Belföld, Hírek

Ez mindent boríthat: megelégelték Kövér önkényes kitiltásait

Kövér László kitiltási ügyei újságírókat, képviselőket egyaránt érintenek. A bajuszos nagyúr lassan azért is a Házbizottsághoz fordul, ha valamelyik ellenzéki kifogásolja a kormány intézkedéseit.

 

 

 

Ennek az önkényes kitiltási, büntetési magatartásnak vetnének most véget.

Vadai Ágnes, a DK frakcióvezető-helyettese arról nyilatkozott, hogy az USA-ban már kiderült, hiába nem szereti Donald Trump elnök a kritikus kérdéseket, újságírókat nem lehet kitiltani a Fehér Házból. Szerinte Magyarországon is hasonló gyakorlatot kellene bevezetni, mivel, az Orbán-kormány fennállása óta újságírók sokaságát tiltották ki a Parlamentből.

 

 

 

Az Országgyűlésben jelenleg Kövér László házelnök kénye-kedve szerint dönt arról, hova és kit enged be, emiatt a független sajtó munkatársai alig tudnak fideszes politikusoktól kérdezni.

A Demokratikus Koalíció javaslata alapján a jövőben csak attól lehetne megvonni a belépőt, aki fizikai fenyegetést jelent a parlament biztonságára, vagy nem megfelelő személyes adatokat ad meg. Akitől megtagadják a beléptetést, az a Kúriától kérhetne jogorvoslatot.

Ez a javaslat egy demokratikusan működő országban alapvetés lenne, nálunk azonban azt tartjuk normálisnak, hogy ha Kövér László házelnök úr bal lábbal kel fel, akkor néhány újságíró az Országházon kívül marad.

Abszurd, hogy épp a demokrácia házában tiporják legjobban a sajtószabadságot. Az pedig egyenesen nevetséges, hogy Kövér László egyszemélyes baltaként sújt le a neki nem tetsző véleményekre.

Oszd meg ezt a cikket, ha szerinted is inkább Kövér Lászlót kéne kitiltani a Parlamentből!

 

 

 

forrás: ellenszel.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?