Belföld

Orbán üzent a Néppártnak: „Nekem erre nincs időm!”

A miniszterelnök levelet írt az Európai Néppárt főtitkárának, amelyben közölte, hogy most minden idejét kizárólag arra fordítja, hogy magyar emberek életét igyekszik megmenteni.

 

 

 

 

 




Orbán Viktor miniszterelnök pénteken levelet írt Antonio Lopez-Isturiznak, az Európai Néppárt (EPP) főtitkárának, amelyet Novák Katalin, a Fidesz alelnöke tett közzé Twitter-üzenetében.

„Világunk határozottan a feje tetejére állt. Mi, kormányfők és pártvezetők a világ minden táján arra összpontosítjuk erőnket, hogy kellő időben hatékony döntéseket hozzunk az emberéletek megmentése, állampolgáraink egészségének és biztonságának védelme érdekében” – fogalmazott a miniszterelnök.

Szavai szerint nehezen elképzelhető, hogy bármelyik állami vezetőnek ideje lenne „fantáziálnia” más országok szándékairól. Mint írta: manapság ez költséges luxusnak tűnik.

„Minden tiszteletem az Öné, de nekem erre nincs időm!”

– írta levelében Orbán Viktor, közölve, hogy bármilyen kérdés megvitatására nyitott, amint véget ér a jelenlegi koronavírus-világjárvány, mindaddig azonban minden idejét kizárólag arra fordítja, hogy magyar emberek életét igyekszik megmenteni, valamint arra, hogy az alaptörvény keretei között intézkedéseket készítsen elő a gazdasági és társadalmi talpra állás érdekében.

„Azt javaslom, hogy mindannyian ugyanezt tegyük a saját országainkban” – zárta levelét Orbán Viktor.

 

 

 




 

 

Csütörtökön az Európai Néppárt 13 tagpártja írt levelet Donald Tusknak, az Európai Néppárt elnökének, amelyben azt írják, szerintük a koronavírus elleni védekezésről elfogadott magyar törvényben a kormányra ruházott, határozatlan idejű rendeletalkotási hatáskör ellentétes a párt alapelveivel és a liberális demokrácia, valamint Európa értékeivel.

Úgy vélik, hogy Orbán Viktor arra használhatja a rá ruházott jogkört, hogy a kormány tovább szűkítse a civil szféra mozgásterét. Levelükben a Fidesz kizárását kérték a néppártból.

 

 

 

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?