Életmód

19 bizonyíték rá, hogy a szeretet minden akadályt legyőz

A szeretet arra készteti az embereket, hogy jobbá és romantikusabbá váljanak, mint amilyenek valójában. A lelki társunk miatt képesek vagyunk feladni a rossz szokásainkat, aranyos meglepetésekkel kedveskedni a nap 24 órájában, vagy akár több ezer kilométert utazni csak azért, hogy láthassuk őt. Biztosak vagyunk benne, hogy a szerelmes emberek egyfajta szuperképességre tesznek szert, amivel bármilyen akadályt legyőzhetnek. Erre pedig 19 bizonyítékunk is van.

 

 

 

1 ,,Tavaly elkezdtem portugálul tanulni, mert a barátnőm szülei nem beszéltek angolul. A héten kértem meg a lányuk kezét az anyanyelvükön.”

2 ,,Egy éve nem iszom, és a barátom rokonai végre elfogadtak engem.”

3 Ez az idős úr úgy döntött, hogy meglepi a feleségét.


4 ,,A férjem 3,5 éven át vigyázott a fiamra. Ma végre hivatalosan is az apja lett.”

5 ,,Négy évvel ezelőtt találkoztunk az interneten és több ezer kilométert utaztunk, hogy láthassuk egymást. Most, hogy összeházasodtunk, őrülten boldogok vagyunk!”

6 Ez a nő vesedonorja lett az ex-férjének, akivel 21 évet voltak együtt.

7 ,,8 éve vagyunk együtt, ma elhozott a kedvenc helyemre, hogy megkérje a kezem.”



8 ,,Depresszióval küzdök, ezért a barátnőm egy kis meglepetést készített nekem.”

,,Boldogság pirulák. Nyiss ki egyet, amikor szomorú vagy depressziós vagy. Mellékhatás: mosoly”
Cetli felirat: „Te vagy az egész világ számomra”

9 ,,A feleségem szereti a kirakósokat, és Van Gogh Csillagos éj című műve a kedvenc festménye. Megtaláltam hát neki a tökéletes puzzle-t! Amikor befejezte a kirakását, bekereteztettem és kiakasztottuk a falra.”

10 ,,Onnan tudod, hogy a világ legjobb férfijához készülsz feleségül menni, hogy mindent megtesz, hogy felvidítson, amikor szomorú vagy.”
11 ,,A férjem keményen dolgozik, ezért mindent megteszek annak érdekében, hogy szombaton eleget tudjon aludni. Múlthét vasárnap beáldozta magát, hogy lefoglalja a család többi tagját, amíg én bent pihenek a szobában.”

12 ,,A helyes táplálkozási program első szakasza: a barátnőm nagyon komolyan kezdte venni az egészségünket.”

13 ,,Végül összeházasodtunk. A barátnőm két évet várt erre a pillanatra, amíg összeszedtem az életem, és leszoktam a kábítószerekről, amivel elég pénzt spóroltam meg, hogy házat és jegygyűrűt vásárolhassak magunknak.”


14 ,,A barátnőm és én az első évfordulónkat ünnepeljük. Down-szindrómája van, ezért sokan kigúnyolták őt és a kapcsolatunkat, de én figyelmen kívül hagyom ezeket az embereket.”

15 ,,Egy nehéz nap után hazaértem, és az a látvány fogadott, hogy a férjem és a fiam vacsorát főz. Ilyen az igazi boldogság.”

16 ,,A múlt héten befejeztem az eljegyzési gyűrűs doboz készítését. Akkor fogom odaadni a barátnőmnek, amikor kempingezni vagyunk a természet lágy ölén.”

 

 

 

 

 

17 Bejött, hogy felvidítsa a feleségét szülés közben, de elájult.

18 ,,Az egyik legjobb barátom ma megházasodott.”

19 ,,A házasságunk legnagyobb hazugsága: a férjem azt állította, hogy gyűlöli a macskákat.”

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?