Celeb / Híresség

Brutális átalakulás: így nézett ki Gáspár Laci 10 éve, mielőtt Terminátorrá gyúrta volna magát – fotó

Az énekes hosszú utat járt be, míg elérte a tökéletes formát.

 

 

 

 




Gáspár Laci igencsak büszke a saját izmaira, ami nem is véletlen, hiszen rengeteget dolgozott a feszes alakjáért. Az izzasztó testét most egy korábbi képével tette még látványosabbá, mivel így mindannyian láthatjuk a korábbi és a mostani formája közti különbséget.

Laci az Instagram-oldalára posztolta látványos fejlődését, bejegyzésében pedig hosszasan mesélt a rögös útról.

„123 vs. 87 kg! 30 vs. 40 évesen! Nem fogom azt mondani, hogy könnyű volt az út, azt sem írom a kép mellé, hogy 6, vagy 9 hónap eredménye ez, mert az hazugság lenne! Ez 4 éven keresztül, melyből az utóbbi 2 évet már @ignaczatta személyi edzővel lassan, de biztosan haladva, havi vérkép alapján összeállított edzésterv és étrend mellett napi 2-2,5 óra kemény edzés eredménye! Volt, hogy semmi sem látszott hónapokig, volt, hogy aludni alig volt időm, mert hajnal 1-kor értem haza a forgatásokról és már hajnal 5-kor keltem, hogy 6-tól már fogjam a vasat a teremben! Volt, hogy pizzával, hamburgerrel álmodtam, olyan éhes voltam! De kitűztem egy célt és csak arra figyeltem! Annak idején a zenével, basszusgitározással is így voltam! Csak így lehet! Vagyis lehet még okoskodni, kritizálni, kifogásokat keresni…. Én erre büszke vagyok, és mivel ennyit küzdöttem érte, vigyázni is fogok rá! Boldog vagyok!” – írta bejegyzésében Laci.

 

 

 

 

 

View this post on Instagram

123 vs. 87kg! 30 vs.40 évesen! Nem fogom azt mondani,hogy könnyű volt az út,azt sem írom a kép mellé,hogy 6,vagy 9 hónap eredménye ez,mert az hazugság lenne! Ez 4 éven keresztül,melyből az utóbbi 2,évet már @ignaczatta személyi edzővel lassan,de biztosan haladva,havi vérkép alapján összeállított edzésterv és étrend mellett napi 2-2,5 óra kemény edzés eredménye! Volt,hogy semmi sem látszott hónapokig,volt,hogy aludni alig volt időm,mert hajnal 1-kor értem haza a forgatásokról és már hajnal 5-kor keltem,hogy 6-tól már fogjam a vasat a teremben! Volt,hogy pizzával,hamburgerrel álmodtam,olyan éhes voltam! De kitűztem egy célt és csak arra figyeltem! Annak idején a Zenével,basszusgitározással is így voltam! Csak így lehet! Vagyis lehet még okoskodni,kritizálni,kifogásokat keresni…. Én erre büszke és vagyok és mivel ennyit küzdöttem érte,vigyázni is fogok rá! Boldog vagyok! 🤗 Köszönöm az edzőmnek @ignaczatta -nak és a barátaimnak akik inspiráltak és ha kellett,erőt adtak a teremben! ✌🏼💪🏽🙏🏽🤗 ❤️ @szabosandorphoto

A post shared by Gáspár Laci (@gasparlaci) on

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?