Belföld, Hírek

A kutyáját halálra kínzó nő nem érti, miért csinálnak ekkora drámát belőle

Korábban már lóval is tett ilyet, ezért nem gondolta, hogy a kutyának baja lesz.

 

 

 

 

Megrázó esetről számoltak be nemrég állatvédők.

Egy balotaszállási nő a kutyáját kötötte egy bálamadzaggal a kocsija hátsó lökhárítójához, azután elindult a kocsival az 5413-as számú úton.

A rendőrség szerint először az állat még szaladt a kocsi után, de nem sokkal később már nem bírta tartani a sebességet és elesett. Ekkor készült egy videó is, amelyen az eset egyik szemtanúja, egy férfi kérdőre vonja a nőt azért, amit csinált.

Kiderült, hogy a kutya elszökött, a 68 éves nő pedig a fenti módon akarta megbüntetni az állatot.

„A nő a vérző lábú ebet fekve húzta hazáig az úttesten” – írja az esetről a police.hu.

 

 

 



KAPCSOLÓDÓ:

Kocsija lökhárítójához kötve kínozta halálra kutyáját egy nő, így akarta megbüntetni

 

 

 

A Mancs a kézben Kutyamentő Alapítvány egyik önkéntese a történtek után alig két órával érkezett meg a nő tanyájára a rendőrökkel, de már későn: a kutyát addigra eltemette a gazdája.

„Számonkért minket, hogy miért csinálunk ekkora drámát az egészből. Mondta, hogy ő ilyet lóval is csinált már, nem gondolta, hogy a kutyának baja lesz belőle”

– mondta a Blikknek az alapítvány egyik munkatársa.

„Többször el kellett magyarázni neki, hogy amit csinált, az bűncselekmény. Boncolást kértünk, mert tartok tőle, hogy a kutya még élt, amikor elföldelték”.

A balotaszállási nő a történtek után állítólag csak azt hajtogatta:

„Egyáltalán nem sajnálom”.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság állatkínzás gyanúja miatt indított eljárást az asszony ellen. Őrizetbe azonban nem vették.




A rendőrség helyszínen készült fotói:

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?