Celeb / Híresség

Tina ultimátumot adott Emiliónak, áll a bál otthon

Az énekes továbbra sem tett le arról, hogy szépségversenyt rendezzen. Bár tervét igyekszik titokban véghez vinni, felesége újra és újra leleplezi régóta dédelgetett vágyát, a titkolózás pedig kiborítja nejét.

 

 

 

 




 

Hiába jutott elég ideje a pihenésre Emilionak, az énekes nem tett le arról a régóta dédelgetett vágyáról, hogy szépségversenyt rendezzen. Ennek kapcsán ismét felhívta egy jóbarátját, hogy tanácsot kérjen tőle a jelentkezési korhatár kapcsán. A telefonbeszélgetést azonban kifülelte felesége, aki nem hagyta szó nélkül férje szervezkedését.

„Nem tettem le róla, hogy megrendezzek egy nagyszabású roma szépségversenyt. Épp a jelentkezési korhatárt beszéltem meg telefonon egy jóbarátommal, amikor Tina berontott. Azt hittem az udvaron söpröget, erre kiderült, hogy végig az ajtóban állt. Rögtönöznöm kellett, így azt mondtam szó sincs jelentkezési korhatárról. Egy lecsófesztiválról beszéltünk, hány kilo paprikát vegyenek, annak a számait hallhatta. Persze Tina ezt nem hitte el, össze is kaptunk, de akkor is lesz szépségverseny. Ügyesebben kell a szervezést intéznem, mert a feleségem olyan, mint Columbo. Mindent kiszimatol” – mondta Emilio, akinek a felesége ultimátumot adott.

 

 

 

 

 

 

„Nem az bánt, hogy Emilio szervezkedik, hanem az, hogy mindezt titokban teszi, majd csúsztat, mikor rajtakapom. Megmondtam neki, akkor rendezhet szépségversenyt, ha én is rendezhetek – de legalábbis castingolhatok – egy férfi szépségversenyt. Valóban nem rajongok az ötletéért, de sokkal jobban bánt, hogy a szervezést a teljes kihagyásommal teszi. Remélem, nem lesz az egészből semmi” – tette hozzá a Sláger TV-n 20:55-től látható Drága családom mai epizódja kapcsán Tina.

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?