Egészségügyi ötletek

A 8 legnagyobb hiba, amit fogápolás közben elkövetünk

Naponta legalább egyszer-kétszer mindannyian megmossuk a fogainkat. Reggel és este fogat mosni azonban távol áll a tökéletes mosoly titkától.
Most eláruljuk, melyek azok a legnagyobb hibák, melyeket fogmosás közben elkövethetsz. Megtudhatod azt is, hogyan őrizd meg mosolyod szépségét az elkövetkező években.

 




 

8. Erővel dörzsöljük a fogainkat

Ha túlzottan rányomod a fogakra a fogkefét, a sörtéi meghajolnak, és nem távolítják el kellőképpen a lerakódásokat. Ezenkívül az ínyedet is károsíthatod vele.

7. Nem figyelünk oda eléggé, hogy mit eszünk

Azt tudjuk, hogy az édes ételek fogszuvasodást okoznak. De ahhoz, hogy a fogaid egészségesek maradjanak, kalciumban, foszforban és fluorban gazdag élelmiszereket kell enned.

Kalciumot tartalmazó élelmiszerek:

  • tejtermékek
  • gyümölcsök és zöldségek héja
  • hal
  • babfélék

Foszfort tartalmazó élelmiszerek:

  • hal
  • gabonafélék
  • diófélék
  • lencsefélék

A szükséges mennyiségű fluorhoz napközben a vízből többnyire hozzájutunk.

Ha olyan területen élsz, ahol a víz fluortartalma alacsony, egyél fluortartalmú élelmiszereket, mint a tej vagy a só.

6. Nem használunk egyéb eszközöket a fogak megtisztításához

Nem számít, milyen kemény a fogkeféd sörtéje, teljesen nem tudod vele eltávolítani a lerakódásokat. Fontos a fogközök tisztítása is fogselyemmel. Ha a fogközök szélesek, használhatsz külön ezek megtisztítására alkalmas kefét. A baktériumok megsemmisítéséhez öblögess szájvízzel.

Beszerezhetsz szájzuhanyt is, amivel minden fogmosás után átmoshatod a fogaidat és az ínyedet.

A vékony vízsugár és a váltakozó erősségű fúvóka megtisztítja a nyelvedet, a fogközöket, a fogakat, és masszírozza az ínyt is.

 




 

5. Nem törődünk az ínyünkkel

Ha az íny gyenge, és nem megfelelő benne a keringés, periodontitis alakulhat ki. Ennél a betegségnél az íny vérezni kezd, gyulladt és puha lesz, a fognyak pedig kezd kilátszódni. A vége a fog elvesztése lehet.

Hogy az íny erősebb legyen, masszíroznod kell a fogkeféddel vagy az ujjaiddal, körkörös mozdulatokkal. Egyél szilárd ételeket, és rágd meg alaposan. Öblögess tölgyfakéreg vagy zsálya teával, esetleg sós vízzel.

Ha az ínyed gyakran vérzik, keresd fel a fogorvost, aki különböző ínyerősítőket ír majd fel.

4. Nem szedetjük le a fogkövet

A fogkő a nyálban és az ételekben lévő ásványi anyagok okozta szilárd lerakódás a fogakon. Sárgás-barnás színű, és fogkefével nem lehet eltávolítani. Ez különböző problémákat okoz, mint pl. a fog körüli csont gyulladása. A fogkő nagyon kemény, csak szakember tudja leszedni speciális eszközökkel.

A fogkő leszedését legalább évente egyszer végeztesd el! A fogorvosod meg tudja mondani, hogy a fogaid állapotának függvényében milyen gyakran lesz rá szükséged.

3. Azt hisszük, túl öregek vagyunk a fogszabályzóhoz

Sokan azt hiszik, a fogakat szabályoztatni csak tizenéves korban érdemes. Felnőttként pedig úgy érzik, már lekéstek erről a lehetőségről. De ez tévedés! Annál is inkább, mivel a fogszabályzóra nem csak a szép mosoly érdekében van szükség. Ha a fogaid össze-vissza állnak, elszuvasodhatnak és tönkremehetnek.

Ha normál fogszabályzót nem szeretnél viselni, választhatsz olyat is, amit a fogak belső felére tesznek fel.

 




 

2. Csak az egyik oldalon rágunk

A rágás a fogak számára öntisztulást is jelent. Ha csak az egyik oldalon rágsz, a másik oldalon a fogak elszuvasodhatnak.

Ezenkívül azon az oldalon, amelyiken többet rágsz, az izmok erősebbek, vastagabbak lesznek, az arc ennek következtében asszimetrikussá válik. Ez fájdalmat és akár hallásproblémákat is okozhat.

Evés közben figyelj oda, hogy az ételt mindkét oldalon rágd meg. Fogyassz szilárd ételeket, zöldségeket, gyümölcsöket. Ezektől erősebbek lesznek a fogaid.

1. Nem tanítjuk meg a gyerekeket a helyes fogápolásra

Egyes szülők azt hiszik, a tejfogakkal nem kell foglalkozni, mert úgyis kiesnek. De a gyereknek időben meg kell tanulnia, hogy a fogainak mi a jó és mi a rossz, mert lehet, hogy a tejfog kipotyog, de a fogápolási szokások megmaradnak. A fogmosás legalább 3 percig tartson, a fogkefét pedig fel-le kell mozgatni.

A gyerekek maradandó fogain a zománcok nem olyan erősek, mint a felnőtteké, az őrlőfogak mélyedései pedig nagyobbak náluk, ezért nem olyan egyszerű belőlük kisöpörni az ételmaradékot. Tanítsd meg a gyerekedet, hogy gondosan mossa a fogait.

BÓNUSZ: Hogyan hasznosítsd újra a régi fogkefét

A fogorvosok azt javasolják, hogy 3-4 havonta cseréljük a fogkefénket. De a régi fogkefének ettől még nem kell a kukában landolnia.

Itt van pár ötlet, hogy mihez kezdhetsz vele:

  • Radírozhatod és masszírozhatod vele az ajkaidat.
  • Megtisztíthatod a körmeidet.
  • Fésülheted és festheted vele a szemöldöködet.
  • Tisztíthatsz vele kukoricát és újburgonyát.
  • Megtisztíthatod a cipőt, a billentyűzetet, a kád és a csempe közti részeket, és más olyan helyeket, amit nehéz elérni. Hogy kényelmesebben használhasd, egy öngyújtó segítségével hajlítsd meg a szárát a kívánt szögben.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?