Érdekes

10 népszerű termék, amit betiltottak a világ egyes országaiban

Egy-egy távolabbi országban tett utazásunk előtt bizony nem árt tanulmányozni kicsit a helyi konyhát és törvényeket, már csak azért sem, hogy ne lepődjünk meg, ha az idehaza teljesen természetesnek vett ételeink és italaink tiltólistán vannak az adott országban. Sokszor nem is gondolnánk, de kedvenc édességeink, kedvenc üdítőitalaink, sőt még a teljesen ártalmatlan zöldségek is tabunak számíthatnak egyes országokban. Mindenre van azonban logikus magyarázat.

 

 

 

1 Az M&M\’s drazsékat betiltották Svédországban.
wikimedia

A svéd bíróság 2016-ban úgy döntött, hogy teljes egészében betiltja a Mars vállalat által forgalmazott M&M’s-t, mivel annak logója túlságosan is hasonlít a hosszú évek óta (1960) létező svéd csokoládé, a Marabou márka logójához, ami végső soron megtévesztő lehetett volna a fogyasztók számára.

2 A Mountain Dew-t az egész Európai Unióban betiltották.

Az Egyesült Államokban nagy népszerűségnek örvendő Mountain Dew-t az egész Európai Unióban betiltották, köszönhetően a jóval szigorúbb EU-s szabályoknak, melyek tiltják a fruktóz-kukorica-szirup élelmiszerekben történő használatát. A cég persze reagált a betiltásra és készített egy speciális, külön az EU-s piacra tervezett 0,33 literes dobozos változatot, jelenleg csak ezt tudják árulni az Európai Unió tagállamaiban.

3 A mákmagokat betiltották Szingapúrban.
reddit

Számos országban rendkívül szigorúak a máktermesztéssel és a mák fogyasztásával kapcsolatos szabályok, a mákban található ópium miatt. Szingapúrban nem is finomkodtak, inkább teljes egészében betiltották a mák termesztését és árusítását.


4 A Coca Colát betiltották Kubában és Észak-Koreában.
reddit

Jelenleg összesen két ország van a Földön, ahol nem lehet Coca Colát vásárolni vagy eladni, legalábbis hivatalosan. Ez a két ország Kuba és Észak-Korea, a tilalom pedig az Egyesült Államok hosszú távú kereskedelmi embargójának köszönhető. (Kuba: 1962 óta; Észak-Korea: 1950 óta)

5 A Big Mac teljesen máshogy néz ki Indiában.
instagram

Noha India a nemzetközi kereskedelem egyik legnagyobb résztvevője, ez az egyetlen olyan ország a bolygón, ahol nem tudunk sem marhahúsból sem sertéshúsból készült hamburgert vásárolni a McDonald’s-ban. Ehelyett speciális vegetáriánus burgerek kaphatók, azok viszont minden mennyiségben.

6 Betiltott sertéshúsból készült hamburgerek a Közel-Keleten, Malajziában és Indonéziában.

Valószínűleg senkit sem ér meglepetésként, hogy a muszlim országok tiltanak minden féle-fajta sertéshússal kapcsolatos ételt, ez pedig a McDonald’s esetében sincs másképp. Noha a Meki által forgalmazott hamburgerek többnyire marhahúsból készülnek, ezekben az országokban nevet kellett változtatni, hogy még véletlenül se legyen félreérthető, így ott nem „hamburgernek” hanem „beefburgernek” hívják a McDonald’s által forgalmazott burgereket.

7 Irakban betiltották a salátát.
wikimedia

Akár hiszed, akár nem, a teljesen ártalmatlannak tűnő saláta is a vallási kultúra miatt került tiltólistára Észak-Irakban. A Jeziditák azért tiltották be a salátát, mert annak neve „Khas” túlságosan hasonlít arra a kifejezésre, ami az ő szentjeikre utal.

 

 

 

 

 

8 Betiltott zöldségek és bogyós gyümölcsök Izraelben.
pixabay

Egyes zöldségeket – mint a brokkoli, karfiol – kénytelenek voltak betiltani Izraelben az azokat elárasztó rovarok és férgek miatt. Hasonló okok miatt került tiltólistára a bogyós gyümölcsök – mint például málna, szeder – árusítása, azokat ugyanis lehetetlen alaposan megtisztítani ezektől a kártevőktől a gyümölcs teljes szétroncsolása nélkül.

9 A Kinder-tojás be van tiltva az Egyesült Államokban.
index.hu

Az USA-ban tilos olyan élelmiszert árusítani, amiben az ehető részen belül bármilyen nem ehető tárgy van – kivéve, ha az valamilyen fontos funkcióval rendelkezik, mint például a jégkrém pálcikája. A Kinder-tojás – aminek éppen az a lényege, hogy a csokiban meglepetés-ajándékot talál az ember – a törvény hatálya alá esik, ezért a hetvenes években, amikor a Ferrero piacra dobta az édességet, az nem kapott importengedélyt az USA-ban.

10 Kínában elítélik a fokhagyma fogyasztást.
wikimedia

Noha Kína fokhagyma-nagyhatalomnak számít, a buddhista konyha hagyományai miatt mégis (elvileg) mellőzniük kell annak fogyasztását. A hiedelem szerint ugyanis az elfogyasztása felébreszti az ember legbelső, alantas ösztöneit.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?