Belföld

Döbbenetes: Magyarországon nyolcszázezer ember alkoholbeteg

Magyarországon nyolcszázezer ember alkoholbeteg, tehát szinte minden családra jut egy – közölte Zacher Gábor toxikológus az M1 aktuális csatornán.

 

 




 

A szakember azt mondta, tiszta szeszben kifejezve (96 százalékos alkohol) fejenként átlagosan 14 liter alkoholt isznak a magyarok egy évben, és évente harmincezren halnak meg valamilyen alkohol okozta megbetegedésben.

Magyarországon a kábítószer nem okoz akkora gondot, mint az alkohol: húszezer kábítószerfüggő van, kábítószer okozta megbetegedésben pedig évente negyvenen halnak meg – mondta.

 

 

 

 

 

Úgy gondolja, ez azért van, mert a kábítószerről többet beszélnek, az alkoholproblémákról viszont alig. Javaslata szerint Magyarországra kellene egy alkoholfogyasztással kapcsolatos stratégia, amely egy felmérésből és egy jövőképből áll.

Kitért arra is, hogy Európában sok új kábítószer jelenik meg: az Európai Drogmonitorozási Központ tavaly 55, 2017-ben 51, 2016-ban 80, előtte 100 új szert regisztrált. Ezek jelentős része Kínából érkezik – tette hozzá.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?