Érdekes, Igaz történetek, Külföld

15 évig ásta az alagutat a hálószobából a kocsmába, csak hogy ott tivornyázzon, míg a felesége horkol

 

A nagy sikerű A remény rabjai című film ihlette meg azt az ír vízvezetékszerelőt, aki nagy titokban ásott alagutat a hálószobájából a kocsmába. Eltökéltség, kitartás, céltudatosság és a felesége hangos horkolása motiválta.

 

 




 

Patsy K. házától 800 méterre található a kocsma, ami a férj számára egy szent menedékhely lehetett, ahová elbújhatott társa irgalmatlanul hangos horkolása elől – legalábbis ezt állította a rendőrségnek.

A férfi projektje akkor lepleződött le, amikor a szomszéd szennyvízelvezető csatornája egyszerűen berobbant, mivel Patsy a tevékeny ásás közben megrongálta a csövet.



A férfi a bíróságon elmondta, hogy a felesége nagyon horkol. Egy nap, valamikor 1994-ben éppen nézte az A remény rabjai (The Shawshank redemption) című filmet, és megihlette Andy Dufresne szökése. Elhatározta, hogy ő is ás egy alagutat. A férfi állítása szerint a nászi ágy alatt kezdte az alagútépítést, de mindig csak akkor haladt vele, amikor a felesége vásárolni indult, vagy egyéb okok miatt hagyta el a házat. Felhasználta az összes számára elérhető eszközt: kanalat, fúrót, mindent. A célirány a kocsma volt, amit el is ért 2009-ben. Valamikor az ásás közben sérthette meg a csövet, ami végül nem bírta a strapát és problémát okozott.

 

 

 




 

 

 

A férfi minden éjjel a kocsmába járt, míg a felesége aludt. Elmondása szerint a felesége érezte rajta az alkoholszagot, de elhitte, amikor Patsy azt mondta,

Ez az ő természetes szaga.

Patsy állítása szerint örül, hogy végül elkapták. Szerinte előbb vagy utóbb, de úgy is lebukott volna, hiszen már a csapos is gyanúsan sandított rá, amikor hirtelen kilépett a női mosdóból úgy, hogy azelőtt be sem ment oda.

Persze a történet több helyen sántít. Olyan kérdések merülnek fel mint hogyhogy nem vett észre senki sem egy lyukat a mosdóban, hová rakta a hatalmas mennyiségű földet? Persze, ha Patsy módfelett találékony volt, inspirálva a filmtől, megoldhatta.

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?