Celeb / Híresség

„Az igazság” – L.L. Junior élő videóban tisztázta a Csilláról és fiáról szóló híreket

L.L. Junior videóban tisztázta azokat a híreket, amik arról szóltak, hogy Csilla nem láthatja fiát, Lacikát, miután a zenész magához vette kisebbik fiuk tragédiája után. Cáfolt minden olyan híresztelést, ami arról szólt, hogy nem engedi a közelébe, elmondta azt is, hogy ő nem hibáztat senkit fia halála miatt, főleg Csillát nem.

 

 

 




 

Bors azt írta korábban, hogy öccse koszorúkkal borított sírhantjánál láthatta viszont édesanyját Lacika. Az anya kiszolgáltatottan várja, mikor kap engedélyt a láthatásra. A lap szerint a végzetes baleset óta ez csupán a harmadik alkalom volt, hogy találkozhattak.

Erre reagált a rapper:

„Szeretném cáfolni a hírt, hogy Csilla nem láthatja a gyerekemet. Most is éppen bent vannak és együtt játszanak a régi lakásunkban. Jelenleg egy ideiglenes felügyeleti jog van, ezen a héten harmadjára látja.” – kezdte Junior a videóban.

Ezután elmondta, hogy a gyászterápia egyik része, hogy a temetőbe egy mécsest vittek ki közösen. Fontosnak tartják ezt, hogy Lacika le tudja zárni a tragikus balesetet, amit végignézett. Mindennap kimennek, és egyik alkalommal Csilla is ott volt.

Nem szakítom el az édesanyjától!– jelentette ki L.L. Junior.

Beszélt a fiát elgázoló sofőrről is, leszögezte, hogy nem hibáztatják a történtek miatt és abszolút nyitottak egy találkozóra is. Tudják, hogy a sofőr életét is végig fogja kísérni a tragédia emléke.

 

 

 

 

 

A tragédia részletei ismertek: augusztus végén LL. Junior és Csilla kisfia, Dávidka tragikus baleset áldozata lett: halálra gázolta őt egy autó Zuglóban. Szeptember 6-án vettek végső búcsút a kisfiútól. A szülők az első napokban hajba is kaptak a nyilvánosság előtt. L. L. Junior a temetésen azonban végig támogatta Csillát.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?