Hírek

Forrásban lévő vízbe lógatta bele 2 éves lányunokája lábát a nagymama, mert a gyerek „rosszalkodott”

Az eset Amerikában történt. A kislány az édesanyja szerint akár el is veszítheti a lábát.

 

 

 

 

Különös kegyetlenséggel elkövetett gyermekbántalmazással vádolja, és előzetes letartóztatásba helyezte Tennessee állam ügyészsége Jennifer Vaughn-t.

Az asszony a gyanú szerint szándékosan tűzforró vízbe lógatta bele a rá bízott, kétéves kisunokáját, Kaylee Robinsont.

A kislány nem vér szerinti unokája volt, hanem fia menyasszonyának a gyermeke. A gyerek édesanyja, Brittany Smith mégis nyugodtan hagyta nála a kislányt, hiszen addig semmi probléma nem volt a „mostohanagyival”.

Brittany a vőlegényével és néhány baráti családdal a strandra tartott éppen, ahová a kétéves kislányt a víz mélysége miatt nem merték kivinni, ezért hagyták a nagymamára.

A strandra azonban nem értek oda, mert Jennifer Vaughn váratlanul felhívta az anyát, hogy jöjjön azonnal a gyerekért, mert nem bír vele, rosszalkodik.

Az anya elmondása szerint a telefonban hallotta a kislánya keserves sírását a háttérben, ezért párjával azonnal visszafordultak.

Amikor az anya meglátta a kislányát, nem hitt a szemének. A gyerek mindkét lába lábszárközépig tűzvörös volt, mintha piros zoknit húztak volna rá, és tele volt hatalmas hólyagokkal.

 

 

 

 

 

A nagymama először azt állította, hogy csak meg akarta fürdetni a gyereket, beletette egy kád langyos vízbe, de véletlenül nyitva hagyta a forró vizes csapot, és kiment pár percre. A kislány szerinte akkor égett meg.

Ám az anya nem hitt neki, és az orvosok, majd a rendőrök sem. Az orvosok szerint a kislány sérülései annyira egyformák és olyan súlyosak, hogy az eset kizárólag egyféleképpen történhetett: a nagymama lábszárközépig belelógatta a gyereket forrásban lévő vízbe.

A édesanya teljesen kétségbe van esve. A nagy vihart kavart ügyben a sajtó is megkereste, az újságíróknak azt nyilatkozta: kislánya olyan mértékű égési sérüléseket szenvedett, hogy már kétszer meg kellett operálni, de a bőre még mindig nem gyógyul.

Az orvosok most egy újabb operációra készülnek, a gyerek combjáról próbálnak átültetni egészséges bőrt a beteg testfelületre.

Az anya szerint nagy a fertőzésveszély, az sem kizárt, hogy a gyerek elveszíti a lábát, de ha ezt sikerül is megelőzni, járni beláthatatlan ideig nem fog tudni.

 




 

 

 

 

 

 

forrás

 



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?