Belföld, Hírek

Országos fagy érkezik, havazással, borzalmas hideggel köszönt be az igazi tél

Az elmúlt hetekben olyan volt a tél, mintha az ősz soha nem érne véget. Persze, ilyenkor mindenkit az érdekel, mikor is érkezik a „rendes” tél, a hóval, faggyal. Nos, úgy néz ki, január első felében abból sem lesz hiány.

 

 

 




 

Molnár László meteorológus a 24.hu-nak azt mondta:

Az északnyugati-északi légáramlás hatására, mely a mediterrán ciklon mögött áll a hét második felére kiszámíthatatlan, szélsőséges időjárás várható. A lehűlés érezhetően 27-én érkezik hozzánk, szombatra pedig jelentős csapadékzóna éri el térségünket, melyből akár hózáporok is kialakulhatnak. Az ország ismét kettészakad: nyugaton 6-10 fokot is mérhetünk, míg északkeleten 0-1 fok között lesz a max hőmérséklet.

Az igazi tél pedig januárban érkezhet, bár a meteorológus szerint elég nagy a bizonytalansági faktor ilyen hosszú távon, de a jelenlegi modellek alapján úgy tűnik, január 7-től komoly fagyok és nagyobb mennyiségű, országos havazás érkezik, ami legalább két hétig kitart majd.

Ez pedig itt a köpönyeg.hu legfrissebb előrejelzése, a most következő napokra:

 

 

 

Karácsony második napja: Gyengén felhős időre számíthatunk sok napsütéssel. Esetleg elvétve fordul elő zápor. Az északnyugati szél nagy területen lesz erős. Hidegfronti hatás várható. 5 és 10 fok között alakul a hőmérséklet délután.

Péntek: Változóan felhős idő lesz, nyugaton sok napsütéssel, keleten egy-egy hózáporral. Reggel országos fagy ígérkezik -5, +0 fok közötti értékekkel, délután is csak +5, +6 fok valószínű. Erős marad a légmozgás

Szombat: Keleten erősen felhős időre van kilátás, elszórtan hózáporokkal. Nyugaton a napsütés lesz főszerepben. Élénk lesz az ÉNy-i szél. Már csak 0-5 fok lesz délután, tovább hűl a levegő.

Vasárnap: Keleten is csökken a felhőzet, többórás napsütés ígérkezik. Kicsi az esély hózáporra. Reggel -5, délután +3°C körüli értékeket mérhetünk. Fagyos nap valószínű.

Hétfő: Változóan felhős idő valószínű, délutántól vastagabb felhőzettel. Csapadék esetleg estétől fordul elő. Fagyos lesz a reggel, délután is csak 0-5°C várható.

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?