Belföld

Retteg a megtorlástól a brutálisan megvert nő

Gulyás Gergely szerint a hatóságok nem érzékelték kellően a veszélyt.

 

 

 

 

 




Nem könnyebült meg, és most még jobban retteg a megtorlástól. Ezt mondta csütörtökön az RTL híradónak az a nő, akit múlt szombaton brutálisan megvert volt párja Bujákon. A rendőrség először elutasította a távoltartási végzést, végül kezdeményezték ezt az ügyészségen. Orosz Bernadett egyik barátja, egy egykori nyomozó szintén nyilatkozott: mint kiderült, ő beszélte rá az asszonyt, hogy hozza nyilvánosságra történetét.

Sokkoló fotók és részletes beszámoló a nyilvánosság előtt, a közösségi oldalon. Ez előzte meg azt, hogy Orosz Bernadett támadóját, aki nyugalmazott katonatiszt, elbocsátották a Honvédség állományából, és végül a rendőrség kezdeményezte az ügyészségen a férfi távoltartásának elrendelését.

Bernadett azt mondta: nincs kimondottan megkönnyebbülve, mert így még inkább megtorlásra számít. Szerinte a média és Zoltán, a barátja segítsége nélkül nem tudott volna ilyen eredményt elérni.

Az egykori nyomozó szerint a rendőrség hibázhatott már az elején. Azért beszélte rá Bernadettet, hogy ossza meg történetét és a fotókat, mert úgy véli: más mentsvár nincs egy egyedülálló nő részére, ha ilyen helyzetbe kerül.

A rendőrségen nyomozás indult, de a férfit – miután kihallgatták – elengedték. A nő hiába kért személyi védelmet, nem kapott. Később, az ügy nyilvánosságra kerülése után a rendőrség mégis kezdeményezte a távoltartást az ügyészségnél. A Honvédelmi Minisztérium végül soron kívül megszüntette a férfi szolgálati viszonyát, aki nyugdíjbavonulása után önkéntes tartalékos katonatiszt volt.

 

 

 

KAPCSOLÓDÓ:


 

 

 

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a hatóságoknak megvannak az eszközei és a szabályozás jó, a konkrét esetet viszont ki kell vizsgálni.

„Fel lehetne lépni rendkívüli hatékonysággal. A konkrét ügyben – én is csak újságolvasóként láttam – azt tudom mondani, hogy vélhetően a hatóságok nem jól érzékelték a veszélyt” – mondta.

Az RTL Klub híradójának riportja:



 

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?