Belföld, Hírek

Elgázolt emberrel a szélvédőjébe szorulva menekült egy autós Budapesten

Zebrán ütötte el, majd úgy ahogy volt, továbbhajtott.

 

 

 

 




Különös esethez riasztották a rendőröket Budapesten.

„Bűnügyi feladatai ellátása után szolgálati gépkocsijával indult vissza Üllőről fővárosi szolgálati helyére 2020. január 15-én 19 óra után egy Pest megyei nyomozó, amikor a Budapest X., Keresztúri úton piros lámpánál várakozva egy mellette álló autós integetve segítséget kért tőle” – írják a honlapjukon.

Az autós azt mondta, hogy nem sokkal azelőtt látta, hogy a Kerepesi úton, a zebrán elütöttek egy gyalogost, és a gázoló a szélvédőbe szorult sérülttel együtt hagyta el a helyszínt.

A nyomozó megtalálta a beszakadt szélvédőjű autót. Ezután a néhány méterrel arrébb, az aszfalton fekvő sérült férfihez szaladt, aki eszméleténél volt, de komoly fájdalmakkal küzdött.

A helyszínen három férfi járkált fel-alá, akikről kiderült, ők ültek a gázoló autóban. Egyikük elismerte, ő volt a sofőr. A nyomozó a három férfit az erősítés megérkezéséig visszatartotta, majd átadta a Budapesti Rendőr-főkapitányság járőreinek. Az elgázolt férfit súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

Nem ez volt az egyetlen gyalogosgázolás a nap során: a kora reggeli órákban Soroksáron ütöttek el egy idős nőt.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?