Celeb / Híresség

Tóth Vera váltja Tóth Gabit a Sztárban sztár leszek! zsűrijében

Az énekesnő fogja testvére helyett Sebestyén Katját segíteni a műsorban, mivel Gabi hamarosan szülni fog.

 

 

 

 

 




Szerdán kiderült, hogy Tóth Gabi nem vállalja tovább a Sztárban sztár leszek! című műsorban való szereplést. Az énekesnő azzal indokolta döntését, hogy hamarosan anyai örömök elé néz, és a terhesség olyan szakaszába ért, amikor már nem tudna maximumot adni az élő show-ban.

Hálás vagyok, hogy a kislányom ilyen sokáig hagyta, hogy vasárnaponként beüljek a mesterszékbe, de a várandósságnak ebben a szakaszában már nem tudom azt a maximumot adni, amit elvárok saját magamtól. Elérkezett az idő, hogy a gyermekemre koncentráljak, és az ő érdekeit tartsam szem előtt – írta Instagramon közzétett bejegyzésében.

A TV2-t nem érte váratlanul Tóth Gabi döntése, fel voltak készülve arra, hogy helyettesíteniük kell majd a kismamát, ha már nem tudja vállalni a szereplést.

Most pedig már ki is derült, ki fog a korábbi zsűritag székébe ülni a vasárnapi showban: nem más, mint az énekesnő testvére, Tóth Vera!

„Szakmailag egyértelmű választásnak bizonyult számunkra Vera, hiszen amellett, hogy kiváló énekesnő, a Sztárban Sztár+1 kicsi egykori zsűritagjaként pontosan ismeri a műsor kulisszáit, és rutinosan mozog ebben a szerepben. Amellett, hogy szakmailag tökéletesen kiegészíti majd a mesterek csapatát, magánemberként a Gabi által képviselt értékeket is tovább viszi majd, így összességében Katja számára is profi és kiegyensúlyozott hátteret nyújtva. Hálásak vagyunk, hogy vállalta a felkérésünket” – indokolta meg Németh Ádám, a Sztárban Sztár leszek! senior kreatív producere a választásukat.

 

 

 

 

 

 

Tóth Vera a Blikknek nyilatkozva elmondta, testvére már a várandóssága végén jár, bármelyik pillanatban dönthet úgy a gyermeke, hogy megszületik. Ő viszont örömmel vállalta a felkérést, hiszen az elejétől figyelemmel követte a műsort, és mivel zsűriként és versenyzőként is részt vett már a Sztárban Sztár szériákban, nem lesz ismeretlen számára a terep. Most azonban nemcsak zsűrizni fog, hanem Gabi még versenyben lévő énekesét, Sebestyén Katja felkészülését segíti majd.

„Boldogan vágok bele a feladatba! Katja vérprofi, de személyiségében erőteljes, bízom benne, hogy sokat tudok majd neki segíteni a felkészülésben. Nehéz, de egyben hálás feladat kizárólag fiúk mellett helyet foglalni a zsűriben, de úgy gondolom, hogy ha humor van, akkor minden van. Emellett számomra a szeretet, a fegyelem és a játék az a három kulcsszó, ami mesterként és zsűriként is elengedhetetlen.” – mondta az énekesnő.

A Sztárban sztár leszek! vasárnapi adásában kiderül, ki az a négy versenyző, aki bekerül a műsor döntőjébe. Jelenleg még Sebestyén Katja, Békefi Viktória, Misurák Tünde, Tasnádi Bence és Feng Ya Ou vannak versenyben a győzelemért, mindannyian két-két előadót fognak megtestesíteni a vasárnapi elődöntőben.

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?