Békéscsaba, Kórház utca 3 (időpont alapján) minden nap 7-19 óra között
Békés BMKK Dr Réthy Pál Tagkórház Békéscsaba 3. oltóhely – 5600 Békéscsaba, Gyulai út 18 (időpont nélkül is) minden nap 7-19 óra között
Békés BMKK Dr Réthy Pál Tagkórház Békéscsaba 4. oltóhely – 5600 Békéscsaba, Gyulai út 18 (időpont nélkül is) minden nap 7-19 óra között
Békés BMKK Dr Réthy Pál Tagkórház Békéscsaba 5. oltóhely – 5600 Békéscsaba, Gyulai út 18 (időpont nélkül is) minden nap 7-19 óra között
Békés BMKK Pándy Kálmán Tagkórház Gyula 5. oltóhely – 5700 Gyula Semmelweis utca 1 Hospice osztály (időpont alapján) minden nap 7-19 óra között
Békés BMKK Pándy Kálmán Tagkórház Gyula 6. oltóhely – 5700 Gyula Semmelweis utca 1 Hospice osztály (időpont alapján) minden nap 7-19 óra között
Békés BMKK Pándy Kálmán Tagkórház Gyula 5700 Gyula Dob utca 3 Rendelőintézet Földszint 2. ajtó (időpont nélkül) minden nap 7-19 óra között
Békés BMKK Pándy Kálmán Tagkórház Gyula 5700 Gyula Dob utca 3 Rendelőintézet Földszint 3. ajtó (időpont nélkül) minden nap 7-19 óra között
Békés Dr László Elek Kórház Orosháza 5. oltópont – 5900 Orosháza Könd utca 59 (időpont nélkül) minden nap 7-19 óra között
Békés Dr László Elek Kórház Orosháza 6. oltópont – 5900 Orosháza Könd utca 59 (időpont nélkül) minden nap 7-19 óra között
Békés Dr László Elek Kórház Orosháza 1. oltópont – 5900 Orosháza Könd utca 59 1. (időpont alapján) minden nap 7-19 óra között
Békés Vis Medica Kft. Mezőkovácsháza 5800 Mezőkovácsháza, Alkotmány u. 38. Hétfőtől – vasárnapig 7:00 – 19:00
Békés Szarvas Szakorvosi Kft. Szarvas 5540 Szarvas, Szabadság út 11. Hétfőtől – vasárnapig 7:00 – 19:00
Békés Békés Megyei Központi Kórház Szeghalmi Rendelőintézet Szeghalom 5521 Szeghalom, Ady E. u. 1/b. Hétfőtől – vasárnapig 7:00 – 19:00
Borsod        
Borsod-Abaúj-Zemplén Tiszaújváros Városi Rendelőintézet 3580 Tiszaújváros 2. oltópont Teleki Blanka utca 2. 37. sz. ajtó 2021.11.22-26
8.00-14.00
Borsod-Abaúj-Zemplén Tiszaújváros Városi Rendelőintézet 3580 Tiszaújváros 3. oltópont Teleki Blanka utca 2. 34. sz. ajtó 2021.11.22-26
8.00-14.00
Borsod-Abaúj-Zemplén Koch Róbert Kórház és Rendelőintézet Edelény 1. oltópont; 3780 Edelény, Dankó Pista út 80. Belgyógyászati szakrendelő C ép, fsz. minden nap 7-19 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Koch Róbert Kórház és Rendelőintézet Edelény 2. oltópont; 3780 Edelény, Dankó Pista út 80. Tüdőgondozó C. Épület fsz. minden nap 7-19 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Koch Róbert Kórház és Rendelőintézet Edelény 3. oltópont; 3780 Edelény, Dankó Pista út 80. Reumatológiai szakrendelő C. ép. fsz. minden nap 7-19 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Kazincbarcikai Kórház Kazincbarcika 1. oltópont – Járóbeteg fsz. 11. ajtó; 3700 Kazincbarcika, Május 1. út 56. minden nap 7-19 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Kazincbarcikai Kórház Kazincbarcika 2. oltópont – Járóbeteg fsz. 12. ajtó; 3700 Kazincbarcika, Május 1. út 56. minden nap 7-19 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Kazincbarcikai Kórház Kazincbarcika 3. oltópont – Járóbeteg fsz. 15. ajtó; 3700 Kazincbarcika, Május 1. út 56. minden nap 7-19 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Kazincbarcikai Kórház Kazincbarcika 4. oltópont – Járóbeteg fsz. 16. ajtó; 3700 Kazincbarcika, Május 1. út 56. minden nap 7-19 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Almási Balogh Pál Kórház Ózd 1. sz. oltópont – 3600 Ózd, Béke út 1-3. Főépület Földszint oldalsó bejárat 1.sz ajtó minden nap 7-19 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Almási Balogh Pál Kórház Ózd 2. sz. oltópont – régi Onkológia épülete fsz 1. ajtó; 3600 Ózd, Béke út 1-3. minden nap 7-19 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Almási Balogh Pál Kórház Ózd 3. sz. oltópont – Reumatológia tömb fsz. 1-es ajtó; 3600 Ózd, Béke út 1-3. minden nap 7-19 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Almási Balogh Pál Kórház Ózd 4. sz. oltópont – Reumatológia tömb fsz. 2-es ajtó; 3600 Ózd, Béke út 1-3. minden nap 7-19 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Almási Balogh Pál Kórház Ózd 5. sz. oltópont – régi Onkológia épülete fsz. 2. ajtó; 3600 Ózd, Béke út 1-3. minden nap 7-19 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Almási Balogh Pál Kórház Ózd 6. sz. oltópont – 3600 Ózd, Béke út 1-3. Főépület Földszint oldalsó bejárat 2.sz ajtó minden nap 7-19 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Almási Balogh Pál Kórház Ózd 7. sz. oltópont – Rendelőintézet III.em. 1-es ajtó; 3600 Ózd, Béke út 1-3. minden nap 7-19 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Almási Balogh Pál Kórház Ózd 8. sz. oltópont – TBC Gondozó fsz. 1-es ajtó; 3600 Ózd, Béke út 1-3. minden nap 7-19 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Almási Balogh Pál Kórház Ózd 9. sz. oltópont – Rendelőintézet I. emelet 1-es ajtó; 3600 Ózd, Béke út 1-3. minden nap 7-19 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Almási Balogh Pál Kórház Ózd 10. sz. oltópont – TBC Gondozó fsz. 2-es ajtó; 3600 Ózd, Béke út 1-3. minden nap 7-19 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Miskolc 1. oltópont: Ápolási Tömb; 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. minden nap 7-19 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Miskolc 2. oltópont: Ápolási Tömb; 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. minden nap 7-19 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Miskolc 3. oltópont: Ápolási Tömb; 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. minden nap 7-19 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Miskolc 4. oltópont: Ápolási Tömb; 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. minden nap 7-19 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Miskolc 5. oltópont: Ápolási Tömb; 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. minden nap 7-19 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Miskolc 6. oltópont: Ápolási Tömb; 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. minden nap 7-19 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Miskolc 7. oltópont: Ápolási Tömb; 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. minden nap 7-19 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Miskolc 8. oltópont: Ápolási Tömb; 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. minden nap 7-19 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Miskolc 9. oltópont: Ápolási Tömb; 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. minden nap 7-19 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Miskolc 10. oltópont: Ápolási Tömb; 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. minden nap 7-19 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Miskolc 11. oltópont: Ápolási Tömb; 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. minden nap 7-19 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Miskolc 12. oltópont: Ápolási Tömb; 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. minden nap 7-19 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Miskolc 13. oltópont: Ápolási Tömb; 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. minden nap 8-16 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Miskolc 14. oltópont: Ápolási Tömb; 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. minden nap 8-16 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Miskolc 15. oltópont: Ápolási Tömb; 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. minden nap 8-16 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Miskolc 16. oltópont: Ápolási Tömb; 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. minden nap 8-16 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Miskolc 17. oltópont: Ápolási Tömb; 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. minden nap 8-16 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Miskolc 18. oltópont: Ápolási Tömb; 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. minden nap 8-16 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Miskolc 19. oltópont: Ápolási Tömb; 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. minden nap 8-16 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Miskolc 20. oltópont: Ápolási Tömb; 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. minden nap 8-16 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Miskolc 21. oltópont: Ápolási Tömb; 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. minden nap 8-16 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Miskolc 22. oltópont: Ápolási Tömb; 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. minden nap 8-16 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Miskolc 23. oltópont: Ápolási Tömb; 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. minden nap 8-16 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Miskolc 24. oltópont: Ápolási Tömb; 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. minden nap 8-16 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház Sátoraljaújhely 1. oltópont; 3980 Sátoraljaújhely, Mártírok útja 9. minden nap 7-19 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház Sátoraljaújhely 2. oltópont készenlétes; 3980 Sátoraljaújhely, Mártírok útja 9. minden nap 7-19 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház Sátoraljaújhely 3. oltópont készenlétes; 3980 Sátoraljaújhely, Mártírok útja 9. minden nap 7-19 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház Sátoraljaújhely 4. oltópont; 3980 Sátoraljaújhely, Mártírok útja 9 minden nap 7-19 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház Sátoraljaújhely 8. oltópont; 3980 Sátoraljaújhely, Mártírok útja 9. minden nap 7-19 óra között
Borsod-Abaúj-Zemplén Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház Sátoraljaújhely 10. oltópont; 3980 Sátoraljaújhely, Mártírok útja 9. minden nap 7-19 óra között
Csongrád-Csanád        
Csongrád-Csanád Csongrád-Csanád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó Hódmezővásárhely I. és II. oltóhely – 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Imre József utca 2. Régi Gyógyszertár minden nap 7-19 óra között
Csongrád-Csanád Csongrád-Csanád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó Makó I. és II. oltóhely – 6900 Makó, Kórház utca 2. Régi véradó minden nap 7-19 óra között
Csongrád-Csanád Csongrád-Csanád Megyei Mellkasi Betegségek Szakkórháza Szeged 2. oltóhely – 6722 Szeged, Török utca 3-5. Tüdőgondozó Intézet minden nap 7-19 óra között
Csongrád-Csanád Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szeged 14-16 oltóhely – 6724 Szeged, Vasas Szent Péter u. 1-3. Rendelőintézet épületben 14-16 oltóhely minden nap 7-19 óra között
Csongrád-Csanád Csongrád-Csanád Megyei Dr. Bugyi István Kórház Szentes 9. oltópont – 6600 Szentes, Sima Ferenc u. 44-58. Rendelőintézet minden nap 7-19 óra között
Csongrád-Csanád Csongrád-Csanád Megyei Dr. Bugyi István Kórház Szentes 8. oltópont – 6600 Szentes, Sima Ferenc u. 44-58. Rendelőintézet minden nap 7-19 óra között
Csongrád-Csanád Csongrád-Csanád Megyei Dr. Bugyi István Kórház Szentes 3. oltópont – 6600 Szentes, Sima Ferenc u. 44-58. Rendelőintézet minden nap 7-19 óra között
Csongrád-Csanád Csongrád-Csanád Megyei Dr. Bugyi István Kórház Szentes 7. oltópont – 6600 Szentes, Sima Ferenc u. 44-58. Rendelőintézet minden nap 7-19 óra között
Fejér        
Fejér Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Dunaújváros Dunaújváros 1. oltópont – 2400 Dunaújváros, Korányi Sándor utca 4-6 – KTT (Kórház újépület) I. emelet – 101 szoba minden nap 7-19 óra között
Fejér Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Dunaújváros Dunaújváros 3. oltópont – 2400 Dunaújváros, Vasmű út 10. – Rendelőintézet I. szint – Neurológia szakrendelő minden nap 7-19 óra között
Fejér Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Dunaújváros Dunaújváros 4. oltópont – 2400 Dunaújváros, Vasmű út 10. – Rendelőintézet III. szint – Fül-orr-gégeszeti szakrendelő minden nap 7-19 óra között
Fejér Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Dunaújváros Dunaújváros 5. oltópont – 2400 Dunaújváros, Vasmű út 10. – Rendelőintézet IV. szint – Szemészeti szakrendelő minden nap 7-19 óra között
Fejér Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Dunaújváros Dunaújváros 6. oltópont – 2400 Dunaújváros, Vasmű út 10. – Rendelőintézet III. szint – Bőrgyógyászati szakrendlő minden nap 7-19 óra között
Fejér Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Dunaújváros Dunaújváros 7. oltópont – 2400 Dunaújváros, Vasmű út 10. – Rendelőintézet V. szint – Reumatológia szakrendelő minden nap 7-19 óra között
Fejér Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Dunaújváros Dunaújváros 10. oltópont – 2400 Dunaújváros, Korányi Sándor utca 4-6 – KTT (Kórház újépület) földszint F33 – Nőgyógyászati szakrendelő minden nap 7-19 óra között
Fejér Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Dunaújváros Dunaújváros 1. Rendkívüli Oltópont – 2400 Dunaújváros, Korányi Sándor utca 4-6 – Auditórium (Kórház főépület) földszint minden nap 7-19 óra között
Fejér Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Dunaújváros Dunaújváros 2. Rendkívüli Oltópont – 2400 Dunaújváros, Korányi Sándor utca 4-6 – Auditórium (Kórház főépület) földszint minden nap 7-19 óra között
Fejér Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Dunaújváros Dunaújváros 3. Rendkívüli Oltópont – 2400 Dunaújváros, Korányi Sándor utca 4-6 -Auditórium (Kórház főépület) földszint minden nap 7-19 óra között
Fejér Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Székesfehérvár 1-10 oltópont – 8000 Székesfehérvár, Kikindai út 1.Nővérszálló I. emelet (ELŐZETES IDŐPONTFOGLALÁSSAL) minden nap 7-19 óra között
Fejér Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Székesfehérvár 8000 Székesfehérvár, Hunyadi utca 3.II. Rendelőintézet Földszint 209, 210, 211, 212, 215, 216, 224, 225, 226, 227 (ELŐZETES IDŐPONTFOGLALÁS NÉLKÜL) minden nap 7-19 óra között
Győr-Moson-Sopron        
Győr-Moson-Sopron megye Csorna Margit Kórház Csorna 9300 Csorna Soproni út 64 c épület 1 emelet minden nap 7-19 óra között
Győr-Moson-Sopron megye Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház Győr 9024 Győr, Vasvári Pál utca 2-4. „A0” épület minden nap 7-19 óra között
Győr-Moson-Sopron megye Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház Győr 9024 Győr,Vasvári Pál utca 2-4 „E” épület (Magyar utca felőli bejárat) minden nap 8-18 óra között
Győr-Moson-Sopron megye Lumniczer Sándor Kórház-Rendelőintézet Kapuvár 9330 Kapuvár, dr. Lumniczer Sándor u. 10. A épület 1. emelet minden nap 7-19 óra között
Győr-Moson-Sopron megye Lumniczer Sándor Kórház-Rendelőintézet Kapuvár 9330 Kapuvár, dr. Lumniczer Sándor u. 10. A épület földszint kedden, csütörtökön és pénteken 7-19 óra között
Győr-Moson-Sopron megye Lumniczer Sándor Kórház-Rendelőintézet Kapuvár 9331 Kapuvár, dr. Lumniczer Sándor u. 10. K épület földszint minden nap 7-19 óra között
Győr-Moson-Sopron megye Lumniczer Sándor Kórház-Rendelőintézet Kapuvár 9332 Kapuvár, dr. Lumniczer Sándor u. 10. R épület neurológiai, nőgyógyászati szakrendelő szombat, vasárnap 7-19 óra között
Győr-Moson-Sopron megye Karolina Kórház-Rendelőintézet Mosonmagyaróvár 1. oltópont – 9200 Mosonmagyaróvár Vízpart utca 12. minden nap 7-19 óra között
Győr-Moson-Sopron megye Karolina Kórház-Rendelőintézet Mosonmagyaróvár 2. oltópont – 9200 Mosonmagyaróvár Vízpart utca 12. minden nap 7-19 óra között
Győr-Moson-Sopron megye Karolina Kórház-Rendelőintézet Mosonmagyaróvár 3. oltópont – 9200 Mosonmagyaróvár Vízpart utca 12. minden nap 7-19 óra között
Győr-Moson-Sopron megye Soproni Gyógyközpont Sopron 9400 Sopron, Várisi út 2. minden nap 7-19 óra között
Hajdú-Bihar        
Hajdú-Bihar Megye Gróf Tisza István Kórház Berettyóújfalu 4100 Berettyóújfalu, Orbán B. tér 1. / Tardy utca felől megközelítve minden nap 7-19 óra között
Hajdú-Bihar Megye Debreceni Egyetem Klinikai Központ, Járóbeteg Szakellátási Központ Debrecen 4026 Debrecen, Bethlen u. 11-17. minden nap 7-19 óra között
Heves        
Heves Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet Eger 1. oltópont – Irgalmas rendi épület – közlekedő folyosó és pszichiátriai rendelők; 3300 Eger, Markhot utca 1-3. (Bejárat: zöld kapu) minden nap 7-19 óra között
Heves Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet Eger 2. oltópont – Irgalmas rendi épület – közlekedő folyosó és pszichiátriai rendelők; 3300 Eger, Markhot utca 1-3. (Bejárat: zöld kapu) minden nap 7-19 óra között
Heves Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet Eger 3. oltópont – Irgalmas rendi épület – közlekedő folyosó és pszichiátriai rendelők; 3300 Eger, Markhot utca 1-3. (Bejárat: zöld kapu) minden nap 7-19 óra között
Heves Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet Eger 4. oltópont – Irgalmas rendi épület – közlekedő folyosó és pszichiátriai rendelők; 3300 Eger, Markhot utca 1-3. (Bejárat: zöld kapu) minden nap 7-19 óra között
Heves Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet Eger 5. oltópont – Irgalmas rendi épület – közlekedő folyosó és pszichiátriai rendelők; 3300 Eger, Markhot utca 1-3. (Bejárat: zöld kapu) minden nap 7-19 óra között
Heves Bugát Pál Kórház Gyöngyös 1. oltópont – Tüdőbeteg gondozó; 3200 Gyöngyös, Dózsa György út 20-22. minden nap 7-19 óra között
Heves Bugát Pál Kórház Gyöngyös 2. oltópont – Tüdőbeteg gondozó; 3200 Gyöngyös, Dózsa György út 20-22 minden nap 7-19 óra között
Heves Albert Schweitzer Kórház Rendelőintézet Hatvan 1. Oltópont – Szakrendelő épülete; 3000 Hatvan, Balassi Bálint út 16. minden nap 7-19 óra között
Heves Albert Schweitzer Kórház Rendelőintézet Hatvan 2. Oltópont – Szakrendelő épülete; 3000 Hatvan, Balassi Bálint út 16. minden nap 7-19 óra között
Heves Albert Schweitzer Kórház Rendelőintézet Hatvan 3. Oltópont – Szakrendelő épülete; 3000 Hatvan, Balassi Bálint út 16. minden nap 7-19 óra között
Heves Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet Hevesi Rendelőintézet Heves 3360 Heves, Fő út 13. 8:00 – 16.00
Heves Parádfürdői Állami Kórház Parádfürdő 3244 Parádfürdő, Kossuth Lajos út 221. minden nap 7-19 óra között
Jász-Nagykun-Szolnok        
Jász-Nagykun-Szolnok Városi Egészségügyi Központ Kunszentmárton Kunszentmárton Kossuth Lajos út 5. munkanapokon 7:00-15:00
Jász-Nagykun-Szolnok Tiszafüredi Sanitas Corporis Egészségügyi Szolgáltató Kft. Tiszafüred Poroszlói u. 2. minden nap 8:00-16:00
Jász-Nagykun-Szolnok Törökszentmiklós Városi Önkormányzat Egyesített Gyógyító-Megelőző Intézet Törökszentmiklós Kossuth Lajos út 126. minden nap 7:00-19:00
Jász-Nagykun-Szolnok megye Jászberényi Szent Erzsébet Kórház Jászberény 1. oltópont – 5100, Jászberény Szelei út 2. – Belgyógyászat emelet minden nap 7-19 óra között
Jász-Nagykun-Szolnok megye Jászberényi Szent Erzsébet Kórház Jászberény 2. oltópont – 5100, Jászberény Szelei út 2. – Belgyógyászat emelet minden nap 8-15 óra között
Jász-Nagykun-Szolnok megye Jászberényi Szent Erzsébet Kórház Jászberény 3. oltópont – 5100, Jászberény Szelei út 2. – Reumatológia minden hétköznap 8-15 óra között
Jász-Nagykun-Szolnok megye Kátai Gábor Kórház Karcag 5300 Karcag, Zöldfa utca 48. minden nap 7-19 óra között
Jász-Nagykun-Szolnok megye Mezőtúri Kórház és Rendelőintézet Mezőtúr 5400 Mezőtúr, Kossuth u. 9-11. minden nap 7-19 óra között
Jász-Nagykun-Szolnok megye Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház – Rendelőintézet Szolnok 5000 Szolnok, Tószegi út 21. A/1 épület minden nap 7-19 óra között
Jász-Nagykun-Szolnok megye Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház – Rendelőintézet Szolnok 5000 Szolnok, Hősök tere 2-4. minden nap 7-19 óra között
Komárom- Esztergom        
Komárom- Esztergom Vaszary Kolos Kórház Esztergom 2500 Esztergom, Petőfi S. u. 26-28. – 17. sz. épület – Reumatológia minden nap 7-19 óra között
Komárom- Esztergom Batthyány Kázmér Szakkórház Kisbér 2870 Kisbér, Iskola u. 11. – földszint 0070 számú rendelő minden nap 7-19 óra között
Komárom- Esztergom Selye János Kórház Komárom 2921 Komárom, Széchenyi u. 2.- Egynapos Sebészeti Rendelő minden nap 7-19 óra között
Komárom- Esztergom Oroszlányi Szakorvosi és Ápolási Intézet Oroszlány 2840 Oroszlány Alkotmány út.2.1. oltóhely 1.ajtó, 2.oltóhely. 2.ajtó minden nap 7-19 óra között
Komárom-Esztergom Szent Borbála Kórház Tata 20. oltópont – 2890 Tata, Hősök tere 2. fsz. Adminisztráció minden nap 7-19 óra között
Komárom-Esztergom Szent Borbála Kórház Tata 21. oltópont – 2891 Tata, Hősök tere 2. fsz. Nővérszoba minden nap 7-19 óra között
Komárom-Esztergom Szent Borbála Kórház Tatabánya 1. oltópont – 2800 Tatabánya, Dózsa Gy. út 77. L épület fsz. 40. ajtó minden nap 7-19 óra között
Komárom-Esztergom Szent Borbála Kórház Tatabánya 3. oltópont – 2800 Tatabánya, Dózsa Gy. út 77. H épület fsz. 4. ajtó minden nap 7-19 óra között
Nógrád        
Nógrád Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet Balassagyarmat 1. oltóhely – Rehabilitációs (mozgásszervi) Szakrendelés; 2660 Balassagyarmat Rákóczi úi 125-127. minden nap 7-19 óra között
Nógrád Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet Balassagyarmat 2. oltóhely – Rehabilitációs (mozgásszervi) Szakrendelés; 2660 Balassagyarmat Rákóczi úi 125-127. minden nap 7-19 óra között
Nógrád Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet Balassagyarmat 3. oltóhely – Rehabilitációs (mozgásszervi) Szakrendelés; 2660 Balassagyarmat Rákóczi úi 125-127. minden nap 7-19 óra között
Nógrád Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet Balassagyarmat 4. oltóhely – Rehabilitációs (mozgásszervi) Szakrendelés; 2660 Balassagyarmat Rákóczi úi 125-127. minden nap 7-19 óra között
Nógrád Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet Balassagyarmat 5. oltóhely – Rehabilitációs (mozgásszervi) Szakrendelés; 2660 Balassagyarmat Rákóczi úi 125-127. minden nap 7-19 óra között
Nógrád Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet Balassagyarmat 6. oltóhely – Rehabilitációs (mozgásszervi) Szakrendelés; 2660 Balassagyarmat Rákóczi úi 125-127. minden nap 7-19 óra között
Nógrád Egészségház Bátonyterenye Bátonyterenye Molnár Sándor út 1-3. 2021. 11.27. és 28. 8.00-16.00
Nógrád Szécsény és Térsége Egészségügyi Centrum Szécsény Rákóczi út 115. minden nap 7.00-19.00
Nógrád Margit Kórház Pásztó Pásztó 1. oltópont; 3060 Pásztó, Semmelweis út 15-17. minden nap 7-19 óra között
Nógrád Margit Kórház Pásztó Pásztó 2. oltópont; 3060 Pásztó, Semmelweis út 15-17. minden nap 7-19 óra között
Nógrád Szent Lázár Megyei Kórház Salgótarján 1. oltópont Rendelőintézet Földszint; Salgótarján Füleki út 54-56. minden nap 7-19 óra között
Nógrád Szent Lázár Megyei Kórház Salgótarján 2. oltópont Rendelőintézet Földszint; Salgótarján Füleki út 54-56. minden nap 7-19 óra között
Pest        
Pest megye Albert Schweitzer Kórház Rendelőintézet Aszód 1. Oltópont – Szakrendelő Aszód; 2170 Aszód, Baross u. 4. minden nap 7-19 óra között
Pest megye Albert Schweitzer Kórház Rendelőintézet Aszód 2. Oltópont – Szakrendelő Aszód; 2170 Aszód, Baross u. 4. minden nap 7-19 óra között
Pest megye Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet Aszód Aszód, Baross u. 4, 2170 7.00-19.00
Pest Megye Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet Cegléd 1. oltóhely – 2700 Cegléd, Rákóczi út 7. – Rendelőintézet minden nap 7-19 óra között
Pest Megye Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet Cegléd 2. oltóhely – 2700 Cegléd, Rákóczi út 7. – Rendelőintézet minden nap 7-19 óra között
Pest Megye Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet Cegléd 3. oltóhely – 2700 Cegléd, Rákóczi út 7. – Rendelőintézet minden nap 7-19 óra között
Pest Megye Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet Cegléd 1. oltóhely – 2700 Cegléd, Törteil út 1-3. – Kórház minden nap 7-19 óra között
Pest Megye Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet Cegléd 2. oltóhely – 2700 Cegléd, Törteil út 1-3. – Kórház minden nap 7-19 óra között
Pest Megye Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet Cegléd 3. oltóhely – 2700 Cegléd, Törteil út 1-3. – Kórház minden nap 7-19 óra között
Pest megye Pest Megyei Flór Ferenc Kórház Kistarcsa 2143 Kistarcsa Semmelweis tér 1. B.épület, földszint minden nap 7-19 óra között
Pest megye Pest Megyei Flór Ferenc Kórház Kistarcsa 2143 Kistarcsa Semmelweis tér 1. B.épület, földszint minden nap 7-19 óra között
Pest megye Nagykőrösi Rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézet Nagykőrös 2750 Nagykőrös, Fáskert u. 1. minden nap 7-19 óra között
Pest megye Tüdőgyógyintézet Törökbálint Törökbálint 2045 Törökbálint Munkácsy Mihály u. 70. minden nap 7-19 óra között
Pest megye Jávorszky Ödön Kórház Vác I. oltópont – 2600 Vác, Argenti Döme tér 1-3. Fizioterápia minden nap 7-19 óra között
Pest megye Jávorszky Ödön Kórház Vác II. oltópont – 2600 Vác, Argenti Döme tér 1-3. Fizioterápia minden nap 7-19 óra között
Pest megye Jávorszky Ödön Kórház Vác III. oltópont – 2600 Vác, Argenti Döme tér 1-3. Fizioterápia minden nap 7-19 óra között
Pest megye Jávorszky Ödön Kórház Vác IV. oltópont – 2600 Vác, Argenti Döme tér 1-3. Fizioterápia minden nap 7-19 óra között
Pest megye Jávorszky Ödön Kórház Vác V. oltópont – 2600 Vác, Argenti Döme tér 1-3. Fizioterápia minden nap 7-19 óra között
Pest megye Jávorszky Ödön Kórház Vác VI. oltópont – 2600 Vác, Argenti Döme tér 1-3. Fizioterápia minden nap 7-19 óra között
Pest megye Jávorszky Ödön Kórház Vác VII. oltópont – 2600 Vác, Argenti Döme tér 1-3. Fizioterápia minden nap 7-19 óra között
Pest megye Jávorszky Ödön Kórház Vác VIII. oltópont – 2600 Vác, Argenti Döme tér 1-3. Fizioterápia minden nap 7-19 óra között
Pest megye Jávorszky Ödön Kórház Vác 2600 Vác, Argenti Döme tér 1-3. Ált. csecsemő-és gyermekgyógyászati rendelő minden nap 7-19 óra között
Pest megye Misszió Egészségügyi Központ Veresegyház 2112 Veresegyház, Gyermekliget u. 30. Oltópont minden nap 7-19 óra között
Somogy        
Somogy megye Kistérségi Járóbeteg Ellátó Központ Barcs 7570 Barcs, Kálmán I. u. 10. (1 oltópont) minden nap 7-19 óra között
Somogy megye Egészségügyi Nonprofit Kft.-Fonyód Fonyód 8640 Fonyód, Szent István u. 27. (1 oltópont) minden nap 7-19 óra között
Somogy megye Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Kaposvár 1. oltópont – 7400 Kaposvár, Tallián Gyula u. 20-32. minden nap 7-19 óra között
Somogy megye Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Kaposvár 2. oltópont – 7400 Kaposvár, Tallián Gyula u. 20-32. minden nap 7-19 óra között
Somogy megye Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Kaposvár 3. oltópont – 7400 Kaposvár, Tallián Gyula u. 20-32. minden nap 7-19 óra között
Somogy megye Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Kaposvár 4. oltópont – 7400 Kaposvár, Tallián Gyula u. 20-32. minden nap 7-19 óra között
Somogy megye Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Kaposvár 5. oltópont – 7400 Kaposvár, Tallián Gyula u. 20-32. minden nap 7-19 óra között
Somogy megye Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Kaposvár 6. oltópont – 7400 Kaposvár, Tallián Gyula u. 20-32. minden nap 7-19 óra között
Somogy megye Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Marcali 8700 Marcali Széchenyi I. u. 17-21. minden nap 7-19 óra között
Somogy megye Nagyatádi Kórház Nagyatád 7500 Nagyatád Bajcsy Zs. u.1. Foglalkozás egészségügyi szakrendelő minden nap 7-19 óra között
Somogy megye Nagyatádi Kórház Nagyatád 7500 Nagyatád Bajcsy Zs. u.1. Pszichiátriai Rehabilitáció minden nap 7-19 óra között
Somogy megye Siófoki Kórház Rendelőintézet Siófok 1. oltópont – 8600 Siófok, Korányi S. u. 12. minden nap 7-19 óra között
Somogy megye Siófoki Kórház Rendelőintézet Siófok 2. oltópont – 8601 Siófok, Korányi S. u. 12. minden nap 7-19 óra között
Somogy megye Siófoki Kórház Rendelőintézet Siófok 3. oltópont – 8602 Siófok, Korányi S. u. 12. minden nap 7-19 óra között
Szabolcs-Szatmár-Bereg        
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház, Fehérgyarmati Kórház Fehérgyarmat 1 oltópont – 4900 Fehérgyarmat, Damjanich út. 1. minden nap 7-19 óra között
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Szent Damján Görögkatolikus Kórház Kisvárda 1. sz. Oltópont: 4600 Kisvárda, Árpád út 26., Főépület Földszint, Tanácsterem 1. sz. ajtó minden nap 7-19 óra között
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Szent Damján Görögkatolikus Kórház Kisvárda 2. sz. Oltópont: 4600 Kisvárda, Árpád út 26., Főépület Földszint, Tanácsterem 2. sz. ajtó minden nap 7-19 óra között
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Szent Damján Görögkatolikus Kórház Kisvárda 3. sz. Oltópont: 4600 Kisvárda, Árpád út 26., Főépület Földszint, Fül-orr-gége járóbeteg szakellátás 1. sz. ajtó minden nap 7-19 óra között
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház, Mátészalkai Kórház Mátészalka 1 oltópont – 4700 Mátészalka, Kórház u. 2-4. minden nap 7-19 óra között
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Sántha Kálmán Szakkórház Sántha Kálmán Szakkórház Nagykálló 1 oltópont – 4320 Nagykálló, Szabadság tér 13. minden nap 7-19 óra között
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház, Nyírbátori Szakrendelés Nyírbátor 1 oltópont – 4300 Nyírbátor, Édesanyák útja 1/A. minden nap 7-19 óra között
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház, Jósa András Oktatókórház Nyíregyháza 10 oltópont – 4400 Nyíregyháza, Szent István utca 68. minden nap 7-19 óra között
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház, Vásárosnaményi Kórház Vásárosnamény 1 oltópont – 4800 Vásárosnamény, Ady Endre út 5. minden nap 7-19 óra között
Tolna        
Tolna megye Bonyhádi Kórház és Rendelőintézet Bonyhád 7150 Bonyhád, Bajcsy-Zsilinszky utca 25. minden nap 7-19 óra között
Tolna megye Dombóvári Szent Lukács Kórház Dombóvár 7200 Dombóvár, Kórház utca 39-41. minden nap 7-19 óra között
Tolna megye Tolna Megyei Balassa János Kórház Szekszárd 7100 Szekszárd Béri Balogh Ádám u. 5-7. Lila épület (volt Eü. Szakiskola) 2021.11.22-2021.11.26. délelőtt 7-14 óra között
Tolna megye Tolna Megyei Balassa János Kórház Szekszárd 7100 Szekszárd Béri Balogh Ádám u. 5-7. Rendelőintézet 2021.11.22-2021.11.26. délután 14-19 óra között
Tolna megye Tolna Megyei Balassa János Kórház Szekszárd 7100 Szekszárd Béri Balogh Ádám u. 5-7. Rendelőintézet 2021.11.27-2021.11.28. 7-19 óra között
Vas        
Vas megye Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Celldömölk Markusovszky kórház telephelye, Celldömölk, Nagy S. tér 3., Rendelőintézet, Fsz, UH helyiség hétfő, szerda, szombat: 7.00-19.00
Vas megye Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Körmend Markusovszky kórház telephelye, Körmend, Munkácsy u. 1. Fiziotherápiás épület, Fsz, 1 ajtó hétfő, szerda, szombat: 7.00-19.00
Vas megye Egészségház Kőszeg Kőszeg, Gábor Á.u. 1. (főbejárat) hétfő-csütörtök: 7.00-19.00, péntek: 13.00-19.00
Vas megye Szent László Kórház Sárvár Szent László Kórház, Sárvár, Rákóczi u. 30. földszint 6. szoba hétfő-vasárnap: 7.00-19.00
Vas megye Szent László Kórház Sárvár Szent László Kórház, Sárvár, Rákóczi u. 30. földszint 7. szoba hétfő-vasárnap: 7.00-19.00
Vas megye Rendelőintézet Szentgotthárd Szentgotthárd Rendelőintézet, Szentgotthárd, Hunyadi u. 18. hétfő 7.00-16.00, szerda, csütörtök: 8.00-16.00
Vas megye Vasútegészségügyi Nonp. Közhasznú Kft. Szombathely MÁV Rendelő Szombathely, Nádasdy F. u. 43. II. emelet, Gasztroenteorológia 1. hétfő-vasárnap: 7.00-19.00
Vas megye Vasútegészségügyi Nonp. Közhasznú Kft. Szombathely MÁV Rendelő Szombathely, Nádasdy F. u. 43. II. emelet, Gasztroenteorológia 2. hétfő-vasárnap: 7.00-19.00
Vas megye Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Szombathely 9700 Szombathely, Március 15 tér 3. Háziorvosi rendelő 1 minden nap 7-19 óra között
Vas megye Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Szombathely 9700 Szombathely, Március 15 tér 3. Háziorvosi rendelő 2 minden nap 7-19 óra között
Vas megye Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Szombathely 9700 Szombathely, Március 15 tér 3. Iskolafogászat minden nap 7-19 óra között
Vas megye Egészségház Vasvár Vasvár, Árpád tér 4/a. hétfő, csütörtök: 13.00-19.00, péntek: 7.00-16.00
Veszprém        
Veszprém Magyar Imre Kórház Ajka 8400 Ajka, Korányi Frigyes utca 1. – 0. emelet M szárny 1-es számú oltópont és 8-as számú oltópont minden nap 7-19 óra között
Veszprém Állami Szívkórház Balatonfüred Balatonfüred 8230 Balatonfüred, Gyógy tér 2. Fizioterápiás szakrendelés – Fizioterápia 6, 7, 8-as ajtó – Fizioterápia CO2 – 4-es, 5-ös ajtó minden nap 7-19 óra között
Veszprém Veszprém Megyei Tüdőgyógyintézet, Farkasgyepű Farkasgyepű 8582 Farkasgyepű, 049/2 hrsz. minden nap 7-19 óra között
Veszprém Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelő Pápa I. oltópont – 8500 Pápa Jókai u. 5.-9 – Törzsépület földszint minden nap 7-19 óra között
Veszprém Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelő Pápa II. oltópont – 8500 Pápa Jókai u. 5.-9 – Törzsépület félemelet ebédlő minden nap 7-19 óra között
Veszprém Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelő Pápa III. oltópont – 8500 Pápa Jókai u. 5.-9 – Törzsépület félemelet ebédlő minden nap 7-19 óra között
Veszprém Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelő Pápa IV. oltópont – 8500 Pápa Jókai u. 5.-9 – Törzsépület félemelet ebédlő minden nap 7-19 óra között
Veszprém Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelő Pápa V. oltópont – 8500 Pápa Jókai u. 5.-9 – Törzsépület félemelet ebédlőTartalék oltópont minden nap 7-19 óra között
Veszprém Deák Jenő Kórház Tapolca 8300 Tapolca, Ady Endre u. 1-3. – Tüdőgyógyászati Rehabilitációs Osztály épületének földszintje minden nap 7-19 óra között
Veszprém Csolnoky Ferenc Kórház Veszprém I. oltópont – 8200 Veszprém, Kórház u. 1. – E épület földszint Gyermek diabetológia szakrendelés minden nap 7-19 óra között
Veszprém Csolnoky Ferenc Kórház Veszprém II. oltópont – 8200 Veszprém, Kórház u. 1. – E épület földszint Gyermek pulmonológia szakrendelés minden nap 7-19 óra között
Veszprém Csolnoky Ferenc Kórház Veszprém III. oltópont – 8200 Veszprém, Kórház u. 1. – E épület földszint Gyermek kardiológia szakrendelés minden nap 7-19 óra között
Veszprém Csolnoky Ferenc Kórház Veszprém IV. oltópont – 8200 Veszprém, Kórház u. 1. – E épület földszint Gyermek neurológia szakrendelés minden nap 7-19 óra között
Veszprém Csolnoky Ferenc Kórház Veszprém V. oltópont – 8200 Veszprém, Kórház u. 1. – E épület földszint Gyermek gasztroenterológia szakrendelés (tartalék oltóhely) minden nap 7-19 óra között
Veszprém Zirci Erzsébet Kórház -Rendelőintézet Zirc 8420 Zirc, József Attila u. 17-19.- Kistérségi Járóbeteg Központ, Alagsor, Nappali Kórház minden nap 7-19 óra között
Zala        
Zala Dr. Hetés Ferenc Szakorvosi Rendelőintézet Lenti 8960 Lenti, Kossuth Lajos út 10. minden nap 7-19 óra között
Zala megye Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Hévíz 8380 Hévíz, Dr. Schulhof Vilmos sétány 1. minden nap 7-19 óra között
Zala megye Keszthelyi Kórház Keszthely 8360 Keszthely, Ady Endre utca 2. A. épület fölszint Rehabilitációs szakrendelő A001 minden nap 7-19 óra között
Zala megye Kanizsai Dorottya Kórház Nagykanizsa 8800 Nagykanizsa, Szekeres József u. 2-8, minden nap 7-19 óra között
Zala megye Zala Megyei Szent Rafael Kórház Zalaegerszeg 8900 Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós u. 1. (Rendelőintézet földszint) minden nap 7-19 óra között

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?