Érdekes, Külföld

15 népszerű tévhit a Dubajban uralkodó luxusról, amit még ma is vakon elhisznek az emberek

Hihetetlen mennyiségű pletyka kering az interneten az arab világ csillogó metropoliszaként számon tartott Dubajról. Ezek közül azonban a legtöbb puszta sztereotípiákra alapozott tévhit, a valóság pedig jóval árnyaltabb és kevésbé impozáns, mint azt az emberek többsége gondolná. Az alábbi listán 15 népszerű tévhitet gyűjtöttünk össze Dubajjal kapcsolatban, ami a valóságban azért nem egészen úgy van, ahogy azt az internetre feltöltött pazarló luxust előtérbe helyező képek és videók sugallják.

 

 

 

1 Dubaj a milliárdosok fővárosa.

Durván ötezer dollármilliárdos él a világon, ám közülük körülbelül húszan élnek életvitelszerűen Dubajban. (És körülbelül ugyanennyi milliomos.) Ami azt illeti, a milliárdosok fővárosának sokkal inkább Peking tekinthető, ezt pedig New York követi a sorban.

2 A szegénység ismeretlen fogalom.

Elnézve a bevándorlók adóbevallását, kijelenthető, hogy igenis élnek szegény emberek Dubajban is. Egy ottani munkás havi munkabére körülbelül 200-350 dollár (~ 51-89 ezer forint) között mozog, ami nem tűnik túl magasnak ahhoz, ha hozzávesszük, hogy a legolcsóbb telefon előfizetés 30 dollárba (~ 7700 forint) kerül. A helyzet az, hogy az élet igen drága Dubajban, így sok helyen előfordul, hogy egy szobában akár öten is együtt élnek.

3 Dubaj tökéletes hely egy gyerek felnevelésére.

Hogy ez mennyire nem igaz, bizonyítja, hogy rengeteg bevándorló otthon hagyja a gyermekeit már csak azért is, mert képtelen lenne finanszírozni a taníttatásukat. Az állami iskolában való tanulás ugyanis százezer dollárba (~ 25.5 millió forint) fáj egy szülőnek tizenegy évre, míg egy egyetemi diploma szinte megfizethetetlen egy átlagember számára, de még egy tehetősnek is nehéz előteremtenie a rávalót. Mindezen felül még nem is beszéltünk arról, hogy a forró hőmérséklet miatt mindenhol légkondicionáló berendezések vannak, ami nyilvánvalóan nem tesz jót egy fejlődésben lévő szervezetnek.


4 Dubaj egy ország.

Dubaj nem egy ország, hanem egy város az Egyesült Arab Emírségek területén. Ami azt illeti, összesen hét emírség van, melyek mindegyikének külön-külön sejkje van, ezek közül pedig Dubaj a legnépszerűbb.

5 Dubajban tilos alkoholt fogyasztani.

Mivel a Dubajban élő emberek nagyon mélyen vallásosak, ezért nekik nem megengedett az alkoholfogyasztás, de a turisták, illetve a nem muszlimok természetesen ihatnak, ám hogy ezt megtehessék, rendelkezniük kell egy speciális kártyával vagy náluk kell legyen a turistavízumuk. Ha ez megvan, nyugodtan vásárolhatsz alkoholt a hotelekben és a bárokban, bár tegyük hozzá, igen borsos áron.

6 Dubajban nincsenek munkanélküliek.

Az élet nagyon egyszerű: aki itt munkát akar vállalni, rendelkeznie kell munkavállalói vízummal – ennek hiányában ugyanis 30 napon belül kiutasítják őt Dubajból. A helyieknek ugyancsak egyszerű dolga van: ha magasabb beosztásba szeretnének lépni, megtehetik, amennyiben továbbképzik magukat, ezt pedig a világ legtöbb országának egyetemén költségmentesen megtehetik. (ez azért van így, mert a kormányuk fizeti a taníttatásukat)

7 Dubaj egy környezetbarát város.

A lakosság folyamatos növekedése, az állandó építkezések, a vízforrások és a hulladékkezelési rendszer hiánya, valamint a természeti tájkép folyamatos változása, a városban lévő rengeteg autó miatt Dubaj egyáltalán nem nevezhető ökológiailag tiszta, környezetbarát városnak

8 Mindig nyár van és jó idő.

Az túlzás, hogy mindig jó az idő, kivéve, ha szereted a szaunákat. Tavasszal és nyáron ugyanis a hőmérséklet 48 fok körül mozog, nem is beszélve a magas páratartalomról és az élesen tűző napról, emellett az eget szinte alig láthatod a hatalmas mennyiségű porfelhő, illetve a szmog miatt.

9 Sok évig tartott, mire Dubaj elérte a mai fejlettségi szintet.

Az Egyesült Arab Emírségek sok szempontból lenyűgöző – az egyik közülük az ország „életkora”. Az emirátusok ugyanis 1971-ben egyesültek, Dubaj tehát egy nagyon fiatal, ám annál dinamikusabban fejlődő városnak mondható, mely az arab világ egyik kiemelkedő metropolisza mind innovációit, mind pénzügyi sikereit, mind pedig a technológiában és a turizmusban elért eredményeit tekintve.


10 A dubaji rendőrök kizárólag luxusautókkal közlekednek.

Az egész világot bejárta már a hír, hogy Dubajban Lamborghinit és Bentley-t vezetnek a rend őrei, de emellett BMW-ket, Audikat és Toyotákat is alkalmaznak. Erre egyébként azért van szükség, mert az itt élők többsége ugyancsak gyors autókat vezet, így kell, hogy a rendőrség is tartani tudja a lépést velük, amennyiben egy csavargó egy ilyen járgánnyal akar meglépni a törvény elől.

11 Dubajban minden automatizált.

Az egész városban érezni a technológia térhódítását – még a buszmegállók is légkondicionáltak, mindenhol találni ATM-eket, metró van a repülőtéren és gyakran belefuthatunk egy-egy robotrendőrbe –, de olyan alapvető dolgok hiányoznak egyes kerületekből, mint például egy egyszerű csatornarendszer, így egy kis eső is képes megbénítani a várost. Ó, és akkor még nem is említettük, hogy a szennyvízelvezető sincs mindenhol kiépítve.

12 Dubajban gepárdokat és oroszlánokat tartanak az emberek háziállatokként.

Egzotikus állat házi kedvencként való tartása törvényellenes Dubajban, így ha elkapnak mondjuk egy gepárd vagy egy oroszlán társaságában, akár hat hónap börtön is várhat rád, emellett 2700 és 138.000 dollár (~ 689 ezer – 35.2 millió forint) körüli bírságot leszel kénytelen kifizetni. Ami a háziállatokat illeti, a legtöbben macskát tartanak, a kutyát itt nem különösebben preferálják.

 

 

 

 

 

13 Dubaj kizárólag felhőkarcolókból áll.

Hogy átlásd a kontrasztot, Dubajban vannak 163 emeletes épületek, többszintes villák, lakóházak és egyemeletes otthonok. A város folyamatosan fejlődik, egyre jobban beépül, ám a helyiek szívesebben élnek privát villákban, ahol még szomszédok sem zavarhatják meg nyugalmukat.

14 Kizárólag arabok élnek a városban.

Dubaj lakosságának körülbelül 25%-a indiai, a helyiek pedig a város népességének 9%-át teszik ki. Az indiaiak után a második legtöbb ember pakisztáni és bangladesi, vagyis a többség különböző országokból és földrészekről származik. Ami a munkavállalást illeti, az emberek túlnyomó része építési terülteken és gyárakban dolgozik.

15 Dubaj gazdasági fellendülése az olajnak köszönhető.

Dubaj lakosai már jóval az olajtermelés fellendülése előtt is virágzó gazdaságban éltek, köszönhetően a tenger mélyéről felhozott méregdrága gyöngyöknek és a velük történő kereskedelemnek. A Perzsa-öbölből való gyöngyökből készült ékszerek egyébként a mai napig nagyon értékesek és keresettek.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?